Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Szakmai bemutató az MVGYOSZ-ben

2024. július 26.
Szakmai bemutató az MVGYOSZ-ben - a képen egy Dot Pad készülék látható.

A kép forrása: matapo.com
Szakmai bemutató az MVGYOSZ-ben

2024. július 18-án volt lehetőségünk Németh Róbert kollegámmal részt venni a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) felújított székházában tartott szakmai bemutatón.

Az MVGYOSZ partnere, a Matapo cég – amely a BlindShell telefont is gyártotta – képviseletében Kamil Korotnoky tartott az általuk fejlesztett eszközökről egy előadást, melyek közül párat gyakorlatban is kipróbálhattunk.

Ennek célja, hogy az eszközök fejlesztéseiről, illetve a megvásárlás feltételeiről tájékoztasson minket.

Az általuk fejlesztett eszközök:

1. Envision Glasses, beépített kamerával és hangszóróval rendelkező okos szemüveg:

Ennek lényege, hogy szöveget, tárgyakat, embereket ismer fel, akár a környezetet is le tudjuk kérdezni az eszköztől.

Be lehet szkenneltetni szöveget, hétköznapi tárgyak helyét is beazonosíthatjuk, illetve ha beállítjuk, ismerősöket is megkereshetünk vele, vagy felhívhatjuk kedvenc családtagjainkat videóhívásban.

Hangvezérléssel is működik, wifi és bluetooth kapcsolattal, hiszen ezekbe a funkciókba a mesterséges Intelligencia (AI) is beletartozik.

Nem közvetlenül a fülbe olvas, a fülünk mellett van a hangszóró.

Hátránya, hogy hallássérültek nem tudják használni az eszköz kialakítása miatt, illetve magyar nyelv sajnos még nincs benne.

2. Dot Pad, valós idejű grafikai kijelző:

Aki látott már Braille kijelzőt, az ismeri azt az érzést, amikor pontok gyorsan váltakoznak az ujjunk alatt.

Ez az eszköz egy Braille kijelzőnél nagyobb téglalap, és nem csak betűk, hanem grafikonok is megjelennek rajta egy időben azzal, ahogy egy másik eszközön megnyílik egy adott file.

IOS és Windows rendszerrel működik. Egy laptophoz tíz eszközt tudunk csatlakoztatni, egy iPad-hez csak egyet.

Még amihez tudnám hasonlítani, az a rajztábla, fóliával és pontozóval, csak az egy picit lassabb folyamat.

Ezt inkább intézményekben, múzeumokban lehet használni, hiszen azonnal érzékelhető, ha egy tanár matematikai ábrát, térképet jelenít meg a látó gyerekek számára, vagy esetleg rajzol valamit.

Ezt a két eszközt ki is lehetett próbálni gyakorlatban.

3. NOA a közlekedést segítő eszköz:

Ez gyakorlatilag egy össze nem kötött sál, ami az ember nyakában van.

Három nagyobb részből áll. A baloldali három kamerát tartalmaz mely sötétben is lát kb. 15 méterre és 170 fokos szögben.

A jobb oldali egy mesterséges intelligenciával ellátott eszköz, a nyak mögött pedig az akkumulátor található.

A hangjelzések egy csontrezgéses fejhallgatón keresztül jutnak el az eszköz használójához.

És miért NOA?

Navigál, akadályokat ismer fel és mesterséges intelligenciával rendelkezik. A fejhallgatón keresztül hangjelzésekkel, utasításokkal próbál navigálni. Az akadályokat óra szerinti bemondással jelzi, még a belógó faágakat vagy az elektromos rollereket is észreveszi.

A mesterséges intelligencia az átkeléseknél, útleírásoknál segít, a használó szándékától függően mondja meg ezeket.

4. Tactile Braille tablet, INSIDEONE:

Ez egy Windows 11-es táblagép, 32 cellás frissülő braille kijelzővel, illetve képernyőolvasó támogatással rendelkezik. NVDA-val és Jaws-zal is használható.

Ezek alapból telepítve vannak, így az eszköz beszélőüzemmódban indul.

Csak úgy, mint az összes eszközt, amit képernyőolvasóval használunk, ez is elsötétíthető, növelve az akkumulátor üzemidejét.

Az érintőképernyőn van 10 darab ovális bemélyedés, melyek a braille cella 8 pontjaként funkcionálnak.

Ez is használható iskolában, mivel a leghalkabban a braille kijelző működik, ezért egyáltalán nem zavarja a többi diákot, ahogy ezzel olvasunk.

Személy szerint rengeteg élménnyel, tapasztalattal, információval gazdagodtam.

Köszönöm a lehetőséget!

Lakatos Melitta

#bemutató #látássérült #MVGYOSZ #okoseszköz