2025.02.24.
A III. kerületi Lámpás Klub a Dohány utcai Zsinagógába látogatott el. A program tárlatvezetéssel zajlott.
Tárlatvezetőnk Gönczi Ágnes volt, aki nagyon érdekesen mesélte el a zsinagóga történetét. A templom padsoraiba beülve hallgattuk idegenvezetőnk előadását. Megtudtuk, hogy a Dohány utcai Zsinagóga a második legnagyobb, az első Izraelben található. A zsinagógákat kétféle módon sorolják be: vagy az alapterületük alapján, vagy pedig az ülőhelyek száma alapján. A Dohány utcai Zsinagóga 3 ezer ülőhelyes. Az épületet 1859. szeptember 6-án adták át.
Tárlatvezetőnk elmondta azt is, hogy ez nem egy rekonstruált komplexum, hanem az eredeti. A II. világháborúban, amikor 1944-ben megtörtént Magyarország németek általi megszállása és a zsidók deportálása, Horthy Miklós kormányzó leállíttatta a további elhurcolást, amint a budapesti zsidókra került volna sor.
A Dohány utcai Zsinagóga az ún. neológ zsidók temploma. A zsidóknak ugyanis két csoportja van: az ortodox zsidók és az ún. neológ zsidók. Az ortodox zsidók semmiféle újítást nem fogadnak el, kizárólag a zsidó hagyományokat veszik alapul. A neológok viszont hajlamosak az újításokra, pl. lehet orgona a templomban, mert egyébként a zsidóknál a templomi orgona nem elfogadott hangszer.
A zsidó kultúráról és Istentiszteletekről is hallhattunk.
A zsinagógában elkülönített helyük van a férfiaknak és a nőknek. A karzatra a nők csak úgy mehetnek be, hogy nem érintkezhetnek a férfiakkal, nem is láthatják őket. Egy bársony függöny van a férfiak és a nők között. A férfiaknak kötelező a fejfedő, a nők pedig nem mehetnek a templomba ujjatlan felsőben és rövid szoknyában. Mint látogatóknak, nekünk is meg kellett felelnünk ezeknek a követelményeknek, férfi tagjainknak kötelező volt a fejfedő.
A zsidó Istentiszteletek legfontosabb kelléke a Tóra. A Tóra a Bibliában Mózes öt könyvét jelenti. A Tórát nem könyv formában őrzik, hanem pergamentekercsekre van leírva. Ezeket a tekercseket az ún. frigyszekrényben tartják, de a frigyszekrényt nem tudtuk megtekinteni, mert függönnyel van eltakarva. A tóratekercseket sem foghattuk meg, mert idegenvezetőnk elmondta, hogy a Tórát az sem foghatja meg, aki olvassa. Az Istentiszteleteken ún. tóramutatót használnak, amelynek vezetésével követhetik a sorokat, így olvasva. A Tórából több is van, és mindig egy év alatt végig olvassák azt, de minden évben más tóratekercset vesznek elő, és azt olvassák egy évig.
Szóba került a zsidók egyik nagyon jelentős ünnepe, a Sábec is. A Sábec lényege az, hogy szombaton nem szabad semmit sem csinálni. Nem szabad pl. dolgozni, takarítani.
A Sábec már péntek este elkezdődik és szombat estig tart. Ez azért van így, mert a zsidók a napokat napnyugtától napnyugtáig számolják.
Miután idegenvezetőnk elmesélte nekünk ezeket a kultúrtörténeti dolgokat, kimehettünk a sírkertbe, ahol láthattuk az ún. élet fáját, amely egy nagyon-nagyon vékony fémből készült szomorú fűzfát ábrázol, és minden levelére egy név van ráírva. Ezek a nevek azoké a zsidó embereké, akiket be lehetett azonosítani a tömegsírokból. Ezt a fát általában nem szabad megfogni, de nekünk megengedték ezt is: nagyon óvatosan, egyesével megfoghattuk, és tárlatvezetőnk tette rá a kezünket.
A program nagyjából 50 percig tartott.
Utána néhányan meglátogattuk a zsinagóga szomszédságában lévő Zsidó Múzeumot is, de ott már nem kaptunk tárlatvezetést, hanem gyengénlátó társaink olvasták fel a feliratokat, narrálták nekünk a képeket.
Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
közösségi civilszervező
