Sziklakórházi látogatás Budapesten – a ferencvárosi Lámpás Klub áprilisi programja
2023. április 29.
Budapesten a Sziklakórházat látogatták meg az érdeklődők a IX. kerületi Lámpás Klub szervezésében. A kórház története 1939-ben kezdődött az első harcok idején a II. világháborúban, majd az 1956-os forradalom idején is sajnos szükségessé vált a működése.
A tárlatvezetésen megtudhattuk, hogy az akkori technika milyen orvosi beavatkozásokat tett lehetővé, több tucat élethű viaszbábu mutatja be, hogy az ostrom alatt hogy látták el a sebesülteket és a polgári lakosságot. Sokszor nem volt víz, de áram igen, ugyanis az egész barlangkórházat aggregátorokkal látták el, melyek mind a mai napig működőképesek. Az évek során bővült a tárlat, még egy mérethű helikopter is került a föld mélyére. Az atomháború szörnyűségeinek bemutatásával zárult a kiállítás, origamiból készült darvak üzenik, hogy soha többet ilyen pusztító fegyvert ne vessenek be az emberiség ellen.
A kiállítás az ember lelkéig hatol, és mikor kijöttünk a fényre, mindannyian úgy gondoltuk, hogy a háború a legrosszabb, amit az emberiség maga ellen elkövet.
klubprogram Archives - Oldal 23 a 40-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Sziklakórházi látogatás Budapesten
Sziklakórházi látogatás Budapesten
Sziklakórházi látogatás Budapesten – a ferencvárosi Lámpás Klub áprilisi programja
2023. április 29.
Budapesten a Sziklakórházat látogatták meg az érdeklődők a IX. kerületi Lámpás Klub szervezésében. A kórház története 1939-ben kezdődött az első harcok idején a II. világháborúban, majd az 1956-os forradalom idején is sajnos szükségessé vált a működése.
A tárlatvezetésen megtudhattuk, hogy az akkori technika milyen orvosi beavatkozásokat tett lehetővé, több tucat élethű viaszbábu mutatja be, hogy az ostrom alatt hogy látták el a sebesülteket és a polgári lakosságot. Sokszor nem volt víz, de áram igen, ugyanis az egész barlangkórházat aggregátorokkal látták el, melyek mind a mai napig működőképesek. Az évek során bővült a tárlat, még egy mérethű helikopter is került a föld mélyére. Az atomháború szörnyűségeinek bemutatásával zárult a kiállítás, origamiból készült darvak üzenik, hogy soha többet ilyen pusztító fegyvert ne vessenek be az emberiség ellen.
A kiállítás az ember lelkéig hatol, és mikor kijöttünk a fényre, mindannyian úgy gondoltuk, hogy a háború a legrosszabb, amit az emberiség maga ellen elkövet.
Interjú a Bibliamúzeumban – érdekes és tartalmas beszélgetés.
A zuglói Lámpás Klub programot szervezett a Bibliamúzeumba, melyről Balázs Zsanett készített interjút.
Az alábbi linken hallgatható meg.
Érdekesség:
Először Tímár Gabriellával, a múzeum vezetőjével beszélgetett. Gabriella elmondta, hogy húsvét környékén különösen sok látogató érkezik a múzeumba, de egyébként is jelentős a látogatottság. Következő témaként az merült fel, hogy miről szólt a kiállítás. Gabriella fontosnak tartja, hogy legyenek olyan tárgyak, amelyeket lehet tapintani. Tudják meg a látogatók, hogy az Ószövetség és Jézus korában milyen edényekből ettek az emberek, milyen tárgyakat használtak. Ezután a múzeum céljáról esett szó. A tárlatvezető fontosnak tartotta elmondani, hogy régen volt egy múzeum, amely régészeti tárgyakkal, régi bibliákkal, bibliatörténettel foglalkozott. Viszont a jelenleginél inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy miért is fontos a XXI. század emberének a biblia. A következő téma az volt, hogy hogyan is tudja megszólítani a XXI. század emberét a múzeum. Gabriella szerint nagyon fontos a tárlatvezető saját tapasztalatának megosztása Istennel kapcsolatban.
Zsanett következő kérdése az volt, hogy mit is láthat pontosan a látogató, aki ellátogat a Bibliamúzeumba. A tárlatvezető elmondta, az installáció egy könyvtekercsre épül, amelynek egyik oldalán az Újszövetség, a másikon az Ószövetség található.
A rákosmenti lámpások a Valahol Európában c. audionarrált előadáson jártak
2023. április 24.
Mi, Rákosmente lámpásai már három éve elhatároztuk, hogy megnézzük ezt az előadást. Azonban a járvány közbeszólt, így most pótoltuk ezt a programot.
Megérkezve a Pesti Magyar Színházba, megkaptuk a narrációs készüléket és hangpróbát tartottunk, azaz kipróbáltuk, hogy működik-e az eszköz. Ezt követően kezdetét vette a musical, aminek alapjául az azonos című film szolgált. Csodálatos előadásban volt részünk, az ismert dallamok, a zene feledtette velünk a szürke hétköznapokat.
Április 24-én részt vettünk a klubtagokkal Békásmegyeren a Közösségi Házban megtartott operett délutánon.
Várakozásunkat felülmúlta az előadás. Fogarassy Bernadett,Fritz Éva,Egyházi Géza és Czető Roland operett énekesek csodálatos hangulatot teremtettek a szebbnél szebb, felejthetetlen melódiákkal. A közönséget is megénekeltették egy-egy dalnál. Máskor meg taps kíséretében énekeltek a színpadon. Mindezt humoros történetekkel „fűszerezték” az előadók.
Látogatás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba
Kedves Klubtagok, Tisztelt Érdeklődők!
Sok szeretettel hívjuk Önöket az erzsébetvárosi és újpesti Lámpás Klub közös külsős programjára!
Látogassunk el együtt a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba, ahol ezúttal a vendéglátás múltjával és jelenével ismerkedhetünk meg a tárlatvezetés folyamán! „A kiállítás a 19. század végi és 20. század eleji otthoni és hivatásszerű hazai vendéglátás tereit mutatja be. Megismerhetjük, hol és hogyan töltötte szabad idejét a hajdani polgár, hova utazott, hol szállt meg, mit rendelt asztalához. Megelevenedik egy korabeli szálloda, egy kávéház és egy étterem, továbbá egy cukrászda cukrászműhellyel és egy középpolgári család otthona. Betekintést nyerhetünk a korabeli mulatók és fürdőhelyek világába. Azt is megtudhatjuk, mi volt a szállodai boyok feladata, vagy kipróbálhatjuk, milyen sommelier válna belőlünk.” (idézet a múzeum honlapjáról)
A tárlatvezetés időtartama várhatóan 90 perc.
Időpont: 2023. április 18. 10.30
Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (1036. Budapest, Korona Tér 1.)
Találkozás ideje és helye: 9.50-10.00 között a Kelenföld felől érkező 1-es villamos Szentlélek téri megállójában, ahonnan együtt sétálunk át a múzeumba. Az egyes klubok gyülekezőiről, további információkról a kirándulás Facebook-eseményében tájékozódhatnak.
A részvétel ingyenes, viszont előzetes regisztrációhoz kötött, legkésőbb 2023. április 13. 18:00-ig! Kísérőt sajnos csak igen korlátozott mértékben tudunk biztosítani, ezirányú igényeiket mindenképp jelezzék, vagy gondoskodjanak saját segítőről. Megértésüket köszönjük!
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!
A programra az alábbi elérhetőségeken lehetséges jelentkezni:
Czagány Izabella és Murgács Jánosné IV. kerületi közösségi civilszervezők
+36 30 394 1336, +36 70 387 5261, ujpest.szervezo@vgyke.com
Visszatérés az ókorba
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
2023. áprilisi külsős programunk alkalmából a XVI. kerületi Lámpás Klub a Magyar Nemzeti Múzeumba látogat el, ahol tárlatvezetők segítségével az állandó kiállítás ókori időszakát nézzük meg.
A tárlatvezetés önköltséges, fejenként 1500 Ft.
A kiállítás meglátogatása után a múzeum kávézójában tagjainkat megvendégeljük egy kis finomságra.
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum, 1088. Múzeum krt. 14-16.
Időpont: 2023. 04. 12. 10:00-12:30
Találkozó: 9:30 Astoria metrómegálló a mozgólépcsők tetején
Visszajelzését várjuk a részvételről, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez.
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket és jól látó társaikat.
A program a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósult meg.
Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika
Közösségi Civilszervezők
Mi, Rákosmente lámpásai márciusi külsős programként megtekintettük Csekovszky Árpád rákosligeti keramikus művész hagyatékát. A művész özvegye vezetett körbe minket a kiállítóház kertjében, ahol megtapinthattuk a szabadtéri plasztikákat. A kiállító teremben szintén megtapinthattuk a művész alkotásait, hallhattunk a munkamódszereiről, és kézbe vehettük azokat az eszközöket is, amelyeket a munkájához használt. Megtudhattuk, hogy munkásságát három téma határozta meg: természethű, elvont és vallásos tárgyú művek.
Köszönjük a tartalmas előadást Edit asszonynak, és azt, hogy mindent kézbe vehettünk!
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők
Márciusi külsős programunk alkalmából a XIII. és a XVI. kerületi lámpások a XVI. kerületi Hősök terére látogattak el. A hangulatos tér nem is méretei miatt olyan frekventált, hanem azok miatt a fontos intézmények miatt, melyek körbeveszik: egy általános iskola, egy templom, egy gyorsbüfé, a háziorvosi rendelő, a patika és egy nyelviskola.
A téren ücsörögve régi nosztalgikus emlékeket elevenítettünk fel, és kellemeset beszélgettünk.
Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika
Közösségi civilszervezők
Interjú az angyalföldi és a XVI. kerületi Lámpás Klub programjáról a Szent István Bazilikában
A XIII. és XVI. kerületi Lámpás Klub tagjai a Szent István Bazilikában jártak.
Az idegenvezetéssel egybekötött programon Balázs Zsanett interjút készített a résztvevőkkel.
Balázs Zsanett interjúja a Holokauszt Emlékközpontban
2023. 01. 31-én a XVIII. kerületi Lámpás klub tagjai a Holokauszt Emlékközpontba látogattak el.
Árvai Noémi tárlatvezető segítségével járták be a kiállítás területét.
A helyszínen Balázs Zsanett interjúkat készített a résztvevőkkel.
Don Juan
2023.02.18
“Ez esetben őszintén meg kell mondanom, hogy helytelenítem az egész életmódját, és nagyon gonosz dolognak tartom, ahogy össze-vissza beleszeret mindenkibe.” 2023. február 18-án a Don Juan c. darabot néztük meg Budapesten a Nemzeti Színház művészeinek előadásában.
Moliere darabját modern díszletek közé helyezte a rendező, és végig bennünk maradt a kérdés, hogy egy igazi nőcsábász rátérhet-e a jó útra? Aki választ szeretett volna kapni, velünk tartott ezen a színházi estén. A darabot 14 fő tekintette meg, a programot a Ferencvárosi Önkormányzat támogatta.