Új helyszínen volt az Esélyegyenlőségi nap Újpesten
![Era diákokkal játszik az újpesti esélyegyenlőségi napon](https://vgyke.com/wp-content/uploads/2018/05/majus10_eradiákokkal-játszik.jpg)
Új helyszínen került sor az idei esélyegyenlőségi nap megtartására. Immár hatodik éve kér fel bennünket az Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft. programszervezője, Csiszár Renáta. Ezen a napon, az érzékenyítés (különböző témákban), valamint, látássérült kollégáink, és fogyatékkal élő művészek, szórakoztató fellépése mutatja meg a gyerekeknek, hogy a nekik is jár az egyenlő esély. Hiszen csak abban különböznek az ép emberektől, hogy némely dolgokban segítségre szorulnak.
Az asztalaink a színházterem előcsarnokában voltak elhelyezve, ahol a Braille-írást, a tapintást érzékelve, bekötött szemmel kellett párosítani, a gyerekeknek.
Az illatok ki lettek ragasztva az asztalra, ott próbálhatták ki szaglásukat is.
Egy újdonságot is kipróbálhattak a gyerekek, a Hangkuckót. A színpad egyik oldalán függönyökkel körbevett kis fülke, melyben sötét volt. Különböző hangokat lehetett hallani, amit a gyerekeknek ki kellett találniuk. Nagy sikere lett ennek a fajta érzékenyítésnek is.
Domoszlai János fergeteges hangulatot gerjesztett pillanatok alatt. Ezt itt is meg lehet tekinteni:
Csaba, és Attila, Boncával, és Aysával is nagy érdeklődésre tettek szert. Mindent megtudtak a vakvezető kutyákról a kisiskolások, amit tudni kell.
Szalay Kriszta színművésznő most is nagyon élvezte a konferálással járó beszélgetéseket úgy a gyerekekkel, mint a fellépőkkel, vagy az előadás előtt velünk érzékenyítő munkatársakkal.
Sajnos nagyon hamar vége lett ennek a szuper délelőttnek. Köszönjük a segítséget Vasné Pintér Terikének, Tóth Andinak, Neumann Karesznak, Tanai Csabának, és Samu Attilának! Nem utolsó sorban köszönjük a meghívást Csiszár Renátának!
Kulman Tiborné (Era), és Széles Attiláné (Panka)
közösségi civilszervezők