Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Békásmegyeri gyerektáborban tartottunk előadást

2022. augusztus 24.

 

Szemléletformáló előadást tartottunk július 29-én Békásmegyeren a Dr. Béres József Általános Iskola Kiserdő Tagiskolájában, két csoportban hatvan gyermek részére. A program megvalósítására nagyon szép helyszínen, egy erdei tisztáson került sor.

A gyerekek mindig nagy érdeklődéssel fogadják mindazt, amiről még nem hallottak. Így történt ez ott is. Ez alkalommal arról beszélgettünk velük, hogyan élnek a látássérültek és a vakok; otthon hogyan látják el magukat, akik nem látnak és egyedül élnek; milyen segédeszközöket használnak, milyen segítségre van szükségük mindennapjaikban. Az utcán történő közlekedésükről is beszéltünk a gyerekeknek. A hitelesség fokozása érdekében különböző élethelyzeteket mutattunk be. Így vált számukra láthatóvá, hogyan tudnak jól segíteni, ha látássérült vagy vak emberrel találkoznak utcán, járműveken vagy máshol. Kérdéseiket örömmel fogadtuk, mert így mindent meg tudtunk beszélni.

Önkéntes segítőnk, Pesa Anna Mária vakvezető kutyájával, Hablattyal eljött velünk a táborba. Látássérültként elmondta a gyerekeknek, milyen fontos segítőtársa Hablaty. Bemutatták a kutyával történő közlekedést, de Panka sok mindent elmondott arról, hogyan alakult ki közöttük összhang az évek során.

Panka Hablaty kutyussal sétál a gyerekek előtt.

Mindent nagy érdeklődéssel fogadtak a gyerekek, és végül sorba álltak, hogy megsimogathassák Hablatyot.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező