Első klubnap Békásmegyeren
Bús Balázs polgármester úr köszöntőjében hangsúlyozta a közösségépítés fontosságát, míg Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke arról beszélt, hogy 2006 óta építünk közösségeket a kistérségekben, és a III. kerületi Lámpás Klub már a VGYKE tizenötödik látássérült közössége.
A III. kerületben 2012 és 2015 között folyt a felkészülés és képzés a közösségi civilszervezők számára, de a helyszín csak most vált állandóvá, az Önkormányzat által biztosított terem használatával.
Vasné Pintér Teréz, III kerületi közösségi mentor ismertette a jövőben megrendezésre kerülő “lámpás” rendezvényeket, melyben lesznek kulturális programok, irodalmi estek, illetve az érzékenyítés sem marad el majd a különböző közösségekben.
Ezt követően Ézsiás László, látássérült költő és előadóművész mondott verset, saját költeményeiből válogatva, majd Csóka László trombitaművész adott elő egy darabot repertoárjából.
A klubnap kötetlen beszélgetéssel folytatódott. Reméljük hasonlóan jó hangulatú összejövetelt sikerül majd szervezni a további, havonta megrendezésre kerülő klubnapokon is!
Michlné Nagy Ibolya