Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Akadálymentes divat – beszámoló a Divatplacc by Night rendezvényről

2017. március 28.
Érdeklődő lányok vizsgálgatják egyik kezükkel a Braille-feliratot az előttük lévő szoknyán, közben másik kezükben a sík-Braille ABC segítség gyanánt.

Az asztalunknál megfordulók egyöntetű elismeréssel fogadták az esélyteremtő kezdeményezést, Kinga egyik ismerőse még azt is felvetette, hogy le kéne védetni az ötletet, tényleg – ez nekünk eszünkbe se jutott. Azóta el is kezdtünk utánanézni a szabadalmi procedúrának, így lesz egy kreatív ötletből új trend, sőt akár önálló brand.

Vera egymás után kapta a hitetlenkedő látogatóktól a ruhadarabokat, mi meg Kingával gyerekmódjára örültünk, hogy mindegyik felirat tökéletesen olvasható. Minden érdeklődő a ruhák válogatása mellett miniérzékenyítésben is részesült, vittünk magunkkal illatokat, apróbb konyhai és egyéb eszközöket: tojáskiemelőt, hagymatűt, almaszeletelőt, zoknipárosítót, folyadékszínt-jelzőt és tapintható szabócentit is, ez utóbbin a többség hüledezett – nahát egy vak ember varrni is tud?

Érdeklődő lányok vizsgálgatják egyik kezükkel a Braille-feliratot az előttük lévő szoknyán, közben másik kezükben a sík-Braille ABC segítség gyanánt. Vera kezét látjuk, amint az egyik szoknya feliratát olvassa serényen.

Akit magával ragadott a Braille-írás szépsége, vihetett ABC-t, kirakhatta a nevét a Braille-soron és végül egy pontírásos névjeggyel gazdagodott, Vera és elmaradhatatlan írógépe jóvoltából. Kinga azt is megmutatta az érdeklődőknek, hogyan készül a felirat a ruhára: egy Braille sablon segítségével – melyet Koós Andrea kolléganőnk készített – a betűk pontjait színesceruzával átszurkálja, így egy negatívot hozva létre és a lukakon át a ceruza beszínezi a ruhát, melyet aztán a kreatív kivitelező áthímez.

A kezdeményezés az Esély c. műsor munkatársainak érdeklődését is felkeltette, úgyhogy készítettek egy riportfilmet, melynek keretében mindhármunkat meginterjúvoltak. Amint lemegy az adás, a linket a kedves Olvasóknak is elküldjük a hírlevélben. Remélhetőleg folytatása is lesz a közös projektnek, a Kinga jótékony felajánlását, azaz bevételének 30 százalékát, pedig tagjaink javára fordítjuk, ezúton is köszönjük, még egyszer!

S. Tóth Erika