Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A „Vizuális Kultúra” mindenkié a szentendrei Skanzenben

2021. június 23.
LÁTÁSSÉRÜLT VAGYOK

 

Kedves tagjaink, kísérők!

2020-ban a Covid járvány miatt sajnos nagyon sok programunkat nem tudtuk megvalósítani. Reméljük, az idei év már kegyesebb lesz és a lakosság átoltottsági aránya, valamint a vírus terjedésének csökkenése nem áll majd terveink útjába, így idén ismét egy nagyszabású kirándulást tervezhetünk tagjainkkal és kísérőikkel.

Sokan emlékezhetnek a 2019-es dinnyési Várpark látogatására, ami integrált keretek között valósult meg, és aki velünk tartott, mindenki jól érezte magát.

A VGYKE 2020-ban is sikeresen pályázott az NFSZK „Vizuális kultúra mindenkié” „FOF2020” nevű pályázatán, így ez évben is szeretnénk tagjainkat és kísérőiket elvinni egy interaktív, egésznapos kirándulásra a szentendrei Skanzenbe.

Erre várjuk 100 fő jelentkezését.

A program tervezett ideje: 2021. július 28. (szerda).

Indulás bérelt buszokkal a VGYKE Szugló utca 81. sz. alatti Regionális Központjától, a visszaérkezés is ide történik.

A buszok fertőtlenítve, tiszta állapotban megfelelnek a járványügyi előírásoknak, ezt a busz társaság garantálja.

A Skanzenben önkéntes diák segítők várnak bennünket, így aki kísérő nélkül érkezik, kérheti a segítségüket. Ezen kívül a diákok narrációval segítik a Skanzen megismerését.

A Skanzen munkatársai változatos programokkal várnak bennünket, lesz agyagkorongozás, kenyérsütés, megismerkedhetünk a molnárok életével, szerszámaikkal, a malmokkal, megtudhatjuk, hogyan készült a lenvászon.

Az ebédet (előrecsomagolt szendvics és 0,5 l ásványvíz) a VGYKE biztosítja a csoport tagjainak.

Természetesen mi is betartjuk a járványügyi előírásokat.

Jelentkezéseiket a kerületi „lámpás klubok” vezetőinél és a VGYKE ügyfélszolgálatánál kizárólag e-mailben várjuk: ugyfel@vgyke.com

A jelentkezésnek tartalmaznia kell a jelentkezők nevét és telefonszámát, létszámot, kérnek-e segítőt.

A lámpás klubok email címei:

obuda.szervezo@vgyke.com
ujpest.szervezo@vgyke.com
terezvaros.szervezo@vgyke.com
erzsebetvaros.szervezo@vgyke.com
ferencvaros.szervezo@vgyke.com
kobanya.szervezo@vgyke.com
angyalfold.szervezo@vgyke.com
zuglo.szervezo@vgyke.com
16.kerulet.szervezo@vgyke.com
rakosmente.szervezo@vgyke.com
18.kerulet.szervezo@vgyke.com
kispest.szervezo@vgyke.com

Felhívjuk figyelmüket, hogy kizárólag a védettséget igazoló kártyával vagy az oltást igazoló orvosi dokumentummal lehet a kirándulásra jelentkezni.

A szájat és orrot eltakaró maszk használatát az akkor hatályos rendeletek szerint alkalmazzuk.  Egyesületünk a kirándulás alatt a kézfertőtlenítőt folyamatosan biztosítja.

Várjuk kedves tagjaink és kísérőik jelentkezését. Bízunk abban, hogy ismét egy élmény-gazdag napot tölthetünk együtt.

Az indulás pontos időpontjáról a későbbiekben adunk tájékoztatást.

A VGYKE közösségi civil szervezői