Az MVGYOSZ Fehérbot napi ünnepségén jártunk
Az MVGYOSZ 2024. október 15-én tartotta központi ünnepségét a szövetség székházában a Hermina úton. A VGYKE-t Fodor Ágnes elnök, valamint Ruzsa Viktor és Szalai Miklósné közösségszervezők képviselték.
A program házigazdája, levezetője Tölgyesi Bella volt, aki köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Kósa Ádám fogyatékosügyi államtitkár jelbeszéd segítségével közvetítette gondolatait. Kiemelte, hogy nagy jelentőségű a látássérültek életében a rehabilitáció, melynek támogatása továbbra is a kormány kiemelt feladata, évi 600 órányi jogosultsággal személyenként.
Ezután dr. Nagy Sándor elnök úr köszöntője következett, utalva arra a széles körű érdekvédelmi munkára, melyet a szövetség képvisel.
Az ünnepi műsor keretében Ballai Annamária és Pintér Norbert a szegedi tagegyesület képviseletében filmdalokat adtak elő gitárkísérettel.
Két megnyitóra is sor került ezen a napon. Szarka Bence bábkészítő tapintható alkotásairól is hallhattunk. Az ő munkája többek között a székházban található Louis Braille arckép is, illetve a Canon World Unseen tapintható fotói, melyek látássérültek számára is lehetővé teszik a képi érzékelést a síkból kiemelkedő domborzat révén.
Szalainé Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Fehérbotnap #gyengénlátó #látássérült #MVGYOSZ #vak #VGYKE