Táborozó gyerekek érzékenyítése Újpesten!
![A képen a gyerekcsoportok egyike Pankát és Erát hallgatják](https://vgyke.com/wp-content/uploads/2017/08/2017ujpest2.jpg)
Minden alkalommal nagy lelkesedéssel, kíváncsisággal indulunk Erával érzékenyíteni.
Az idén, már két alkalommal volt szerencsénk a gyerekekhez közel kerülni az érzékenyítés kapcsán. A csoportok nyáron általában vegyes korosztályúak, ezért mi kevesebbet beszélünk, inkább, velük közösen kérdések válaszolására bíztatva, eljátszatva a szituációt érzékenyítünk.
Az első kérdésünk hozzájuk, hogy találkoztak-e már velünk. Több csoportban is általában a legelevenebb gyerkőcök jelentkeznek, és mondják el, mikor láttak, hallottak minket. Ezek a percek azok, amiért imádjuk ezt a munkát, amikor a gyerekek csendben figyelik a társukat, ahogyan például eljátssza Pankával, a segítségnyújtást. Vagy betakart szemmel ismeri fel az illatokat, párosítanak különböző anyagokat, kancsóból pohárba öntik a vizet. A legnagyobb megdöbbenésünkre úgy kapjuk a válaszaikat kérdéseinkre, ahogy azt hónapokkal, vagy tavaly ilyenkor hallották tőlünk.
Már nagyon várjuk a következő találkozást a gyerekekkel!
Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők