Szemléletformálást tartottunk Békásmegyeren a Közbiztonsági napon
2023. május 6.
Ragyogó napsütésben foglaltuk el helyünket a Csobánka téren.
Mi is, mint a többi civil szervezet, hírt adtunk magunkról. Egyesületünk szolgáltatásairól beszéltünk az érdeklődőknek. Azt is elmondtuk, hogy a helyi Lámpás klub mikor és hol várja azokat, akik csatlakozni szeretnének a látássérültek közösségéhez.
Munkatársaimmal, Pesa Anna Máriával és Czagány Izabellával szemléletformáló előadást tartottunk minden korosztály számára.
Főleg a gyerekek fogadtak nagy érdeklődéssel minket. Szemtakaróval ügyesen válogatták szét a tapintható játékokat. Őket látva a felnőttek közül többen is kedvet kaptak, hogy kipróbálják magukat. A Tudáspróba kérdéseire is nyitottak voltak, és szinte minden esetben jól válaszoltak. Mivel ezek a kérdések a látássérült emberek állapotához és életéhez kapcsolódtak, örömmel fogadtuk az érdeklődést.
Legnagyobb sikere ez alkalommal is a vakvezető kutyának, Hablatynak volt a gyerekek körében. Gazdájával, Pankával együtt mutatták be, milyen nagy segítséget jelent a vakvezető kutya a látássérült embernek.
Mindenki nagyon jól érezte magát.
Ez a nap is eredményesen és jól telt el.
Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező