Parasport: Orbán Csaba és Molnár Péter extrém bravúrja
Orbán Csaba sportolói oldalán a Facebookon élő közvetítésben lehetett nyomon követni, éppen hol tart a futó, aki minden ellenőrzési pontról bejelentkezett telefonon. A beszámolókból kiderült, hogy nagyon jól sikerült beosztani az erejét, az utolsó 10–20 kilométeren fájtak az ízületei, a befejező kilométereken pedig térdfájdalmai miatt felváltva futott és sétált. Orbán Csaba fantasztikus teljesítményt hajtott végre, Magyarországon ő az egyetlen látássérült atléta, aki teljesítette ezt a távot, a világon rajta kívül még hárman vannak, akik ilyen versenyeken elindulnak. A sportoló kísérője Kerekes Csaba volt.
Molnár Péternek 6374 méter szintemelkedéssel kellett megküzdeniük a Kisnána-Gyöngyöstarján útvonalon kijelölt pályán. A futó az idei bécsi maratonin nyújtott teljesítményével került be a para-atlétikai válogatottba és ősszel, a frankfurti maratonin próbálja meg teljesíteni a riói paralimpiai szintet. Ugyanitt versenyez majd Orbán Csaba is, aki a londoni paralimpián már képviselte a magyar színeket.
Forrás: www.nemzetisport.hu