Januárban rögzítettek egy beszélgetést Okos Levente testépítővel, aki a DULATE (Dunakanyari Látássérültek Egyesületének) vezetője. Az ESTV Spiritusz című műsorában azonban nem csupán a sportról beszélgettek, hanem arról is, hogyan éli meg a látássérültségét a mindennapokban.
Újpesten rendkívüli időpontban lesz a februári klubnap. Az eddigiektől eltérően egy hétfői nap várják a lámpások a klubtagokat, valamint mindenki mást is, aki szeretne egy kellemeset beszélgetni.
A harmadik kerületi Lámpás Klub gyakran szokott eljárni a “Színházi kulisszák mögött” c. előadásokra. Ez alkalommal is módjuk nyílt elmenni, ahol a Latabárokat ismerhették meg. A beszámolójuknak köszönhetően, mi is kaphatunk ebből egy ízelítőt.
Látóknak és látássérülteknek is könnyű, 7-8 km hosszú túrázásra nyílik lehetőség a Budai-hegységben. Azok is jelentkezhetnek, akiknek még nincs kísérőjük!
Négy civil szervezet és egy magánszemély vehette át idén a Zugló Civil Szervezete elismerést a civilek világnapján rendezett ünnepségen, amelyet szerda délután tartottak a Zuglói Civil Házban.
Az Európai Vakok Szövetsége (EBU) közzétette a látássérültek és nyomtatott szöveget használni képtelen személyek megjelent művekhez való hozzáférésének megkönnyítéséről szóló Marrákesi Szerződés végrehajtása ügyében született módosítási javaslatokkal kapcsolatos állásfoglalását.
A „Közösség lámpásai” XV. kerületi látássérültek klubjának következő klubnapja február 10-én lesz. Minden kerületi tagunkat várunk, mert a klub jövője szempontjából nagyon fontos kérdésben kell döntéseket hozni.
A harmadik kerületi Lámpás Klub ez évi első klubnapján mindenki megtudhatta mi az a hangfürdő. A hangtálas bemutató, mely egyre több klubnapon megfordult, ezúttal náluk időzött.
Az Erzsébet-programban a nyugdíjasoknak és a fogyatékossággal élőknek kiírt szociális üdülési pályázatok nyertesei mától foglalhatják le pihenésüket 2017 első negyedévére.
Kolléganőnk, S. Tóth Erika, aki tavaly május óta audionarrátorként is tevékenykedik, a VGYKE és a Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület közti együttműködés keretében akadálymentesít színházi előadásokat – egyelőre mesejátékokat – látássérültek számára. A soron következő színdarab egy a népmesék legendáriumából jól ismert történet, Mátyás király és a cinkotai kántor címmel. Rendező: Koltai Judit. Részleteket az előnarrációból és a hangosmeghívóból tudhatnak meg a kedves érdeklődők, az alábbi linkeken.
A látássérültek életének a javításáért adható egyik legnagyobb elismerés, a Louis Braille-díj. Az ez évi díjazott szervezet az Apple lett, mely cég kiemelt helyen kezeli a mindenki által használható eszközök fejlesztését.