A beszélgetés azzal indult, hogy sem a kisembernek, sem egy kisemberek érdekeit képviselő szervezetnek nem maradt sok esélye a sérelmeik orvoslására és az érdekeik érvényesítésére.

Több tényező miatt olyanná vált a társadalmi környezet, hogy a kis befolyással is alig-alig rendelkező, pénztelen személynek vagy csoportnak nem csupán nem nyílnak meg lehetőségek, hanem a meglévők is egyre inkább szűkülnek. Ennek egyik sajátos vonása, hogy amire 20-25 éve egy sérelmet szenvedőnek még joga volt, az több esetben is mára már jogszerűtlenné lett, így a sérelmek megjelenítése és bizonyítása is bonyolultabbá vált. Léteznek olyan emberek és hivatalok, akik ezzel a helyzettel hajlamosak visszaélni, ezért a sérelmeket szóvá tenni és orvosolni egyre nehezebb feladat. A megjelentek erre a helyzetre próbáltak megoldási lehetőségeket kitalálni.

Egyik lehetőségként a sorstársi szolidaritás útja került elő. Ha a közel azonos helyzetűek képesek lennének egymás problémáiért is küzdeni, akkor a másik oldalon is komolyabb súlya lenne a felvetett ügyeknek és nem lehetne lesöpörni egy-egy udvarias elhárító levéllel. Ha az a személy vagy hivatal, aki a panaszt fogadja és szembesül azzal, hogy mekkora tényleges súlya van a felvetett problémának, akkor tárgyalásokat fog kezdeni és könnyen fog hajlani arra, hogy az udvarias elutasítás helyett együttműködő legyen. Ehhez az lenne „csak” szükséges, hogy az akadállyal élők ne legyenek közömbösek egymás gondjai iránt és ismerjék egymás ügyeit, küzdelmeit.

Ehhez azonban az is szükséges, hogy tömör és világos kommunikációra kerüljön sor. Úgy kell megfogalmazni az üzeneteket, úgy kell felvetni a problémákat, hogy az mindenkinek azonnal érthető legyen. Mindezt röviden ajánlatos megtenni, mert a kevés, de egyszerű szavakkal, nagyon pontosan megfogalmazott információt nem lehet félremagyarázni és könnyen megragad mindenkiben.

Ez a fajta kommunikáció segíthet abban is, hogy amikor a nyilvánossághoz fordul egy sérelmet szenvedett személy vagy csoport, akkor érthető legyen mi a probléma és ne lehessen mellékvágányra terelni a kialakuló vitát.

Szóba kerültek a fenyegetések is. Az elszenvedett sérelmek miatti kiállás időnként elvezethet oda is, hogy a sérelmet szenvedőt fenyegetés éri. Azt a javaslatot kaptuk, hogy ilyenkor nem szabad visszavonulni, hanem ki kell állni a nyilvánosság elé és vállalni kell a konfliktust. Ha a fenyegetés hatására valaki visszavonul, akkor nem fog megoldódni a sérelmet okozó helyzet, ellenben a még határozottabb kiállás segíthet a konfliktus feloldásában, például a másik fél általában ilyenkor visszavonul vagy tárgyalásokat kezd.

A beszélgetés során nagyon sok példát hallgathattunk meg arra vonatkozóan, hogy konkrét ügyekben milyen módon került sor a leírtak gyakorlati alkalmazására vagy egyes ügyek min buktak el. Végső tanulságként azt vonhattuk le, hogy fontos az együttműködésre koncentrálni és tömören, de nagyon pontosan kell megfogalmazni a problémákat.

Neumann Károly