40 éves a Rubik-kocka
A Liberty Science Center (LSC) szimbolikus helyen, a New York-i Szabadságszobor közelében található. Az 1993-ban megnyitott központ New Jersey állam első tudományos múzeuma, amely interaktív formában mutatja be a nagyközönségnek a különböző tudományos területeket. A Beyond Rubik’s Cube (A Kocka és ami mögötte van) című nagyszabású interaktív kiállítás itt lesz látogatható kilenc hónapon keresztül, majd 2015-től világ körüli útra indul, és a tervek szerint hét év alatt járja körbe a Földet.
A Rubik-kocka egyetemes jelentőségét mutatja, hogy minden hetedik embernek volt már a kezében, nem ismer nyelvi korlátokat, a feladat pedig világos: káoszból rendet teremteni – mutatott rá közleményében a kormánybiztos. Hozzátette, hogy a kiállítás a “Játssz, fedezz fel és alkoss!” hármas jelszó jegyében szerveződik. Fő üzenete az innováció és a problémamegoldás ösztönzése, valamint annak a bemutatása, hogy milyen hatással van a játék az emberi gondolkodásra.
A Rubik-kocka immár tudósok és művészek harmadik generációját inspirálja, és valósággal megtestesíti a magyar kreativitást. Ez kerül most a világérdeklődés fókuszába, és mivel a kiállítás hét év alatt a Föld számos pontjára eljut, a magyar országimázst is nagyban erősíti – hangsúlyozta Fürjes Balázs, hozzáfűzve, hogy az ötmillió dolláros költségvetésű kiállításhoz, amelynek fő támogatója a Google, Magyarország kormánya 200 millió forinttal járult hozzá.
A Rubik-kocka ihlette kiállítás elemei a tudományos és művészeti inspirációt megcélozva többféle érzéket mozgatnak meg: a monstre kocka-mozaikfreskótól a vakok számára készült tapintható kockán át a haiku-kockáig, amelyet forgatva a lapokra vésett szavakból háromsoros versek állnak össze. A rendezvény tudatosan kapcsolja össze a technológia, a számítástechnika, a mérnöki tudományok, a művészet, a dizájn és a matematika területeit. Felvillantja, milyen hatást gyakorolt a Rubik-kocka a képzőművészetre és a zenére – a kockaforgatás hangjaiból alkotott muzsikától a kombinatorikus zeneszerzésig.
A kiállítás számos érdekességgel is szolgál, a kockakirakó robotoktól a drágakövekből kirakott kockáig. A Groovik’s Cube nevet viselő, tíz méteres élhosszúságú világító kocka a helyszínen, távirányítással lesz forgatható, sőt a világ négy különböző pontjáról négy játékos is kirakhatja. A látogatók csak rájuk jellemző, egyedi forgatási kombinációból generált személyes kockaazonosítót kapnak, amellyel később is beléphetnek majd a kiállítás virtuális részébe – olvasható a kormánybiztos közleményében.
Mint írta, a kiállítás a gyermekektől a kockaforgató szubkultúra specialista csoportjáig számos réteget meg kíván szólítani. Nem utolsósorban azokat az eredeti fakockákat is kiállítják, amelyekkel Rubik Ernő annak idején diákjai számára a térszervezési modelljét szemléltette.
A kiállítással párhuzamosan nemcsak az LSC, hanem a tervek szerint több nevezetes New York-i épület – így az Empire State Building is – a Rubik-kocka színeivel lesz megvilágítva, a Hudson folyón pedig úszó gumikocka csinál hírverést a rendezvénynek – fogalmazott Fürjes Balázs.
Az amerikai kiállítással egy időben Magyarország is megemlékezett a Rubik-kocka 40. születésnapjáról. A Design Terminálban zajló programokról a nap folyamán többször is beszámoltak a rádiós és televíziós műsorok, emellett stúdióbeszélgetésekből, kisfilmekből ismerkedhettek meg a nézők és a hallgatók magyar feltalálók, tudósok munkájával. Nyáron pedig a Sziget fesztiválon egy héten keresztül kiemelt kocka-programsorozattal várják az érdeklődőket.
Forrás: richpoi.com