A kép forrása: Régi jó játék
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Szeretettel hívunk Mindenkit az idei év első nyári klubnapjára, mely alkalommal különleges Rubik-kockák várnak minket. Tapintható és mindenféle izgalmas alakú és formájú kockákkal találkozhatnak az érdeklődők, sőt, még a kirakással is megpróbálkozhatunk.
Érdekesség
A Rubik-kocka háromdimenziós mechanikus logikai játék, amit 1974-ben talált fel ifjabb Rubik Ernő. A Rubik-kocka eredeti neve a magyar kereskedelemben bűvös kocka volt. A szabadalmi leírásban a feltaláló térbeli logikai játékként nevezte meg a mechanikus, egyéni logikai játékot, amelynek célja, hogy egy előzetesen összekevert kockából forgatással visszaállítsuk az eredeti, rendezett színösszeállítást, vagyis minden oldalon azonos színű lapocskák legyenek.
A kocka színezésénél Rubik Ernő a három alapszínt választotta ki elsőnek, a pirosat-kéket-sárgát, majd a másodlagos színeket, a zöldet és narancssárgát, a lila helyett a fehéret választotta, úgy gondolta, a lila nem illik a kockához. A színek elrendezése is eltérő volt a ma használatostól, a fehér és a sárga egymás mellé került, mostanra viszont már az az elterjedt, hogy egymással szemben találhatóak.
Az érdeklődők a klubnapot online a XVI. kerületi Lámpás Klub Facebook-oldalán is figyelemmel követhetik, a videó később is visszanézhető, meghallgatható lesz.
Helyszín: Napraforgó Központ (1163 Budapest, Cziráki utca 22. földszint, kliens terem)
Időpont: 2023. 06. 19. 14:00-15:30
Visszajelzését várjuk a részvételről lenti elérhetőségeinken, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez.
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!
gyengénlátó Archives - Oldal 40 a 280-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Különleges Rubik-kockák
A kép forrása: Régi jó játék
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Szeretettel hívunk Mindenkit az idei év első nyári klubnapjára, mely alkalommal különleges Rubik-kockák várnak minket. Tapintható és mindenféle izgalmas alakú és formájú kockákkal találkozhatnak az érdeklődők, sőt, még a kirakással is megpróbálkozhatunk.
Érdekesség
A Rubik-kocka háromdimenziós mechanikus logikai játék, amit 1974-ben talált fel ifjabb Rubik Ernő. A Rubik-kocka eredeti neve a magyar kereskedelemben bűvös kocka volt. A szabadalmi leírásban a feltaláló térbeli logikai játékként nevezte meg a mechanikus, egyéni logikai játékot, amelynek célja, hogy egy előzetesen összekevert kockából forgatással visszaállítsuk az eredeti, rendezett színösszeállítást, vagyis minden oldalon azonos színű lapocskák legyenek.
A kocka színezésénél Rubik Ernő a három alapszínt választotta ki elsőnek, a pirosat-kéket-sárgát, majd a másodlagos színeket, a zöldet és narancssárgát, a lila helyett a fehéret választotta, úgy gondolta, a lila nem illik a kockához. A színek elrendezése is eltérő volt a ma használatostól, a fehér és a sárga egymás mellé került, mostanra viszont már az az elterjedt, hogy egymással szemben találhatóak.
Az érdeklődők a klubnapot online a XVI. kerületi Lámpás Klub Facebook-oldalán is figyelemmel követhetik, a videó később is visszanézhető, meghallgatható lesz.
Helyszín: Napraforgó Központ (1163 Budapest, Cziráki utca 22. földszint, kliens terem)
Időpont: 2023. 06. 19. 14:00-15:30
Visszajelzését várjuk a részvételről lenti elérhetőségeinken, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez.
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!
A Ferencvárosi Lámpás Klub következő programja egy különleges kiállítás megtekintése lesz, melyre szeretettel invitálok minden kedves érdeklődőt! Az alábbiakban olvashatnak a kiállításról bővebben.
Az Amazing Metal Art Gallery kiállító terében, 260 nm-en várnak bennünket a világ leglátványosabb és legmenőbb újrahasznosított fém szobrai! Budapest egyedülálló interaktív kiállításán minden megérinthető és lefotózható!
Az összes kiállítási tárgy autóipari fémekből készült. Találkozhatunk a Star Wars szereplőivel, Aliennel és ellenségével, a Predatorral, természetesen a Transformersek sem maradhatnak ki. Akinek a Mignonok a kedvencei, ő sem fog csalódni, Marvel kapitány is vár bennünket, akárcsak a trónok harca szereplői. Persze a Terminátor sem maradhat ki a sorból, vagy a Tini Nindzsa Teknőcök.
Ez a kiállítás felnőttnek, gyermeknek egyaránt élmény lesz.
A belépőjegy önköltséges, de tagjaink és kísérőik 50 %-os kedvezményt kapnak, ezért kérem, hogy az MVGYOSZ igazolványt mindenki hozza magával! (A kedvezményes belépés csak a mi csoportunkra vonatkozik ezen a napon!)
A belépőjegy ára: Nyugdíjasigazolvánnyal rendelkezőknek 1.250.-Ft, többi tagunknak 1.500.-Ft
A belépőjegy a helyszínen fizetendő. Bankkártyás, Szép kártyás fizetésre is van lehetőség.
Találkozás: 2023. június 18-án VII. keület Budapest Dohány utca 30 szám előtt 11 órakor.
Előzetes bejelentkezés szükséges a lenti elérhetőségeken!
Vendégünk lesz a Láthatár Bolt munkatársa, Németh Róbert. Magával hozza azokat a beszélő segédeszközöket, órákat, nagyítókat, konyhai kiegészítőket, melyeket a látássérült emberek mindennapi életükben használnak. A korábbi években is nagy sikere volt annak, hogy helyben lehetett megvenni a különféle segédeszközöket. Reméljük, így lesz majd ezen a klubnapon is.
A Láthatár Segédeszköz Bolt megnyitásával legfőbb cél a látássérült emberek mindennapi tevékenységének megkönnyítése volt.
Jelenleg közel 600 féle terméket forgalmazunk, melyek a speciális igényeket szemelőt tartva kerültek kiválasztásra. Kínálatunk fő gerincét a segédeszközök, úgymint beszélő eszközök, tapintható eszközök, nagyítók, fehérbotok alkotják, emellet játékok, fejlesztő játékok, konyhai és háztartási eszközök is megvásárolhatók. Vásárlóink igényeit és a legújabb trendeket figyelembe véve igyekszünk boltunk kínálatát folyamatosan bővíteni.
Személyes vásárlás esetén kellemes, nyugodt környezetben biztosítjuk az eszközök kipróbálását, azok megismeréséhez, kezeléséhez segítséget nyújtunk.
Online vásárlásra is van lehetőség webáruházunkban, itt részletes leírást, készletinformációt találhatnak termékeinkről. Vásárlás esetén a csomagot szerződött futár partnerünk házhoz is szállítja.
Sok szeretettel hívjuk Önöket az Erzsébetvárosi Lámpás Klub következő, Nyári beszélgetés Budapestről című klubnapjára!
Ezúttalfővárosunk 150 éves évfordulójának tiszteletére beszélgessünk arról, kinek mit jelent a főváros, szereti-e, vagy nem, illetve elevenítsük fel játékos formában tudásunkat róla!
Érdekességek a fővárosról: tudták?
Mely budapesti helyszínek képezik a világörökség részét?
Budapest három város összeolvadásával jött létre.
Egyik budapesti épület sem magasabb, mint a Parlament, amely 96 méter.
Budapesten több termálvízforrás van, mint a világ bármely más fővárosában.
Budapest ad otthont Európa legrégebbi metróvonalának.
A Budapesti Állatkert a világ egyik legrégebbi állatkertje.
Európa Buli fővárosa.
Magyarországon minden ötödik ember budapesti.
Budapesten van egy vonat, amelyet gyermekek vezetnek, ez az „Úttörővasút”.
Rubik Ernő, a világon mindenhol ismert Rubik-kocka feltalálója Budapesten született.
Visszajelzéseiket 2023.06.13-án 18.00 óráig várjuk a részvételről a lenti elérhetőségeink valamelyikén, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez.
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!
A kitelepülés időpontja: 2023. június 16. (péntek) 8:00-13:00
A szülők igény esetén kapcsolatba léphetnek egyesületünk ott tartózkodó munkatársaival. Ez idő alatt a szülők és a látássérült fiatalok röviden megismerhetik a VGYKE munkáját, az általunk nyújtott szolgáltatásokat, valamint a tagság előnyeivel járó kedvezményekre is felhívják majd a figyelmet az Ügyfélszolgálat munkatársai. Lehetőség lesz tagság létesítésére, a tagsági igazolványba fénykép készítésére, valamint a 2023. évi tagdíj befizetésére is.
Kérjük Önöket, hogy a jövő héten figyeljék az iskola portáján a kihelyezett tájékoztatót!
Tudták?
Valamennyi tag belépéskor kis kék keményfedeles fényképpel ellátott tagsági igazolványt kap, melybe minden évben beragasztásra kerül a tagsági bélyeg.
Általános tévhit, hogy az igazolvány csak kedvezményes utazásra vehető igénybe!
Ingyenes tömegközlekedés: Az érvényes tagsági igazolvánnyal rendelkező személy és egy fő kísérője bármely magyarországi település helyi tömegközlekedési eszközeit díjmentesen használhatja;
90%-os kedvezmény távolsági járatokon: Az ország területén belül közlekedő valamennyi távolsági busz és vonatjáraton az érvényes tagsági igazolvánnyal rendelkező személy és egy fő kísérő 90%-os kedvezménnyel utazhat;
Nemzetközi vasúti kedvezmény
„A vak- és gyengénlátó utasok kísérői egész Európában, ingyen utazhatnak a kísért személy társaságában. A vakok és gyengénlátók valamennyi, a célországra érvényes kedvezményes menetjegyet megválthatják, a kísérő menetjegyének érvényessége ehhez igazodik. Az esetleges kötelező helybiztosítást, vagy a fekvőhelyes- illetve hálókocsi igénybevételét a kísérőnek is meg kell fizetnie.”
Reumatológiai és ízületi megbetegedésekről hallottunk
Reumatológiai és ízületi megbetegedésekről hallottunk
Május 19-én megtartottuk klubnapunkat Békásmegyeren a Közösségi Házban, ahol reumatológiai és ízületi megbetegedésekről hallottunk.
Vendégünk volt Dr. Kis János endokrinológus, aki a már népbetegségnek számító reumatológiai és ízületi megbetegedésekről tartott előadást. Mivel mozgásszervi megbetegedésről van szó ebben az esetben, nagyon fontosnak tartottuk, hogy meghallgassuk erről a szakembert.
A reuma szó jelentése egy gyűjtő fogalom. Az ókorból ered. A passzív mozgásszerveket az ízületek mozgatják, míg aktívan mozog az izomrendszerünk. A reuma egyre nagyobb tömegeket érint. De mi az oka? Kopásos folyamatok alakulnak ki az élet előre haladtával. A sejtek kezdenek átalakulni és hibás irányba működnek tovább. Ízületi gyulladások jelentkeznek. Kopásos megbetegedések gyakran fordulnak elő. Sok esetben genetikai oka van. Életünk során nagyon sok ízületi mozgást hajtunk végre. Egyes embereknél 40-50 éves korban már jelentkezhetnek panaszok, mások idősebb korban kevésbé betegek. Hatékony kezelés helyett sokszor gyógyszerekkel enyhítik a panaszokat. Ez nem hatékony terápia. Sok esetben protéziseket alkalmaznak. A gyógytornák részben tudnak segíteni.
A csontok működésében nagy szerepe van a mozgásnak. Minden korban elengedhetetlenül szükségünk van a rendszeres mozgásra. Az egészséges táplálkozásnak is fontos szerepe van, mert az ideális testsúly segít abban, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását, vagy elősegítsük a mielőbbi gyógyulást.
Ezekről és sok más betegségi tényezőről hallottunk.
Köszönjük Dr. Kis Jánosnak a tartalmas előadást. Köszönjük Ruzsa Viktornak, a Hobby Rádió munkatársának, hogy felvételt készített az előadásról, melyet az alábbi hivatkozásra kattintva lehet meghallgatni.
Fodor Ágnes köszöntötte a jelenlévőket, és ismertette a közgyűlés napirendi pontjait, melyet a tagság egyöntetűen elfogadott.
Az elnöki asztal
A következő napirendi pont a Felügyelő Bizottság 2022. évi beszámolója és ennek elfogadása.
Ezután következett a VGYKE 2022. évi beszámolójának és közhasznúsági mellékleteinek ismertetése és elfogadása. A közhasznúsági szakmai beszámoló dokumentuma pdf formátumban a VGYKE május 23-i rendkívüli hírlevelének mellékletében megtalálható, illetve az alábbi link megnyitását követően is megtekinthető.
Ezt követően került sor a 2024. évi tagsági díj meghatározására, amely nem változott: a felnőtteké 3000, a gyermek tagoké 600 Ft maradt.
Az operatív vezetők helyszíni beszámolója is elhangzott.
Mészáros Ágnes alelnök, a Közösségi civilszervezők operatív vezetője beszámolt a Közösség lámpásai 2022-es évi eredményeiről, sikereiről.
Csizmadia Anett, a Támogató Szolgálat operatív vezetője is beszámolt a 2022-es évi munkájukról. Elmondta, hogy hogyan vehetik igénybe szolgáltatásaikat.
Németh Róbert, a Láthatár bolt munkatársa ismertette a bolt eredményeit, fejlesztéseit.
Csurainé Páter Tünde, a VGYKE gazdasági vezetője beszámolt a 2022-es évi gazdasági eredményekről, örömmel jelentette be, hogy a pandémia óta a tavalyi évet pozitívan zártuk.
A beszámolók végén az operatív vezetők megköszönték a kollégáik éves munkáját.
Az utolsó napirendi pont a tagok felmerülő kérdéseit, kéréseit foglalta magában. Néhányan a közlekedési lámpákkal, Futár-táblákkal kapcsolatban szólaltak fel.
Szemléletformálás Pesterzsébeten a Gyermekmosoly Óvodában
Szemléletformálás Pesterzsébeten a Gyermekmosoly Óvodában
2023. május 18. – szemléletformálás Pesterzsébeten a Gyermekmosoly Óvodában: lelkes munkatársaink és sok érdeklődő gyermek vett részt a foglalkozáson.
Hét csoport vett részt a foglalkozásokon, mely során a gyerekeknek lehetőségük nyílt megismerkedni a fehérbotos és a vakvezető kutyával történő közlekedéssel.
Szemtakaró használata mellett kipróbálhattak olyan speciális játékokat, melyek által közelebb kerülhettek a látássérült emberek világához, valamint körjátékon is részt vehettek.
Örömmel tapasztaltuk, hogy a gyerekek gyorsan elsajátították az elhangzottakat, mely tudásukat boldogan osztották meg velünk.
Az öt leggyakoribb kérdés látóktól, amit feltesznek vak munkatársunknak
A Zéró látás, színes hétköznapok c. sorozatunk újabb részéhez érkezett. A 17. epizódban alkotó csapatunk vak tagja kiválasztott öt olyan kérdést, amit a leggyakrabban kérdeznek meg tőle az utcán, vagy egyéb helyzetekben, miközben segítenek neki és beszélgetnek vele. Elhangzik, hogy ő ezekre mit szokott válaszolni. A végén egy kis humorral megfűszereztük ezt a részt is.
„Arra gondoltam, hogy van ez a pár kérdés, amit olyan sokszor olyan sokan megkérdeztek, hogy talán érdekes lenne ilyen videót készíteni, amiben válaszolok rájuk. Ezek olyanok, amiket személyesen nekem tettek fel leggyakrabban. Válaszaim rám vonatkoznak. Ugyanakkor hallottam, hogy másoktól is szokták ezeket kérdezni. Biztosan lesznek olyan információk, amik más vak sorstársaimnál is hasonlóan működnek.” (Horváthné Dunaveczki Leona)
Minden rész abból a célból is készül, hogy érdekes és hasznos információkat adjunk át szórakoztató, pozitív hangvételű rövid videók formájában azoknak, akik érdeklődnek a vak emberek élethelyzete iránt. Szemléletformáló tevékenységeinket is jól kiegészíti ez a forma. Bátran ajánljuk tehát tagtársaink látó barátainak, ismerőseinek, tanárainak, osztálytársainak, iskolatársainak a sorozat minden eddigi részét is.
Lássuk, milyen kérdésekről lesz szó!
Mennyien szoktak segíteni?
Már olyan fejlett az orvostudomány, nem tudnak segíteni?
Melyik a rosszabb, ha valaki vakon születik, vagy ha később vakul meg?
Te hogyan álmodsz?
Hogy tudod használni a számítógépet?
Várjuk a Youtube-on a hozzászólásokat: milyen kérdéseket tesznek fel önnek a leggyakrabban egy ismeretlennel történő beszélgetéskor? Hogyan reagál, hogyan válaszol rájuk?
Erzsébetváros májusi klubnapján Karvai Sándor, a vak többszörös Guinness-rekordert látta vendégül a klub tagsága. Vakként Guinness-rekordokat beállítani és pizzasütő világbajnokságon részt venni? Ez hihetetlennek tűnhet, de Sándornak sikerült.
Elmondása szerint mindig is rajongott a járművekért, szeretett volna ugyanúgy vezetni, biciklizni, mint látó társai. Meg is tanulta a biciklizést, majd indított be autót, motort is. A motorozással Guinness-rekordot is állított fel, a Hungaroringet körbemotorozta úgy, hogy egy headseten keresztül irányították. Egyéb járműveket is vezetett, pl. jetskit és kamiont is, legutóbb azonban egy pizzasütő világbajnokságon vett részt.
Sándor történetei mindenkinek erőt adnak, így a résztvevőknek is, ezt is tűzte ki célul, hogy az embereknek erőt adjon azzal, hogy korlátai ellenére nem mond le álmairól.
A Fővárosi ÖnkormányzatAlacskai Úti Idősek OtthonánakVirág Benedek utcai telephelye 2023. május 17-ére szervezte meg lakóinak az idei majálist, melynek egy általunk tartott zenés szemléletformáló előadás is részelehetett. A felkérésnek azért is örültünk nagyon, mert hiszünk abban, hogy a művészet eszközeivel még hatékonyabbá tehetjük az ilyen jellegű szolgáltatásainkat.
A dalokat és az azokat összekötő szövegeket úgy állítottuk össze, hogy tükrözzék a majálisokon megszokott vidám hangulatot, ugyanakkor kapcsolódjanak a látássérült emberek hétköznapi szituációihoz is valamilyen formán, illetve az idősek vélhető tapasztalataihoz is igazodjanak a témák. Ez utóbbi szempontokat nem a dalválasztásban, hanem a dalok között elhangzott tartalom előre eltervezésénél vettük figyelembe. Többek között szó esett az önkiszolgálásról, főzésről, közlekedésről, művelődésről és látássérülteknek kifejlesztett segédeszközökről is.
Leona mikrofonnal a kezében énekel.
A programszervezők elmondták, hogy az, hogy több mint negyven embert oda le tudtak ültetni, nagy dolognak számít, mert általában csak feleannyi érdeklődő vesz részt a különböző eseményeken. A zenét nagyon szeretik.
Mi is úgy gondoltuk, hogy dalokon keresztül még inkább lesz lehetőségünk átadni valamit, ami nekik is hasznos, lelkiekben is feltöltekezhetnek. A program szervezőjének elmondtuk, hogy a különféle segédeszközöket be is tudja mutatni a VGYKELáthatár Segédeszköz Boltja úgy, hogy oda kitelepül. Az idős korosztálynak nagy segítséget jelentene, ha gyengülő látásuk okán beszerezhetnének különféle eszközöket a mindennapokhoz.
Horváthné Dunaveczki Leona, aki a VIII. és a XXI. kerületek közösségi civilszervezője, ő volt az előadó. Dudikné Rácz Andrea, aki a XX. és a XXIII. kerületek közösségi civilszervezője, ő készítette a fényképeket, s képviselte az egyesületet a XX. kerületi látássérültek nevében. Ugyanis ez az idősotthon ebben a kerületben található. Szállításban, hangosításban Horváth Csaba önként adta eszközeit, idejét és munkáját, amit ezúton is köszönünk. Hálásak vagyunk a program meghívásáért Bernáthné Potondi Emese telephelyvezetőnek, s minden ott dolgozó és közreműködő munkatársának, hogy meghívtak bennünket, s mindent megtettek annak érdekében, hogy jól sikerüljön a program.
XVI. kerületi májusi klubnapunkon a vakvezető kutyáké volt a főszerep. Vendégünk egy lelkes tagunk, Samu Attila volt, aki magával hozta társát, vakvezető kutyáját is.
A beszélgetés során elhangzottak olyan általános és hasznos információk, hogy például hogyan képeznek ki egy vakvezető kutyát, hogy mit szabad és mit nem szabad megtenni egy vakvezető kutyával munka közben, de természetesen a személyes élményeknek és gondolatoknak is teret engedtünk.
Aki esetleg lemaradt volna, az online klubnap visszanézhető Facebook-oldalunkon, az alábbi linkre kattintva.
Köszönjük Attilának, hogy vállalta a beszélgetést.