A „Vizuális kultúra mindenkié”

Sano di Pietro: Herodes lakomája, 1447 k.
Predella töredéke

(A képek forrása: Szépművészeti Múzeum,
https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/5492/, valamint a szerző felvétele)
Tempera, arany, nyárfa (Ipolyi Arnold ajándéka, 1872)

(1. kép)

A festészet az 1400-as évek Siena-jában egy különös időugrás (visszafelé) a környékbeli városokhoz képest. Firenzében ekkor már útjára indult a reneszánsz, Siena azonban még a középkor kései éveit taposta, a képein angyalokkal, szentekkel és gazdagon aranyozott hátterekkel. Noha a helyi művészek hallottak már arról, mi folyik a hozzájuk oly közel fekvő Firenzében, kísérleteztek is annak újításaival, de a mecénások a hagyományos alkotásokat rendelték. A Szűzanya-képek iránti odaadás igen erős volt, hiszen ő volt a város védőszentje, akinek képe a pénzérméken is szerepelt.

Az 1400-as évek közepén Sano di Pietro műhelye volt a legforgalmasabb Sienában. Ő és a segédei rengeteg vallási tárgyú megrendelést teljesítettek, gyakran vallásos rendeknek. Madonnái ikonszerűek, az anyát és a gyermeket szentek és angyalok veszik körül.

Ansano di Pietro di Mencio néven született 1405-ben. Egyes források szerint Sassetta műhelyében tanult. Szerves része volt a Siena város polgárságának, vezette egy kerületét, valamint döntőbíróként is alkalmazták (például amikor festőtársai között kellett egy vitát elrendeznie). Nem csupán oltárképeket festett, hanem freskókat, miniatűröket, valamint illuminátorként is ismerték (könyveket, kódexeket díszített kisebb ábrákkal). Műhelyében számos asszisztenst és tanulót felügyelt, akik segítettek a megbízások kivitelezésében. Sano sikerét mutatja, hogy több mint 270 műve maradt fenn. Habár nagyságát a művészettörténet képes feledni, színkezelése és színvilága azonban nem vitatható. 1481-ben hunyt el.

A képen látható predella (oltárfelépítmény) részlete két jelenetet, Salomé táncát és János fejének bemutatását sűríti egyetlen képbe. Ettől balra egykor Keresztelő Szent János lefejezése volt látható. A több részből álló oltár, amelyhez a töredék tartozott, a sienai San Giovanni all’abbadna Nuova nevű apácakolostor templomában állt.

(2. kép)

Heródes Antipasz volt Galilea római kormányzója elcsábította (valójában megegyezés alapján “átvette”) féltestvére feleségét, Heródiást, miközben saját feleségét, egy arab fejedelem lányát, eltaszította magától. Keresztelő János nyilvánosan megrótta tettéért, hiszen általános botránkozás tárgya lett a hithű zsidók között. Heródes Antipasz ezért megharagudott rá és börtönbe vetette, mialatt Heródiás (a feleség, aki miatt megrótták) a halálát kívánta. A férj azonban tisztelte a szent embert, talán ezért is volt a feleség számára oly félelmetes, hiszen azt hihette, hogy Keresztelő János hatására talán egy nap őt is eltaszítja a férje (mint az első feleségét) szégyenében.

Egy nap Heródes a születésnapja alkalmából lakomát rendezett, ahová meghívta Galilea előkelő embereit és a tisztjeit. A vacsora után Salomé, Heródiás lánya, táncolt a király előtt. A tánc minden vendégnek nagyon tetszett, el voltak bűvölve. Heródes Antipász annyira mámoros lett a bortól és a tánctól, hogy esküvel fogadta, bármilyen kívánságát teljesíti Saloménak. A lánynak nem volt semmilyen kívánsága sem, ezért anyjától kért tanácsot, mi lehetne az. Ő javasolta Keresztelő János fővesztését.

A király, hiába szomorította el a kérés, a vendégek jelenlétében tett esküje miatt nem akarta őt elutasítani, így hóhért küldött és megparancsolta, hogy azonnal hozzák el Keresztelő János fejét. A börtönben lefejezték, majd tálcán hozták a király elé a fejet.

(3. kép)

Kisméretű, fekvő kép: 23,6 x 33,6 x 2,9 cm.

Egy szűk térben vagyunk, melynek nagy részét elfoglalja egy terített asztal, körülötte emberalakok. Összesen 5 figura van a képen, ebből hárman az asztal mögött, a túloldalán vannak, őket derékig takarja az asztal, a két fő alak az asztal előtt áll, őket tetőtől-talpig látjuk.

Középen, pontosan a kép közepén, egy nőalak, kezében egy tamburinnal, vagyis csörgődobbal áll. Földig érő kék ruhában van, ami lágyan omlik le és könnyedén fodrozódik, mintha a nő mozgásban lenne. Derekán piros öv, a kezében lévő csörgődob oldala is piros. Haja hullámos, szőke, egészen világos, a kornak megfelelően fel van tűzve. A ruhája alól kivillannak sárga cipőbe bújtatott lábfejei. Ő Salomé, a király mostohalánya.

Vele szemben egy férfi érkezik: balról lép be éppen. Ruhája egy fűzöld ing, gallér nélkül, mely a térdéig ér, derékban megkötve, két oldalt felhasítva, alatta világos színű harisnya, lábán barna színű lábbeli. A férfi túloldalán, amit mi sem látunk, egy kard lóg, ennek egy darabja látszódik csak ott, ahol mi állunk. Haja hullámos, barna, egészen a válláig ér, arcát barna szakáll borítja. Szemeit a táncoló és feléje közelítő fiatal nőre függeszti, tekintete tiszta, de szomorú, fájdalmas.

Kezében egy tálca van, azt nyújtja Salome felé, ezen a tálcán pedig Keresztelő János levágott feje.

A jelenet nem véres, nem ijesztő, noha nyilván megborzongat minden nézőt az, amikor ráeszmél, mi is van a tálcán. A fej egy barna hajú, barna szakállú, csukott szemű arc, aki szinte békésnek tűnik. A fej körül van egy glória is, mely egyértelművé teszi, nem akármilyen áldozatot mutatnak be éppen. Két piros folt van csak a tálcán, az jelzi a vért, de messziről inkább tűnnek két szalagnak, vagy dísznek. A tálcán felkínált fej és a csörgődob éppen egy magasságban vannak, egymáshoz közel, mintha éppen ki akarnák cserélni őket.

Közöttük egy hosszú és keskeny oszlop osztja meg a teret. A vékony oszlop fehér színű, az oszlopfő (vagyis az oszlop felső része, ami alátámasztja a mennyezetet) rózsaszín árnyalatú. Az oszlopból van még egy a kép jobb szélén, ez mutatja meg nekünk, hogy egy nagyobb térben zajlik a jelenet.

Az asztal mögött ülő három alakból a középső a király, Heródes. Erre egyértelműen utal a fején lévő korona. Az ő haja is szőke, válláig érnek le tincsei. Ő is a belépő alakot figyeli, akinek kezében a tálca van. Arcát oldalról látjuk, arcszőrzete nincs, egész fiatalnak tűnik. Kezeit felemelve, mintha tapsolás közben érte volna a döbbenet. Hátán meleg, rózsaszínes árnyalatú palást, melynek nyakrészén arany gallér. Alatta zöld ruha, amit azonban az asztal már eltakar. Kék cipőbe bújtatott lábfejei kilátszódnak az asztal alól.

Mellette két oldalt két férfi ül még az asztalnál. Egyikük (a bal oldali) feje egy fehér kendőbe van burkolva, alatta vajszínű köpeny és kék ruha. Az ő lábfejei is kikandikálnak az asztal alól. Kezeit szintén tapsra emeli.

A bal szélen ülő férfialakot félig látjuk csak, kétségbeesetten nézi a jelenetet. Kezei megálltak a levegőben, fejét félrebillenti, szemét nem tudja levenni a levágott fejről. Barna, vállig érő haja hullámos, zöld köpenyben és piros ruhában van.

Az asztalon vacsora maradékai láthatóak: pár kés, tányérok, kerek, zsömleszerű ételek, amik lehetnek akár gyümölcsök is, vagy sajtgolyók. Poharak, amiknek alján vörösbor maradéka. A vacsorának már vége van.

Az épület, amiben a vacsorát rendezték, egy ház étkezője, velünk szemben van egy ablak, amin keresztül semmit sem látunk már, hiszen este van, bal kézről pedig egy ajtónyílás. A falak világoszöld árnyalatúak, a padló terrakotta színű.

Az azonos témájú ismertebb festmények között tartják számon Tiziano Vecellio, Gustave Moreau, Hans Memling és Giotto di Bondone alkotásait. A Szépművészeti Múzeum gyűjteményében van még id. Lucas Cranach képe 1530-as évekből, mely a Salome Keresztelő Szent János fejével címet viseli és a képen csupán egy kedvesen, noha fölényesen mosolygó fiatal nő látható, korabeli öltözetben, akinek a kezében lévő tálcán ott a levágott fej:
https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/salome-keresztelo-szent-janos-fejevel/

Franz Xaver Karl Palko képe 1744/45-ből szintén a Szépművészeti Múzeum tulajdona, ám jelenleg nincs kiállítva. Ez is a Heródes lakomája címet viseli. A festményen egy csodálatos építészeti tér van, hatalmas oszlopcsarnok, aminek tekintélyes oszlopai között apró alakok láthatóak egy asztal körül: ezen a képen is ötvözte a művész a lakomát, a táncot és a levágott fej bemutatásának pillanatát:
https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/herodes-lakomaja/

1903-ban látta Berlinben Richard Strauss kortársának, az akkorra már elhunyt Oscar Wilde-nak darabját, a Salomét, ami annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, operát ír belőle. Nehezen boldogult a librettóval (olaszul „könyvecske”, vagyis a zenés művek, például az opera, szövegkönyvének elnevezése), majd úgy döntött, hogy pontosan úgy kezdi az operát, ahogy a dráma indul: „Milyen szép Salome hercegnő ma éjjel.”

Aki szeretné meghallgatni ezt a művet, annak itt egy 1991-es berlini felvétel, melyen Cheryl Struder énekli Salomét, a karmester: Giuseppe Sinopoli.

A narrációt készítette: Rácz Márta

AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit nemzeti szociálpolitikai intézet és az EMMI támogatja.