Látássérültek, akiknek különös ismertető jele, hogy táncolnak. Az Ifiházban, ahol szerdánként 16 órakor kezdődik a Vak-Sikk tánccsoport próbája. S hogy mi is ez a Vak-Sikk? 2014 októberében alakult meg Puskás Anett vezetésével olyan fiatalokból, akik szeretnék felhívni a fogyatékkal élők figyelmét arra, hogy bátran vállalják fel magukat, ne éljenek elszigetelten. Tavaly, a fehér bot világnapján debütált a csapat a közönség előtt, s nem is akármivel: a Metallica Nothing Else Matters című dalának üzenetével: „Légy önmagad, semmi más nem számít”.

Mindenki nagyon lelkes a Vak-Sikk próbáin

A kezdeményezés szimpatikusnak és ígéretesnek tűnik, egy szerdai napon ellátogattunk hát a Vak-Sikk csoport egyik próbájára. Egy mosolyogós, fiatal lány várt minket: Puskás Anett, a tánccsoport megálmodója, életre keltője. Gyerekkorában versenytáncos volt – még Békés megyében –, ekkor vált a műfaj szerelmesévé. Látása több szintet romlott, ekkor már nem folytathatta tovább a hobbiját. Most maximum 10 százalékot lát, távolra viszont még ennél is kevesebbet – ám ennek ellenére sem adta fel.

„A látássérülteknek nincs táncháza Debrecenben, hát akkor csináljunk egyet” – gondolta a fiatal lány, s most az Ifiházban tartja a próbákat. Mint mondja, a táncon kívül a közösségépítésre is nagy hangsúlyt fektetnek a csoporttal, ugyanakkor a negatív berögződésekből való kimozdításra és a rossz testtartás ellensúlyozására is figyelnek.

Néhányan a csapatból: Puskás Anett a kép bal szélén

Anett imád táncolni, lendülete és energiája szétárad a teremben, nem beszélve a vidámságáról, az életigenléséről. A tánccsoport nevét egyébként séta közben találta ki, s mint elárulta, utalnak a fiatalosságra, újszerű összefogásra, ugyanakkor a sikk szó jelzi az értéket és a színvonalat is.

A próbára a táncolni vágyók Berettyóújfaluból, Kabáról, Nyíregyházáról, Hajdúböszörményből és Monostorpályiból is érkeznek, de természetesen járnak ide olyan fiatalok is, akik Debrecenben tanulnak – például az egyetemen. Puskás Anett a Fehér Bot Alapítvány munkatársa, legtöbbjük pedig elemi vagy foglalkozási rehabilitációra jár, de akad jogász is, aki a Munkaügyi Központ kirendeltségénél dolgozik, valamint angol tanár is. Hegedűs Emese hobbijának az írást említi, de imád olvasni is. Tájékozottsága hamar ki is derül, mert amikor Anett a keringőről kérdez, Emese azonnal mesélni kezdi, honnan ered, kinek a nevéhez fűződik, és „egy-két-há’, egy-két-há’”…

Boros Lajos, aki már ismerősen mozog a Vak-Sikk berkein belül, mint örök poéngyáros mindig hozzáfűz valami vicceset egy-egy elszóláshoz az órákon, néha kifigurázva, amit körülötte hall.  Bár kiigazodik egyedül is a mindennapokban, csak a többi érzékszerveire hagyatkozhat, ugyanis egyáltalán nem lát, párjára százszázalékosan szüksége van. Mint Boros Lajos elárulja, számára a tánc egyáltalán nem idegen: „Az osztályfőnökömmel kellett keringőznöm, hogy ne bukjak meg történelemből” – fogalmaz tréfálkozva.

Szívesen látnak bárkit a próbákon, aki szeretne táncolni

Anettnek az is kihívás, hogyan tudja a legpontosabban körülírni a tánclépéseket, és ha még több eredményt szeretne elérni a tanítványoknál, akkor meg is mutatja egyenként mindenkinek. Mivel ő is hasonló cipőben jár, így könnyebben megy a segítségnyújtás. Érthető, magyarázza, hogy a legtöbb esetben hosszú hónapokkal járó depresszió következik be, miután valaki elveszti a látását. Ez a foglalkozás is arra hivatott elsősorban, hogy kimozdítsa korlátozott életvitelükből ezeket az embereket, lehetővé téve számukra, hogy egy családias, baráti környezethez csatlakozzanak. „Vannak, akik nagyon zárkózottak, őket nem szabad ilyenkor erőszakosan kérlelni, hogy kimozduljanak” – mondja Anett, aki úgy látja, mindenképpen szükséges, hogy az ember nyitott legyen a világra, és türelmes barátok vegyék körül – még ilyen helyzetben is.  „Egy idő után, úgyis hajlani fog, arra, hogy újra felfedezze a világot” – teszi hozzá.

Szerdánként próbálnak

S bizonyítandó, hogy ez egy valóban nyitott közösség, elárulja, hogy nemcsak látássérülteket várnak a próbákra az Ifiházban, hanem bárkit, akinek kedve van mozogni egy kicsit az ismerős dallamokra, és elsajátítani néhány alap tánclépést. S ha már mindenki ennyire kedves, vidám és befogadó, akkor miért is ne?

Forrás: dehir.hu