Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Süss fel nap! – a TV2 pályázata

2014. január 24.
Süss fel nap pályázat
Forrás: www.tv2.hu

Forrás: www.tv2.hu

A tévécsatorna társadalmi felelősségvállalási programjának keretében arra vállalkozott, hogy bemutassa a nagyközönségnek azokat a civil önkénteseket, akik megpróbálnak segíteni azokon a gyermekeken, akik vagy szociális-, vagy valami egyéb hátrányt szenvednek. A pályázat első szakaszában a jelentkezők közül kiválasztottak tízet, akiket a nagynevű szakemberekből álló kuratórium (tagjai: Ferge Zsuzsa szociológus,  Gyarmati Andrea világcsúcstartó úszó, Halász Judit színművész, L. Ritók Nóra grafikusművész, Lackfi János költő, író, Simon Zsolt a TV2 vezérigazgatója,  Vekerdy Tamás pszichológus) leginkább alkalmasnak tartott arra, hogy a nyilvánosság erejével további támogatást kaphassanak munkájukhoz.

Halász Judit, a program kuratóriumának tagja elmondta, hogy nagyon nehéz dolguk volt a választás tekintetében, hiszen nagyon sok megható történettel találkoztak a több száz pályamű elolvasásakor. Hozzátette, hogy elsősorban olyan embereket kerestek, akik önzetlenül segítenek szociálisan hátrányos helyzetben élő gyerekeken. Pachmann Péter műsorvezető társaival együtt segítőként áll a továbbjutók mellé. Az ő feladatuk segíteni a pályázókat a tevékenységük során.

A másfél hónapja indult kezdeményezésre több száz önkéntes jelentkezett, hogy bemutassa tevékenységét. A szakmai kuratórium kiválasztotta a tíz legjobb pályázatot – és készítőiket -, amelyeket a TV2 december elejéig tár a nézők elé, műsoraiban. A nagyközönség megismerheti az igazi hétköznapi hősöket, akik példaértékű tevékenységükkel önzetlenül segítenek hátrányos helyzetű gyermekeken.
A programba az ország minden részéről érkeztek pályázatok, különböző problémákat érintve, a mélyszegénységben élő gyermekek helyzetétől a fogyatékos, hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi integrációjáig. A kiválasztott tíz pályázat egy-egy népszerű TV2-s műsorvezető közreműködésével kerül bemutatásra. A képernyősök bemutatják, felkarolják az egyes ügyeket, és korteskednek a hétköznapi hősök mellett.

A kiválasztott tíz civil önkéntes között van Tóth Emese, aki az elmúlt évek alatt több gyermekintézményben végzett már önzetlen segítő munkát. Többek között járt a Vakok Iskolájában is, ahol azt tapasztalta, hogy kevés könyv jut a gyermekeknek. Csak néhány külföldi adományból kapnak olyan dombornyomású mesekönyveket, amelyek a látássérült kisgyermekeknek is nagy örömöt okoznak. Emese a pályázaton elnyerhető támogatást megkezdett munkája folytatásához szeretné felhasználni, valamint célja, hogy közreműködésével Braille mesekönyvek készülhessenek.

Úgy gondolom, a gyerekeket segíteni kell abban, hogy megismerhessék a világot; mennyi szép dolog van benne, amit tehetséges, okos emberek hoztak létre, alkottak. Olyanok, akiknek céljaik voltak, elérték és megvalósították őket.” – írta a pályázatában.

A tíz pályázót a TV2 adásain túl, a nézők megismerhetik a tévécsatorna honlapján (www.tv2.hu/sussfelnap), valamint a Facebookon (https://www.facebook.com/tv2hun/app_179050708951055). Itt a közönség szavazhat is a neki leginkább kedves pályázóra, ezzel hozzásegítve őt a TV2 által felajánlott támogatáshoz. Ez pedig nem kevés, hiszen az országos ismertség mellé – ami mind a tíz jelöltnek kijut a tévéműsorban való szerepléssel -, a szavazás első három helyezettje egy-egy millió forintot kap. A legtöbb szavazatot elérő pályázó egy évig a program nagykövete lesz. Az anyagi támogatások mellett számos különdíjat, többek között a Libri által felajánlott díjat és a TV2 dolgozóinak különdíját is kiosztják. (A végeredményt a közönségszavazás és a kuratórium véleményének összesítése adja.)

Aki a szavazásával szeretné valamelyik jelöltet segíteni, ezt sokszorosan is megteheti, hiszen a Facebookon 24 óránként egyszer élhet ezzel. A FB-szavazás december nyolcadikáig tart.

Szerző: Zelei Béla