Szülői összefogásból játszótéri játékok a mozgássérült gyerekeknek
A MagikMe-t olyan magyar szülők hozták létre, akik kilenc egészséges gyerek mellett három – ahogy ők fogalmaztak – speciálisat is nevelnek. Az ötlet még valamikor 2013-ban született meg, amikor az alapító szülők közül ketten játszótérre vitték gyerekeiket. Az egyik kisfiú olyan súlyosan mozgássérült, hogy nem tudott a többi gyerekkel együtt játszani.
„Ha nincs ilyen játék, csináljuk meg mi magunk!” Az álmodozásból valóság lett, a csapat gyorsan összeállt: sortárs vagy jó ügyet kereső szülőkből. Céljuk az volt, hogy olyan játszótéri eszközöket fejlesszenek, amelyen speciális és egészséges gyerek közösen játszhat és bármely, már létező játszótéren elhelyezhető.
A kollekció első darabja a Pillangó lett, egy innovatív libikóka. 2015 tavaszán sikeres kampány indult, amelyben pénzt is gyűjtöttek a legyártásához. Eddig öt játszótéren van már Pillangó, tavasszal pedig újabb öt helyre kerül ilyen eszköz – mondta Harsányi Eszter, a projekt ügyvezetője a hirado.hu-nak. Hozzátette, négy vidéki játszótéren és egy újabb budapesti helyszínen lehet majd használni.
Minden huszadik család érintett
Minden gyereknek joga van a többiekkel együtt játszani – hangsúlyozta az ügyvezető. Ezért olyan eszközök fejlesztésén dolgozunk, amely ezt lehetővé teszi – tette hozzá.
„Olyan mozgássérült gyerekekre is gondolunk, akik még nem tudnak önállóan ülni. A már használatban lévő Pillangók és a tervezett Bucka és hinta is ilyen lesz: az egészséges gyerekek mellett, a sérült gyereke számára is elérhető, sőt kerekesszékkel is megközelíthető!”
A projekt célja továbbá, hogy felhívjuk a figyelmet az integráció fontosságára. Egyre több családot érint hazánkban a probléma: a sérült gyerekek kirekesztődnek, elszigetelődnek. Bár egyre nagyobb hangsúlyt kap itthon is az akadálymentesítés, mi nem állunk meg itt. Nem elég a játszótérre kerekesszékkel bejutni, játszani is kell – emelte ki Harsányi Eszter.
Elmondta, hogy a speciális gyerekeket nevelő szülők tudják, hogy a társadalmi integrációt minél hamarabb, már óvodás kor előtt jó elindítani. Ezek a játékok pedig nem csak ezt segítik elő, hanem izgalmas és színes kihívást is jelent minden gyerek számára – fűzte hozzá.
Hazánkban még mindig az egyetlenek
Rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ami megerősít minket, hogy jó úton járunk. Tavasszal elkészül a Bucka prototípusa is, reméljük azt is szeretettel fogadják majd a szülők – mondta Harsányi Eszter.
Magyarországon, bár egyre több az akadálymentes játszótér, integrált játékokat a MagikMe-n kívül senki nem gyárt. Az alapítók laikus szülőkből a szakmát folyamatosan tanuló szakmabeliekké váltak. A csapatban megtalálható: designer, gyerekpszichológus, kommunikációs szakember, szervezetfejlesztő, pályázatíró és kreatív szakember. Az ügyet az Auchan és a GE is felkarolta, valamint együttműködő partnere az UNICEF lett.
Forrás: hirado.hu