29 szervezet kapta meg a Fogyatékosság-barát Munkahely elismerést
A pályázó cégek száma évről évre nő, 2010 óta több, mint 60 szervezet birtokolja ezt a címet. Az idén 14 szervezet először pályázott a díjra, 15 pedig megújította a 2 évvel korábban elnyert pályázatát. Olyan cégek is vannak a pályázók között– így például a Grundfos, a McDonald’s vagy a Provident -, melyek harmadik alkalommal pályáztak az elismerés megszerzésére.
A díjra minden évben pályázattal lehet jelentkezni a for-profit, non-profit és állami/önkormányzati szektorból egyaránt.
A pályázattal pénzjutalom nem jár, az elismerés célja és egyben értéke a folyamatos, nyomon követhető munkahelyi fejlesztés, melynek minden lépése a fogyatékos emberek integrációját segíti. A korábban díjazott cégek visszajelzései alapján a díjnak kézzelfogható haszna van a munkaerőpiacon is, hiszen sok munkaerő-közvetítő cég ez alapján ajánl megfelelő pozíciót az álláskeresőknek.
A díjat a Salva Vita Alapítvány egy Nagy-Britanniában évtizedek óta működő minta alapján 2010-ben vezette be azzal a céllal, hogy támogassa az álláskereső fogyatékos emberek és a foglalkoztatásukra nyitott munkáltatók kapcsolatfelvételét. Az elismerés egyre inkább védjeggyé válik, köszönhetően a pályázati rendszer szigorú előírásainak és a minőségbiztosítási eljárásnak: a Fogyatékosság-barát Munkahely logó használatát elnyerő munkáltatóknak az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány (EFQM) Kiválóság Modellje alapján kidolgozott koncepciónak kell megfelelniük.
A díjat azon szervezetek nyerhetik el, amelyek vállalják, hogy folyamatosan fejlesztik a fogyatékos munkavállalók toborzásával, foglalkoztatásával, megtartásával kapcsolatos gyakorlatukat. A pályázóknak be kell mutatniuk, milyen rövidtávú, három hónapon belül megvalósítandó, és középtávú – 2 éven belül megvalósítandó – fejlesztéseket terveznek a fogyatékos munkavállalók foglalkoztatásának elősegítése érdekében.
Ilyen fejlesztésnek minősül, ha egy szervezet a kollégák, a vezetők számára felkészítő tréninget szervez, mellyel felkészül a fogyatékos munkatársak fogadására. A pályázó vállalhatja azt is, hogy fizikai vagy infokommunikációs akadálymentesítést végez értelmi sérült vagy hallássérült kolléga fogadására, vagy kijelenti, hogy az üres pozícióit, fogyatékos embereket célzó álláskereső portálokon is meghirdeti, elérhetővé teszi. A pályázati anyagban be kell mutatni a tervezett fejlesztéseket,a megvalósulást monitoring bizottság ellenőrzi.
A nyertes pályázó az elismerés megszerzését követően két évig használhatja a Fogyatékosság-barát Munkahely logót. Ez az időszak a középtávú fejlesztések igazolását követően további két évre többször is meghosszabbítható.
2015 decemberében, a díj történetében először különdíjakat is adományoztak a díj alapítói, a toborzás-kiválasztás, a karriermenedzsment, az akadálymentesítés, a befogadó környezet kialakítása valamint a fogyatékos ügyfelek kiszolgálása terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó munkáltatóknak.
Első alkalommal pályázó vállalatok:
- Citibank International Limited (Citi Magyarország)
- GE Hungary Kft. (GE Capital WCS Divízió)
- Rossmann Magyarország Kft.
- Sodexo Magyarország Kft.
- ISS Hungary Kft.
- Céh Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt.
- Julienne Kft.
- Masped Logisztika Kft.
- Kockacsoki Nonprofit Kft.
- Magyar Cserkészszövetség
- Budapest Főváros XXI. kerület Csepeli Polgármesteri Hivatal
- Budapest Főváros X. Kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal
- Salgótarján megyei jogú város Polgármesteri Hivatala
- Vakok Állami Intézete
Korábbi pályázatot megújító vállalatok és különdíjasok:
- Morgan Stanley Magyarország Elemző Kft.
- Accor Pannonia Hotels: a befogadó környezet kialakításában végzett kiemelkedő teljesítményéért különdíjban is részesültek.
- Grundfos Magyarország Gyártó Kft.: a fogyatékos/megváltozott munkaképességű munkavállalók karriermenedzsmentje területén végzett kiemelkedő munkájukért különdíjban is részesültek.
- Tesco Global Áruházak Zrt.
- Magyar Telekom Nyrt.
- PwC Magyarország Kft.
- IBM Magyarországi Kft.: a fogyatékos/ megváltozott munkaképességű munkavállalók toborzása, kiválasztása terén végzett kiemelkedő munkájukért különdíjban is részesültek.
- McDonald’s Magyarországi Étterem Hálózat Kft.
- Provident Pénzügyi Zrt. a fizikai környezet akadálymentesítése területén tett kiemelkedő munkájáért különdíjban is részesültek.
- BP Businness Service Center Kft.
- MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.
- Állás-Pont 2000 Személyzeti Tanácsadó Kft
- Fogyatékosügyi Kommunikációs Intézet Nonprofit Kft. (Értéksziget Webáruház): a fogyatékos ügyfelek kiszolgálása terén tett kiemelkedő munkájukért különdíjban is részesültek
Forrás: rehabportal.hu