Tanulmányi támogatás
A VGYKE, az MVGYOSZ döntése, illetve az elnökség 14/2017. számú határozata értelmében tanulmányi támogatás pályázatot ír ki az egyesület kiskorú tanulói részére. A pályázat keretösszege 200.000,- Ft, amely az MVGYOSZ-nek a VGYKE részére 2017. évben leosztott SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.
Egyesületünk ezen pályázattal azon diák tagjait kívánja támogatni, akik általános vagy középiskolai tanulmányaikat folytatják.
Pályázatot nyújthatnak be a VGYKE azon rendes tagjai, akik a 2017-es évre befizetett érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkeznek, illetve akik a 2017-es tagdíjat legkésőbb a pályázat benyújtásakor személyesen befizetik.
Pályázni kizárólag a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljeskörű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap határidőben történő benyújtásával lehet. Az űrlap mellé kötelező mellékletként csatolni szükséges a pályázó eredményesen lezárt tanulmányi évét igazoló bizonyítvány másolatát.
Az űrlap innen érhető el: vgyke_adatlap_tanulmanyi_2017
A támogatási összeg egyszeri 10.000,- Ft . A támogatásról kizárólag a VGYKE elnöksége dönt a pályázati adatlapon feltüntetett információk alapján.
A pályázati felhívás és adatlap beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben is a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban az alábbi elérhetőségeken:
VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Telefon: (1) 384-5541 (1-es menüpont)
E-mail: ugyfel@vgyke.com
Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete
Cím: 2040 Budaörs, Szivárvány utca 5.
Telefon: (23) 428-727 (70) 773-4054
E-mail: budaors@vgyke.com
Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete
Cím: 2700 Cegléd, Alkotmány utca 11.
Telefon: (70) 773-4044
E-mail: cegled@vgyke.com
Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete
Cím: 2370 Dabas, Szent István tér 1/B.
Telefon: (70) 773-4072
E-mail: dabas@vgyke.com
Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete
Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság u. 23.
Telefon: (70) 387-5265
E-mail: godollo@vgyke.com
Látássérültek Pilisvölgye Egyesülete
Telefon: (70) 387-5263
E-mail: pilisvorosvar@vgyke.com
Dunakanyari Látássérültek Egyesülete
Cím: 2600 Vác, Földvári tér 14.
Telefon: (70) 773-4078
E-mail: vac@vgyke.com
A pályázatok benyújtási határideje 2017. június 30.
A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1380 Budapest, Pf. 1075 illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban. Az egyesület ügyfélszolgálati irodáiban munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.
Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző dátuma 2017. június 30.
A pályázatokat a VGYKE elnöksége bírálja el legkésőbb 2017. július 8. napjáig.
A nyertes pályázók listája elérhető lesz a VGYKE honlapján és hírlevelében.
Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!