Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Egy köszönetnyilvánító ebéd

2018. január 16.
a képen a tagok az ebéden

Az erzsébetvárosi Lámpás Klub két évvel ezelőtt nyitotta meg a kapuit, de ezen idő alatt már hét közösségi civilszervező dolgozott a működtetésén. Minden frissen szerveződő közösségnél fontos az állandóság, így a Klub mindennapjaiban okozott valamennyi problémát ez a sok váltás. Amikor 2017-ben elkezdtük az évet, akkor erre való tekintettel is eldöntöttük, hogy biztosítjuk a szükséges stabilitást és az élménygazdag programokat.

Természetesen tudtuk azt is, hogy egy ilyen kicsi földrajzi területen belül nehéz egy közösséget felépíteni, mert nincs olyan sok ember, akikre rendszeres látogatóként lehet számítani. Ezért nagyon hálásak voltunk azoknak a munkatársainknak, akik az év során lelkesedésből és önzetlenül segítettek áthidalni ezeket a kezdeti nehézségeket. Valóban sokan voltak azok, akik eljöttek hozzánk kísérésben segíteni, beszélgetni és ezzel azt mutatták az erzsébetvárosi tagjaink felé, hogy egy befogadó, nyitott és vidám közösség várja őket.

Ez a megható és lelkes segítség nagyon sok jó eredményt hozott, többek között azt, hogy kialakulhatott egy törzstagság a kerületi látássérültek között, akik amikor csak lehetett, igyekeztek a lehető legtöbb programon megjelenni. Az, hogy élménygazdag programokat szervezhettünk, az helyi önkormányzat nagylelkűségének is köszönhető, mert anyagi támogatást biztosítottak hozzá, de nagy gondban lettünk volna, ha a kísérésben, beszélgetésekben és a hangulat megteremtésében nem siettek volna annyian a segítségünkre.

A képen a tagok az ebéden

Ezért december 15-én ezt a segítséget háláltuk meg a nekünk segítőknek egy köszönetnyilvánító ebéddel. Az ebéden is megköszöntük az egész éves segítségüket és azt, hogy a hetedik kerületben is kialakulhatott egy szilárd klubtagság, így a kerületi látássérültek önszerveződése egy új szintre léphetett.

2018-ban is várunk minden kerületi látássérültet és családtagjaikat a programjainkon és előre ígérjük, hogy ugyanaz a befogadó, nyitott és vidám közösség várja majd őket, amelyik 2017-ben is szeretettel fogadta őket!

A program Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósult meg, melyet ezúton is köszönünk!

A képekért köszönetet mondunk Bernát Zsuzsannának!

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők