2023. augusztus 26-án egy felejthetetlen utazás Hajókirándulás vár ránk.
Nagymaroson hajóra szállunk és körjáratot teszünk, így járjuk be a Dunakanyart.
A hajó a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon közlekedik.
A hajókirándulásról élő bejelentkezés is fog történni, hogy akik nem tarthatnak velünk, ők is egy kicsit részesei legyenek ennek a napnak.
Találkozás: 2023. augusztus 26-án kilenc óra és negyed tíz között a Nyugati Pályaudvar előtt. Nagymarosra vonattal fogunk menni, a Nagymaros-Visegrád állomáson szállunk le, és elsétálunk a hajóállomásra.
Fontos információk: beszállás előtt fél órával ott kell lennünk, a hajó 12.10-kor fog indulni. A hajón étel-ital fogyasztása nem lehetséges, ezért kérem, hogy aki cukorbeteg a hajó indulása előtt egyen-igyon, és adja be az esetleges inzulint. Vakvezető kutya ingyen jöhet.
Visszafele a hajó 13 óra 40-kor fog kikötni. Vonat indul Budapestre 14.11-kor, 15.11-kor, 15.48-kor. A hajózás után természetesen lehetőség lesz szabadprogramra is, aki szeretne tovább is maradhat.
Remélem ismét egy szuper napot fogunk együtt tölteni.
A programot a Ferencvárosi Önkormányzat támogatja.
A hajóútra jelentkezni kizárólag e-mailben név telefonszám feltütetésével lehet, kérek mindenkit ezt tartsa be a pályázat miatt!
#Utazás, #Dunakanyar, #hajókirándulás, #bejelentkezés, #találkozás, #NyugatiPályaudvar, #Nagymaros, #Visegrád, #hajóállomás, #fontosinformációk, #étel-ital, #cukorbeteg, #inzulin, #vakvezetőkutya, #visszaút, #vonat, #Budapest, #szabadprogram, #szupernap, #támogatás, #hajóút, #jelentkezés, #pályázat, #közösségicivilszervező
Hajókirándulás
Hajókirándulás
Kedves tagjaink, kedves érdeklődők!
2023. augusztus 26-án egy felejthetetlen utazás Hajókirándulás vár ránk.
Nagymaroson hajóra szállunk és körjáratot teszünk, így járjuk be a Dunakanyart.
A hajó a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös-Nagymaros-Visegrád útvonalon közlekedik.
A hajókirándulásról élő bejelentkezés is fog történni, hogy akik nem tarthatnak velünk, ők is egy kicsit részesei legyenek ennek a napnak.
Találkozás: 2023. augusztus 26-án kilenc óra és negyed tíz között a Nyugati Pályaudvar előtt. Nagymarosra vonattal fogunk menni, a Nagymaros-Visegrád állomáson szállunk le, és elsétálunk a hajóállomásra.
Fontos információk: beszállás előtt fél órával ott kell lennünk, a hajó 12.10-kor fog indulni. A hajón étel-ital fogyasztása nem lehetséges, ezért kérem, hogy aki cukorbeteg a hajó indulása előtt egyen-igyon, és adja be az esetleges inzulint. Vakvezető kutya ingyen jöhet.
Visszafele a hajó 13 óra 40-kor fog kikötni. Vonat indul Budapestre 14.11-kor, 15.11-kor, 15.48-kor. A hajózás után természetesen lehetőség lesz szabadprogramra is, aki szeretne tovább is maradhat.
Remélem ismét egy szuper napot fogunk együtt tölteni.
A programot a Ferencvárosi Önkormányzat támogatja.
A hajóútra jelentkezni kizárólag e-mailben név telefonszám feltütetésével lehet, kérek mindenkit ezt tartsa be a pályázat miatt!
Szalainé Tündi közösségi civilszervező
E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com
Telefonszám: 06301866321, 06704320147
#Utazás, #Dunakanyar, #hajókirándulás, #bejelentkezés, #találkozás, #NyugatiPályaudvar, #Nagymaros, #Visegrád, #hajóállomás, #fontosinformációk, #étel-ital, #cukorbeteg, #inzulin, #vakvezetőkutya, #visszaút, #vonat, #Budapest, #szabadprogram, #szupernap, #támogatás, #hajóút, #jelentkezés, #pályázat, #közösségicivilszervező
A Lipicai ménesgazdaság múzeumában
Kedves Klubtagunk, Tisztelt Érdeklődő!
2023. augusztusi programunk szervezésekor igyekeztünk jó lóra tenni! A Lipicai ménesgazdaság múzeumában.
Úgy gondoljuk sikerült is. Magyarország méltán híres a Lipicai ménesgazdaságban nevelt lovairól. A ménesgazdaság múzeumában a régmúlt idők lovas kocsijait tekintjünk meg, majd megismerkedünk a ménes történetével is. Vajon milyen történetet fogunk hallani?
A délutáni programon a Fátyol vízesés rabolhatja el szívünket.
A program időtartama előreláthatóan egész nap,
A kirándulás alatt folyamatos szükség lesz kísérő segítségére.
Időpont: 2023. augusztus 29., 07:00-20:00
Találkozó: Újpest-központ Polgármesteri Hivatal előtt az Újpest feliratnál. 07:00-07:15 között
Helyszín: Budapest – Szilvásvárad (Lipicai Lótörténeti Kiállítás és Hajtókocsi Múzeum) – Budapest
Önköltség: 2000 Ft
A csoport maximális létszáma 25 fő, melyet a jelentkezések sorrendjében fogunk feltölteni.
A programra előzetes bejelentkezés szükséges legkésőbb 2023. augusztus 20. 12:00-ig! Kísérőt sajnos csak igen korlátozott mértékben tudunk biztosítani, ezirányú igényeiteket mindenképp jelezzétek, vagy gondoskodjatok saját segítőről. Megértéseteket köszönjük!
Facebookon is megtalálható az esemény, így ott is tudtok informálódni róla ahogyan itt is. Link: https://fb.me/e/37uXXw7ib
Üdvözlettel:
Murgács Jánosné és Czagány Izabella
közösségi civil szervező
IV. kerület – Újpest
Elérhetőségek:
Tel: +36 30 498-9033, +36 70 387-5261
Email: ujpest.szervezo@vgyke.com
#lovaglás #kirándulás #ménesgazdaság #lipicailovak #múzeumlátogatás #kísérősegítség #útikalauz #kulturáliskirándulás #budapest #szilvásvárad #önköltség #csoportlétszám #programbejelentkezés #korlátozottkísérő #közösségiCivilszervezők
Nékem csak Budapest kell
„Nékem csak Budapest kell, hol az ember kora reggel szívesen kel…”
Generációtól függetlenül mindannyiunk fülében ott csengenek az ismert dal kezdő sorai. Aki nem az idén 150 éves Budapest él, valamilyen módon az is kötődik hozzá, akár csak néhány órát töltött el a Duna két partján álló metropoliszban. De vajon mi, akik itt élünk, ismerjük-e eléggé nevezetességeit, mint például a Pesti Vigadó, vagy az Országház épületét? Július 28-án Óbudai klubtagokkal külsős programunk keretében lehetőségünk nyílt egy kellemes túrára a Dunán, a MAHART Bogdány nevű sétahajóján. A Vigadó térről induló körjárat Akadémia megálló érintésével, a Margitszigeti Sportuszoda kikötőt elhagyva visszafordult, és tovább haladt a Bathyány térig és innen vissza a Vigadó térre. Ezen a szakaszon a körjárat fedélzetéről csodálhattuk meg fővárosunk nevezetességeit, ringatózhattunk a Duna hullámain, szívhattuk magunkba a hűvöskés széltől még inkább kellemes nyári levegőt. Tizennégyen vettünk részt ezen a felejthetetlen túrán, és egyetértettünk abban, hogy jövőre újra hajóra szállunk, és ha lehetséges, akkor idegenvezetőt hívunk, aki az épületek történetébe is beavat minket.
Ez alkalommal látó segítőink meséltek arról, mit láthattunk a Duna két partján. A hajóba történő be- és kiszállás több időbe telt nekünk, mint a látóknak, de a hajó személyzete és az utasok is megvárták, ezért köszönetet mondunk a türelmükért.
Pintér Teréz
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Budapest #Duna #gyengénlátó #hajózás #klubprogram #közösséglámpásai #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE
Ismerkedés, beszélgetés, jövőtervezés
Ismerkedés, beszélgetés, jövőtervezés
Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!
Sok szeretettel hívok Mindenkit 2023. augusztus 10.-én csütörtökön 14 órai kezdettel tartandó Klubdélutánra.
Mivel a pesterzsébeti Lámpás Klub személyes jelenléttel június 15.-től indult a kerületben, ezért ezen alkalom az Ismerkedés, beszélgetés, jövőtervezés jegyében fog telni.
Vajon milyen témák, ötletek merülnek majd fel? Nos, ha nem mentek el nem fogjátok bizony megtudni, csak ha már elvannak döntve, és meghívnak titeket. Ajánlom, hogy mozduljtok ki picit a komfortos ventillátoros hűs szobáitokból, és látogassatok el a klubnapra, legyen nektek is egy új élmény, egy rendkívüli társasággal. Ha még haboznátok, nem lenne kedvetek nektek is ott helyben ötletekkel előrukkolni vagy önkénteskent segiteni nekik? Csak keressétek őket bizalommal az elérhetőségeken.
Jómagam is sokszor úgy vagyok, hogy milyen jó lenne elmenni egy – egy klubnapra, és eltölteni hasonló érdeklődési körrel rendelkező emberekkel egy kis időt és ismerkedhetnék velük. Ne féljetek kimozdulni ti sem.
Klubnap időpontja: 2023. augusztus 10. 14:00
Helyszíne: Csili Művelődési Központ “B” épület Földszint 2. terem
1201 Budapest Baross utca 55.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi elérhetőségeken keresztül lehet:
E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com
Mobil: 06301866328
Várok Mindenkit szeretettel!
Dudiknè Rácz Andrea
VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező
#Klubdélután, #Ismerkedés, #Beszélgetés, #Jövőtervezés, #LámpásKlub, #Pesterzsébet, #Csütörtök, #Klubnap, #CsiliMűvelődésiKözpont, #Regisztráció, #KözösségiCivilszervező, #Budapest, #BarossUtca, #Program, #SzemélyesJelenlét, #Klubtagok, #Kísérők, #Érdeklődők, #Rendezvény, #SzeretettelVárunk.
„Trabanton szállni élvezet“
Kedves tagjaink kedves érdeklődők!
„Trabanton szállni élvezet“
„Trabanton szállni élvezet“ Vagyis a trabant is egy autó? Igen, persze, méghozzá milyen jól mutat a rajzon! És a többi autócsoda is.
Vendégünk Bizsó László Virgil, aki látássérültkén csodálatos autókat rajzol. Erről beszélgetünk a klubnapon.
Kipróbálunk egy új rajzttechnikát, az úgynevezett fraktálrajzot is, hogy mire jó, miért terjed el egyre inkább a használata.
A klubnai időpontja: 2023. auguszuts 04. 14.00-16.00 óra között
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ
Budapest Haller u. 27. 1093
Aki rajzol szabad ember, és kifejezi a saját érzéseit egy egy alkotásban. Hallgassátok figyelmesen a klubnapon elhangzottakat, hogy tanuljatok, okuljatok, és legyetek ti is szabadok, ahogy mindenki aki valamely művészetet előveszi. Saját tapasztalatból írom soraimat, hiszen jómagam is hódolok pár művészetnek. ( A Szerk.)
Érdekesség: Kipipáltál mára mindent egy végtelen feladatlistán, de holnap ugyanaz a stressz, ugyanaz az egyhelyben állás és lelki nehézségek várnak. A fraktálrajz lényege nem az, hogy rágódjunk a múlton, hanem hogy a tudatunk mélyéről, színek és formák segítségével teremtsük meg a belső harmóniát. A fraktálrajz egy óriási terület rengeteg szakirodalommal, formával és gyakorlattal. Ezen az oldalon bemutatjuk a technika alapjait, és hogy hogyan kezdhetsz neki ennek az új, fantasztikus útnak.
Forrás: fraktalrajz.hu
A klubnap a ferencvárosi önkormányzat támogatásával valósul meg.
Mindenkit sok szeretettel vár Szalainé Tündi közösségi civilszervező.
Szalai Miklósné Tündi
közösségi civilszervező IX. kerület
Telefonszám: 06/30/1866321
Telefonszám: 06/70/4320147
E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com
Eseményünk Facebookon: https://www.facebook.com/events/772440238004391/?ref=newsfeed
#Klubnap #Látássérült #Autórajz #Trabant #Fraktálrajz #Rajztechnika #FerencvárosiMűvelődésiKözpont #KözösségiCivilszervező #Klub #Esemény #Érdeklődők #Autók #Rajzolás #Támogatás #Budapest #Ferencváros #Önkormányzat #Közösség #Program #Rajzművészet #Kreativitás #Művészet #Közösségépítés #Rendezvény #KözösségiEsemény #Klubnap
Szülinap a XVIII. kerületben
Júniusban is megtartottuk havi klubnapunkat (28-án) a Kondor Béla Közösségi Házban, melynek témái: Budapest egyesítésének 150 éves évfordulója, valamint a XVIII. Kerületi Lámpás Klub eddigi hét évének történései, valamint szülinap a XVIII. kerületben.
Egy játékos kvíz keretében beszélgettünk fővárosunkról történelmi, kulturális vonatkozásban, valamint személyes élményeinkkel, sztorijainkkal is hozzájárultunk a régi dolgok felidézéséhez. Szóba kerültek a nagy magyar királyok, jelentős történelmi események, a külföldi sztárok felbukkanása Budapesten, a tömegközlekedés viszontagságai és még nagyon sok érdekesség.
Szívet melengető volt a klubunk fennállásának elmúlt hét évében történt események felelevenítése is. Jártunk színházban, múzeumokban, fesztiválokon, voltak szabadtéri programjaink, kirándultunk, stb. Jókat nevettünk egymás kalandjain.
Mivel az időjárás aznap kissé szeles és a nyárhoz képest hűvös volt, ezért a korábban beígért, a közeli fagyizóban elfogyasztható fagylalt helyett inkább a terem „melegében” egy jégkrémmel ünnepeltük szülinapunkat. Az elkövetkezendő hónapok terveiről is beszélgettünk. Egymásnak kellemes nyarat, jó pihenést kívánva váltunk el.
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők
#aliglátó #beszélgetés #Budapest #gyengénlátó #klubnap #közösséglámpásai #látássérült #születésnap #ünneplés #vak #VGYKE #XVIII.kerület
Egészségnap a Hunyadi téren!
Budapest VI. kerületében lakóknak ebben az évben is megrendezésre kerül a szabadtéri Egészségnap a Hunyadi téren a Terézvárosi Kulturális Közhasznú Nonprofit Zrt. szervezésében, melyen egyesületünk is részt vesz. 2023. VI. 24-én 8-12 óráig 3 fő masszőrrel települünk ki és székes masszázst adunk az arra igényt tartóknak. Évek óta nagy sikert arat a lakosság körében ez a szolgáltatásunk.
VI. kerületi lakosokat várunk a rendezvényre!
VGYKE
#Budapest #egészség #egészségnap #Hunyaditér #kitelepülés #masszázs #Terézváros #VGYKE #VI.kerület #VI.kerületilakosok
Budapest 150, klubunk 7 éves
Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra! Témáink: Budapest 150, klubunk 7 éves.
Klubnapunk helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház
(1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.)
Időpont: 2023. június 28. (szerda) 15 óra.
Ez alkalommal Budapest egyesítésének 150 éves évfordulójára emlékezünk vetítéssel egybekötött történelmi emlékezéssel és kvízjátékkal.
1872 decemberében fogadták el Pest, Buda és Óbuda egyesítését, majd a mai Budapest 1873 őszén jött létre. Európa leggyorsabban növekvő városa lett, a lakosság húsz év alatt megduplázódva a századfordulóra közel háromnegyedmilliósra duzzadt. Ekkor alakult ki a mai város képe, a hidakkal, körutakkal, modern közlekedési hálózattal…
Klubunk fennállásának 7. évfordulóját is megünnepeljük emlékekkel, sütivel/fagyival.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 30 852 2131 / 06 70 377 3235
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
#aliglátó #Budapest #gyengénlátó #klubnap #közösséglámpásai #kvízjáték #látássérült #meghívó #születésnap #vak #VGYKE #XVIII.kerület
Budapest varázsa, a figyelem hatása
Budapest varázsa, a figyelem hatása
EGYMÁSRA LÉPNI TILOS!!! Üzenj Budapestnek!
A VGYKE üzenete Budapestnek, melyet a Budapest Esély Nonprofit Kft. által meghirdetett Egymásra lépni tilos! című pályázatra készített az egyesület alkotócsapata Budapest varázsa, a figyelem hatása címmel.
Szereplők: Kollárszky Boglárka, Karcub Katalin, Duplinszki Katalin
Képek, mozgóképek leírása az elhangzó szöveg mellé:
Először a szöveget írjuk le idézőjelekben, majd alá zárójelben azt, hogy mi látható akkor, amikor az elhangzik. Így próbáljuk bizonyos mértékig láttatni vak érdeklődőink számára a videót! Hallássérült nézőink részére felirat készült.
Mindez a videó leírásában olvasható.
A két perces videó ide kattintva tekinthető meg.
A pályázatról
Idén 150 éve, hogy Buda, Pest és Óbuda egyesülésével megszületett fővárosunk, Budapest. Az egész éven át tartó programsorozathoz az Egymásra lépni tilos! kampány is csatlakozik.
A Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Esély ugyanis szintén ebben az évben kezdte meg a fővárosi esélyegyenlőségi program következő öt évre szóló tervének kidolgozását.
A pályaművek értékelését a Fővárosi Önkormányzat, a Budapest Esély Nonprofit Kft. és szakmai partnerei köréből választott zsűri bírálja el.
Forrás: EGYMÁSRA LÉPNI TILOS! alkotói pályázat 2023 (pályázati kiírás)
#vgyke #egyesület
#vak #aliglátó #gyengénlátó #látássérült #látás
#budapest #főváros
#pályázat #üzenet
#esély #esélyegyenlőség
#tilos #egymásralépnitilos
#varázs #varázslat #figyelem #hatás
#roller #parkoló #ütközés
#fehérbot #vezetősáv #akadály #akadálymentes
#lift #gomb #braille
#telefon #fejhallgató
Nyári beszélgetés Budapestről
Kedves Klubtagok, Tisztelt Érdeklődők!
Sok szeretettel hívjuk Önöket az Erzsébetvárosi Lámpás Klub következő, Nyári beszélgetés Budapestről című klubnapjára!
Ezúttalfővárosunk 150 éves évfordulójának tiszteletére beszélgessünk arról, kinek mit jelent a főváros, szereti-e, vagy nem, illetve elevenítsük fel játékos formában tudásunkat róla!
Érdekességek a fővárosról: tudták?
- Mely budapesti helyszínek képezik a világörökség részét?
- Budapest három város összeolvadásával jött létre.
- Egyik budapesti épület sem magasabb, mint a Parlament, amely 96 méter.
- Budapesten több termálvízforrás van, mint a világ bármely más fővárosában.
- Budapest ad otthont Európa legrégebbi metróvonalának.
- A Budapesti Állatkert a világ egyik legrégebbi állatkertje.
- Európa Buli fővárosa.
- Magyarországon minden ötödik ember budapesti.
- Budapesten van egy vonat, amelyet gyermekek vezetnek, ez az „Úttörővasút”.
- Rubik Ernő, a világon mindenhol ismert Rubik-kocka feltalálója Budapesten született.
Forrás: Motorcsónakázás a Dunán
A klubnap időpontja: 2023. június 15. 14 óra
Az összejövetel helyszíne: KlauDió Civil Központ
Cím: 1077 Budapest, Nagydiófa u 34.
Visszajelzéseiket 2023.06.13-án 18.00 óráig várjuk a részvételről a lenti elérhetőségeink valamelyikén, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez.
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!
Jánosi Veronika
Közösségi civilszervező
Elérhetőségek:
Mobil: +36 70 387 52 66
E-mail: erzsebetvaros.szervezo@vgyke.com
#aliglátó #beszélgetés #Budapest #Erzsébetváros #gyengénlátó #klubnap #közösséglámpásai #látássérült #meghívó #vak #VGYKE
Indul a lámpás klub
Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!
Indul a lámpás klub!
Nagy örömünkre Pesterzsébeten is Indul a lámpás klub, melyre szeretettel hívok minden Érdeklődőt!
A VGYKE mindez idáig Budapesten 18 kerületében van jelen a lámpás Klubjaival, melynek célja a kerületben élő látássérült emberek összefogása, Részükre programok szervezése.
A Rendezvényen egy kis műsorral, valamint egy kis megvendégeléssel szeretnénk kedveskedni a Résztvevőknek!
A Rendezvény időpontja: 2023. június 15. 14:00
Helyszíne: Csili Művelődési Központ “B” épület Földszint 2. terem
1201 Budapest Nagy Győri István utca 4-6.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melynek határideje: 2023. június 09. 12:00.
Regisztrálni az alábbi elérhetőségeken keresztül lehet:
E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com
Mobil: 06301866328
Érdekes kérdés: Milyen programokat szervez majd a VGYKE lámpás Klubja Pesterzsébeten? Ha kíváncsiak vagytok milyen színes, kreatív, szabadtéri, kultúrális, és egéb témájú programok lesznek, látogassatok el mindenképpen a megnyitóra, hogy megtudhassátok.
Régen én magam is voltam már ilyen fajta megnyitón, de mindig akadnak gyöngyszemek közöttük, és élénken él bennem a varázsuk. Így mindenképpen ajánlom a személyes megjelenést rajta. (A szerk.)
Amennyiben azonban ha még sincs valakinek lehetősége részt venni a Rendezvényen, visszanézhető lesz a Közösség lámpásai – pesterzsébeti látássérültek Klubja Facebook oldalunkon, melynek linkje:
https://www.facebook.com/profile.php?id=100086231424324
Mindenkit szeretettel várunk!
Dudiknè Rácz Andrea
VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező
#megnyitó #lámpásklub #Pesterzsébet #VGYKE #látássérült #összefogás #programszervezés #műsor #megvendégelés #ingyenesprogram #regisztráció #rendezvény #kulturálisközpont #CsiliMűvelődésiKözpont #Budapest #közösség #Facebookoldal #megtekintés #közösségiCivilszervező
Segíts szavazatoddal, hogy a VGYKE ötlete nyerjen!
A szakmai jóváhagyást nyert, továbbfejlesztett ötletek köréből az idén is egy budapestiekből álló tanács választotta ki azokat, amelyekre a nyár folyamán szavazni lehet. A tanács tagjai egy felkészítő nap után az ötleteket önállóan értékelték, majd egy teljes hétvégén át tartó tanácskozás során juttatták tovább azokat, amelyeket a városlakók számára leghasznosabbnak ítéltek.
A közösségi költségvetés szavazása július 1-ével indult több budapesti helyszínen és az online térben.
A VGYKE akadálymentesített kereszteződések és hangosjelzőlámpák telepítésével kapcsolatban nyújtotta be ötletét. Az ötlet a szavazólapon a második oldal kis ötletei között található, az esélyteremtő Budapest kategóriában „Gyalogátkelőhelyek biztonságosabbá tétele” néven.
Figyelem! Az ötleteket három kategóriába sorolták. Minden kategóriából ki kell választani egy kis és egy nagy ötletet, csak így lehetséges szavazni. A szavazatok leadásához regisztráció vagy bejelentkezés szükséges. További információk a „Bővebben a szavazásról” gomb megnyomását követően olvashatók. A szavazás elkezdéséhez az „Elkezdem a szavazást” gombot kell választani.
Kérjük mindenki támogatását és szavazatát, mert csak így érhetjük el célkitűzésünket és a pályázatunk támogatását!
Szavazás
Fodor Ágnes és Mészáros Ágnes