Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Várak elfoglalása Dinnyésen

2018. július 23.
Az újpesti klubtagok egy vármakettet állnak körül

Két felől támadták az Újpesti lámpások a Dinnyési Várparkot, mivel a társaság egyik része vonattal, a másik fele pedig a VGYKE Támogató szolgálat buszával érkezett a helyszínre. Az idő is nekünk kedvezett a „támadásra”.

Az újpesti klubtagok Dinnyésen, a Várpark előtt állnak

A várakat egy sétány övezi, mely a Nagy-Magyarország formáját alkotja. A sétány érdekessége, hogy a várak eredeti helyükön találhatóak meg, s járhatók körbe. A felépített csodálatos, ember nagyságú várak lenyűgözték mind a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Szinte mindegyik várat elfoglalták, vagy lerombolták a rajtunk uralkodó török seregek. A sétányt emlékoszlopok övezik, melyek mindegyike 1-1 magyar királynak, kormányzónak, fejedelemnek állít emléket. A várak saját építési alapanyagaik alapján lettek felépítve.

Az újpesti klubtagok egy vármakettet állnak körül

A várpark megálmodója és megvalósítója Alekszi Zoltán, aki hosszú kutató munka után hozta létre ezt a csodát minden korosztály számára. A gyerekek jókat bújócskáztak, szaladgáltak a várak között. Ezt a fantasztikus történelmi kalandozást egy finom ebéddel zártuk.

Ezt követően ismét kettészakadt a kis csapat, és elindultunk hazafelé.

Köszönetet mondunk Lukácsi Árpádnak a szállításért, a jó társaságáért, valamint minden tagunk és kísérőjük részvételéért.

Széles Attiláné/ Panka és Kulman Tiborné/ Era
közösségi civilszervezők