Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Bemutatták az első, kifejezetten vakoknak szánt tabletet

2017. január 19.

Az ausztriai vállalat már egy ideje hírül adta, hogy látássérülteknek, de főként a vak felhasználóknak szeretne egy olyan eszközt fejleszteni, kifejezetten az ő igényeikre van szabva és nem tartalmaz semmilyen kompromisszumot. Másik céljuk volt, hogy mindezt elérhető áron lehessen a piacra vinni. A január elején Las Vegasban megrendezett, CES nevet viselő informatikai programsorozaton, végre be is mutatták a boltokba szánt változatot, mely várhatóan 500 dollárért lesz megvásárolható.

Ahogy elmondták a bemutatón, azért látták szükségesnek egy ilyen eszközön dolgozni, mert amelyek a boltokban eddig elérhetőek voltak, nagyon drágák és nem lehet őket túlságosan felhasználóbarátnak nevezni. Ez az új táblagép, mely a BLITAB nevet kapta, alapvetően egy tablet és egy 14 soros Braille-kijelző integrációja. Az eszköz alsó része hagyományos tabletként is működik, de minden, ami az alsó képernyőn megjelenik, a felső részen lévő kijelzőn is tapinthatóvá válik.

blitab2

A gépen a Braille-kijelző mellett egy szövegfelolvasó program is fut, így a felhasználó dönti el, hogy mikor, melyik módon akarja megszerezni az információt. A működésbeli újdonság két dologban jelenik meg. Az egyik a Braille-kijelző reagálási idejének a felgyorsítása, a másik a képi információk tapinthatóvá tétele. A bemutatón ezeket egy térképen keresztül demonstrálták. Amint betöltődött a kijelzőre a kereszteződés térképe, a kijelző egy másodperc alatt megjelenítette és tapinthatóvá tette. Ugyanez bármilyen más képfájl betöltésekor is működik.

blitab1

Eddig 3000 látássérültet vontak be a tesztelésbe. Az előadás szerint azok a felhasználók, akik a leginkább kételkedtek, még azok is megszerették a táblagépet és hamar hozzászoktak.

Ahogy a cég vezetője elmondta, az olcsó, de praktikus eszközök kialakítása egy hatalmas piac, mert nagyon sok olyan csoport él, akiknek az igényeire még nem találtak jó megoldásokat. Szerintük a BLITAB annak a példája, hogy egy ilyen projekt végrehajtása nem igényel hosszú éveket, csak némi odafigyelést azokra a csoportokra, akiknek az igényeit eddig még nem hallgatták meg.

Forrás: https://techcrunch.com