Beszámoló szülinapi ünnepségsorozatunk záró-rendezvényéről
Október első napjai óta a VGYKE nagyszabású rendezvénysorozatot indított, megemlékezve a Fehérbot napjáról, ezzel felhívva a közvélemény figyelmét a látássérültek világára. Ezenkívül azt kívántuk közösen megünnepelni, hogy a VGYKE immáron 15 éve áll fenn, folyamatosan bővítve szolgáltatásait, ezzel egyre több érintettet érve el.
A rendezvénysorozat utolsó alkalmára a XVI. kerületben került sor, ahol már több, mint másfél éve lobog lámpásunk.
Az ünnepséget Mészáros Ágnes alelnök-asszonyunk nyitotta meg. Elsőként emléklapokat és apróbb ajándékokat adtunk át egyesületünk támogatóinak, majd ezt követően szívmelengető verseket hallhattunk Vassné Pintér Teréz előadásában, egy humoros novellát Aranyiné Kmett Olga felolvasásában, a műsort pedig Domoszlai János zenés játéka zárta.
A résztvevőket az alkalomhoz méltóan finom hidegtálakkal, szendvicsekkel vendégeltük meg állófogadás gyanánt.
Köszönjük előadóinknak a műsort, támogatóinknak a segítséget, és tagjainknak a részvételt.
Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi civilszervezők