Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A Szülő-Példa-Érték II-ről a rádióban

2021. május 6.
A gyermekrajzon egy vidám család látható: papa-mama-kisfiú-kislány, akik mosolyognak, miközben egymást átkarolják.

Sokak érdeklődését kiváltotta a VGYKE-nak a családokkal foglalkozó projektje.

A Szülő-Példa-Érték 2.0 azoknak kívánt segítséget nyújtani, ahol legalább egy látássérült családtag él: legyen az szülő vagy éppen gyermek. Nagy lökést adhatott számukra, ha beleláthattak abba, mások hogyan vészeltek át egy kritikus időszakot, és hogyan keresték ebből a kiutat. Erről hallhatunk a Magyar Katolikus Rádióban annak apropóján, hogy áprilisban véget ért a 2020-ban indult programsorozat. A közel félórás műsorban megszólal Fodor Ágnes elnök, dr. Ozvári-Lukács Ádám, aki a legtöbb előadást tartotta erről a klubokban és Gy. Dobos Mariann, a Lukács Réka által írt, Szülő-Példa-Érték II. kiadvány szerkesztője.

A rádió Budapesten a 102.1 Mhz-en fogható, a többi tizenhat településen pedig a rádió honlapján felsorolt egyéb MHz-eken. A műsor május 7-én, pénteken 9.30-kor, illetve 18 órakor hangzik el. A kiadványból több részletet is felolvasnak majd.

VGYKE