Tegnap lezárult a Vácon megrendezett „Ha jó neked menjünk a Hajó múzeumba” nevű projekt. Mint mindenki kirándulás előtt mi is kutattuk az aznapra jósolt időjárás előrejelzést. A jóslat is és a valóság is kedvező volt. Ami meghatározó ilyen esetben. Tehát jó esélyekkel vágtunk neki a napnak!

Megérkezvén a vasútállomásra a Széchenyi úton keresztül elsétáltunk a Március 15.-e térre. Egy középkori eredetű emberi léptékű „ékszerdobozba” csöppentünk bele. Az utcák hangulata megőrizte történeti jellegét, földszintes épületei finoman díszített homlokzataival követte utunkat. Sok kicsi üzlet kedves kirakata mosolygott ránk. A látók számára hangulatos kis kiülő teraszok a látássérültek számára még inkább kihívást jelent, mint csábító lehetőséget. Persze voltunk annyian, hogy ez nem okozott nehézséget.

Rövid séta után megérkeztünk első úti célunkhoz, ami a Hajótörténeti Múzeumba vezetett. A kiállítás tapintható része nem volt látogatható, viszont cserébe egy lenyűgöző előadásban volt részünk, Papp László igazgató úrnak köszönhetően. A város története iránt elkötelezett embert ismerhettünk meg, aki barátságban volt Szabady Kálmán hajó konstruktőrrel. Ő hozta létre ezt az életmű kiállítást. Papírból készült hajómodelleket láthattunk, legalább három százat. Gyönyörűen pontosan megformált remekművek voltak. Magyarország összes hajógyárában dolgozott több- kevesebb ideig. Tervezett vízi taxit Pelikán néven, árvíz és belvízvédelmi munkahajót és még szórakozást, sportolást vízi mentést egyaránt szolgáló vízi járművet is. Még autót is tervezett, de olyan történelmi korban, amikor ez nem valósulhatott meg. Példaképe gróf Széchenyi Ödön volt, akinek emlékét idézte a Hableány II. túrajachtja, amivel a nevezetes 1867-es Budapest-Párizs hajóútjának 110. évfordulójára ismét megtette Ő is ezt az utat. Mivel a modelleket megtapogatni nem lehetett, kárpótlásul egy érdekes történetet hallgathattunk meg.

Matuska Szilveszterről, aki a Váci Országos Királyi Fegyintézetben töltötte életfogytiglani büntetését. „- Találkoztam egykori váci fegyőrrel és nevelőtiszttel, akik szerint Matuska Szilveszter művészetet szerető ember volt, hangszeren játszott, énekkarban énekelt –„állítja Papp László, akit úgy tájékoztattak a Matuskát ismerő börtönőrök, hogy a robbantó nem barátkozott senkivel, a politika nem érdekelte, a köztörvényes bűnözőkkel nem állt szóba.   Matuska 1944-ben, az orosz csapatok bevonulása után szabadult. Egy szemtanú szerint a fegyházból mindenki elmenekült, csupán egy ember fogadta az oroszokat: Matuska Szilveszter. Házigazdaként viselkedett, legalább két hetet töltött velük fontos és felelősségteljes beosztásban.

Távozásakor egy ládát hagyott a börtönben. Sokáig senki sem merte kinyitni – elvégre egy robbantóé volt, ki tudja, hátha valami trükköt hagyott hátra az elítélt. Egy bátor ember végül leverte a lakatot, s bomba helyett a ládából három kép került elő – kettőt Papp László szerzett meg. A harmadik – egy virágcsokros csendélet – egy másik gyűjtőé lett. Évtizedes kutatómunka után sem kerültek elő újabb Matuska-alkotások.

Az Igazgató úrnak köszönhetően, a szomszédos Sajdik Ferenc Múzeumba is sikerült bepillantanunk, ahol a híres mesefigurák kulcstartókon tapintható formában is élvezhetőek voltak.

Egy kellemes sétával a Székesegyházat néztük meg. Tervezésére Eszterházy Károly püspök Pilgram osztrák építésznek adott megbízást 1761-ben. A már elkészült alapokra a következő püspök, Migazzi Kristóf egy a saját építésze, Canevale által megálmodott klasszicizáló, késő barokk ízlésű székesegyházat építtetett, ami 1777-ben készült el. Egy kicsit beültünk megpihenni, elmélkedni és gyönyörködni.

Visszasétáltunk a  Fő térre, ahol megtapogathattuk a belvárosról készített tapintható makettet. Utána a Curia Borház Múzeumába mentünk, ahol szintén fantasztikus előadásban volt részünk. Előadónk a hazai borkultúrának volt rajongója ismerője és kutatója. Jó humorú sziporkázó előadást hallottunk. Megtudtuk, hogy a történelmi időkben 1500 féle szőlőt termesztettek. A számlálást nehezítette, hogy a különböző területeken különbözően nevezték el a szőlőfajtákat.

Már az 1800-as években is gondot okozott, ha távoli kontinensről hoztak be Európába gyökerestül növényeket. A filoxéra, (szőlőtetű, a levéltetvek közé tartozó, a szőlő gyökerein élősködő rovar) az l860-as években, Amerikából érkezve jelent meg Európában, óriási pusztítást okozva a szőlőterületekben.

Ugyanebből az időszakból talált feljegyzést az előadónk, miszerint tiltották, hogy a némberek alkoholt fogyasszanak. Akkoriban még ez a szó ártatlanul csak a nő- embert jelentette.  Jót mulattunk, hogy mennyire elferdült a jelentése és sajnáltuk, hogy kiment a divatból ez a régies kifejezés.

Hallottunk a világhírű Tokaji borainkról, ami a mondás szerint a borok királya, és a királyok bora. Ez a felséges magyar borkülönlegesség valóban a legkülönb, elsőrangú a magyar borfajták közül, és valóság az is, hogy számos koronás fő asztalának egyik kelléke volt a tokaji palackbor.

Végezetül megtudtuk a nagy titkot, amit őriznünk is kell: hogy miért díszíti a régi szikvizes üveg kivezető nyílását kakastaréj?

Aki kíváncsi rá járjon utána, látogasson el Vácra a Bormúzeumba!

Jól éreztük magunkat! Köszönjük a Vendéglátóinknak, Egymásnak és a XVIII. kerületi Önkormányzatnak, ezt a kellemes, szép napot!

Kiss Júlia és juhos Róbert
közösségi civilszervező