Dora Kontha: Dreamland

Kedves Olvasó, 

egy lélegzetelállító fotót hoztam neked Dora Kontha, fiatal magyar fotográfustól, aki jó ideje Koppenhágában alkot. A fotókat képi világuk mellett az azokat létrehozó összetett technikai folyamat teszi érdekessé és értékessé.

Néhány szó a technikáról: Dora analóg fényképezőgéppel dolgozik, tehát 35 mm-es filmszalagra fotóz és nem digitális kamerát használ. A filmszalag fényérzékeny anyaggal van bevonva és az exponálás során ez őrzi meg a képet. És itt jön a trükk, ugyanis a sokszor tíz-húsz éve lejárt filmszalagokat mielőtt befűzné a gépbe, különböző vegyi anyagokkal kezeli, roncsolja. A lejárt filmekre fotózásnak nagy divatja van manapság, hiszen olyan szürreális, a valóságtól elrugaszkodott színeket lehet vele elérni, amit semmilyen beállítással, fotós technikával nem lehetne. Ez a roncsolásos technika azonban igazi kameragyilkos, hiszen a különböző vegyi anyagok, kicsapódó finom vegyi kristályok bekerülhetnek a fényképezőgép érzékeny alkatrészeibe és hosszú távon elrontják a gépet. Tehát Dora ezekre a roncsolt szalagokra fényképezi tájképeit, városi jeleneteit. A munkának viszont itt még nincs vége, hiszen a filmeket elő is kell hívni és felnagyítani a kívánt méretre, ugyanis a filmszalag kockái nem nagyobbak, mint 5 centiméterszer 3,5 centi. Ilyen kicsi képeknél nem igazán látnánk azokat a finom részleteket, amik Dora képeit igazán izgalmassá teszik. A 60×80 centiméteres méretben viszont már igazán látványosan kijönnek a részletek, szinte beszippantanak minket a különleges aurájú fotográfiák. A nagyítás megszervezése azonban rendszeresen újabb nehézségeket állít a művész elé, ugyanis a roncsoláshoz használt vegyi anyagok miatt csak kevés labor vállalja a munkát és ott is csak utolsónak vállalják a képeit, ugyanis a vegyi anyagok miatt bármilyen kép, amit Dora alkotásai után hívnának elő, szintén roncsolódna. Külön izgalmas ezekben a képekben, hogy a művész nem tudja kontrollálni, hogy milyen lesz a végeredmény. Vajon mennyire roncsolódik a filmszalag? A roncsolás milyen mintázatokat hoz létre? Mennyi látszik majd az exponált tájképből? Ez mind csak az előhívatás után derül ki! Nagy kincs tehát, minden egyes kép, amit láthatunk a kiállításon.

A Dreamland #3 címre hallgató kép, amit kiválasztottam egy olyan fotó, amelyen viszonylag jól látható az exponált erdőrészlet. Homályosan és kissé megfoghatatlanul fák kusza ágai és leveleik vehetők ki. A vegyi anyagoknak köszönhetően viszont az egész kép rózsaszínes, kékes, lilás, sárgás árnyalatokban játszik. A színes ködszerű hatást apró fekete és türkizkék korallszerű illetve hókristályra emlékeztető csipkés formák törik meg. Ezek a vegyik anyagok kicsapódó kristályrészecskéi. Többféle asszociációt idézhet fel bennünk a fotók képi világa: a szappanbuborék felületét, ahogy a buborék szivárványos felületén egyre több fekete folt jelenik meg, ezzel jelezve, hogy nemsokára szétpukkad a buborékunk. A kevésbé konkrét részleteket őrző képek viszont akár mikroszkópos vizsgálat során alkalmazott metszetek képeire is emlékeztethetnek minket. Ahogy a szerves szövetek apró sejtjei mintázatot alkotnak előttünk és valami olyan rejtett csodát láthatunk a technikának köszönhetően, amit előtte még sosem. Lehetnek akár vírusok, de egy különleges új mikroszkopikus élőlény képe is. De hasonló jelenség játszódik le a szemünk előtt akkor is, ha sokáig a napba nézünk. A színek összefolynak a szemünk előtt, minden homályossá válhat. Dora Kontha képeit nézve valami különleges meditatív állapotba kerülhetünk, ami belső utazásra hív minket.

Néhány szó a művészről: Dora Kontha jó ideje Dániában él és alkot. Analóg fotográfiáink az északi tájak különleges hangulatú tájképeire specializálódott. Kissé borongós, melankolikus hangulatú képei az északi tájak szürkés báját adják vissza. Sokszor adódhat az az érzésünk, hogy nem is valós, hanem képzeletbeli, belső tájakon járunk.

A kiállítás 2018. október 13-ig volt látható a TOBE Galériában (1088, Budapest, Bródy Sándor utca 36.).

A kép adatai:
DORA KONTHA
Dreamland #3
2017
60 x 80 cm (kertezve 80 x 100 cm)
C-print roncsólt analóg negatívról
1/3 + AP

Waliczky Tamás: Panoráma képek

Kedves Olvasó!

Nem is tudom, hogy hogyan tudnám felvezetni Waliczky Tamás munkáját, hiszen annyira összetett és olyan mély filozófiai tartalma van. Hiszen első látásra fotókat készít, amikről később kiderül, hogy valójában grafikák. Aztán úgy tűnik, mintha különleges kamerákat örökítene meg képein, de ezekről is kiderül, hogy igazából általa tervezett, de soha meg nem valósított fényképezőképek és filmfelvevők.

A mellékelt fotón is egy ilyen kamera látható. Panoráma képek készítésére tervezte a művész. Ahogy a sorozat többi darabja is, ez is fekete-fehér kép, de a szürkének végtelen számú gyönyörű árnyalatát vonultatja fel. A kör alakú fémes kameratesten bársonyos fények érzékelhetők. A kamera nyitott állapotban van, ami használat közben, befűzött film esetében sosem történhetne meg, de mivel ez csak egy fikció, így megcsodálhatjuk a kamera szerkezetét. A henger alakú géptest belsejében egy kisebb sugarú kör helyezkedik el, ezen fut belül körbe a filmszalag, itt fehér papírcsíkként látjuk, erre rögzül majd a kép. A szerkezet közepén helyezkedik el a kamera objektívje. Domború, az emberi szemre emlékeztető lencse ez, melynek közepén, akárcsak az emberi szemnél a pupilla, itt is megtalálható a zárszerkezet. Ha kinyílik a zár, beáramlik a fény a gépbe és a valóság rögzül a fényérzékeny anyaggal bevont papírszalagon. A beállításainktól függően több vagy kevesebb fény érkezik be a gépbe, ami attól függ, hogy milyen hosszú ideig van nyitva a zárszerkezet. Ez a mechanizmus az általunk is használt analóg, tehát filmszalaggal működő fényképezőgépeknél is ugyanígy megy végbe. Ami ennek a kamerának az érdekessége, hogy az objekív alatt egy kis fém kúp található, ami a beáramló fényt, azaz képet, szétszórja a gép belsejében, tehát ez a kis kúpos elem fogja rávetíteni a képet a szalagra.

Waliczky Tamás kamerái illetve a róluk készült képeket bevallom nem egyszerű értelmezni. Első pillantásra megragadnak szépségükkel, a valóságosnak tűnő szerkezetek képével, a kamerák gyönyörű felületeivel. Viszont megérteni, hogy hogyan is működnek a kamerák, már nem olyan egyszerű. Aprólékosan kell végignézni, részletről részletre a kamera részeit. Gondolkodni kell! Az egyes gépek szerkezete, működési elve sem véletlenszerű. A művész hosszasan tanulmányozta a fotó és a kamerák fejlődésének történetét és olyan új kamerákat fejlesztetti ki, amik akár száz évre is visszavihetnek a fejlődésben. Azzal a gondolattal játszik, hogy mi lett volna, ha hatvan-hetven éve más irányt vesz a kamerák fejlődése? Talán most már egészen máshogy gépeket használnánk és így más típusú képeket látnánk, ezáltal a vizuális világunk is más lenne. Említettem már, hogy a fotóknak tűnő képek valójában számítógépes grafikák. A művész ezeknek megtervezésére egy nyílt forrású számítógépes programot használ, ahol ő állíthatja be, hogy milyen hatása legyen az egyes felületeknek (fém, műanyag, bőr), hogy milyen fények essenek rá, milyen színek legyenek rajta. Ezzel a módszerrel teljes mértékben kontrollálhatja azt, hogy milyen valóságot hoz létre.

Pár gondolat a művészről:

Waliczky Tamás első animációját 9 évesen készítette és egész gyerekkorát a fényképezőgépek iránti szenvedély hatja át. Édesapja amatőr fotós volt, így otthonuk tele volt kamerák katalógusaival. Talán innen jön ez a vonzalom és érdeklődés. Jelenleg a hongkongi egyetemen tanít. A leírt grafikát is tartalmazó sorozata fogja képviselni Magyarországot a 2019-es Velencei Képzőművészeti Biennálén.

Ha szeretnél jobban megismerkedni Waliczky Tamás különleges fotóival, érdemes ellátogatni a Molnár Ani Galériába (1088 Budapest, Bródy Sándor utca 36., nyitvatartás: Keddtől péntekig: 12:00-18:00, Szombaton: 11:00-17:00), ahol október 13-ig látható a művész Kamerák és más optikai eszközök című kiállítása.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Fotó kreditje: Waliczky Tamás: Panoráma camera részlet /
Molnár Ani Galéria

Horváth Lóczi Judit: Becses idő

Kedves Olvasó!

Ezúttal az absztrakt művészet világában kalandozunk egy kicsit Horváth Lóczi Judit objektjei segítségével. Szeretni való műnek tartom, hiszen a maga egyszerűségében a művészettörténet komplexitását adja.

Az objekt egy furcsa dolog, mert szobornak nem igazán nevezhetnénk, tehát a tárgy mint megnevezés a legkonkrétabb, amit találhatunk. Ezeket az absztrakt, elvonatkoztatott, de nagyon is dekoratív objekteket a művész ezúttal egy installáció keretében mutatja be, amelyet a Becses idő címmel látott el. A néző a galéria fehér falai között, erőteljes és éles fényekkel megvilágítva az egyik sarokban egy fehér kamrai polcrendszerre figyelhet fel. A polcokon régi és új kiadású művészeti könyvek, katalógusok sorjáznak. Olyan meghatározó modern művészek mint Picasso, Matisse, Bak Imre, Megyik Imre, Újházi Péter katalógusai mellett feltűnnek a művészettörténet elméletének és gyakorlatának kötelező olvasmányai is. Barcsay Jenő Művészeti anatómiája és Johannes Itten A színek művészete című könyve. Aki valaha rajzolni tanult vagy művészettel foglalkozott, az biztos ezerszer kezébe vette ezeket a tanulmányokat. Talán nem túlzás azt mondani, hogy a művészettel foglalkozók bibliái. Ezen a fiktív könyvespolcon, a könyvek társaságában öt objekt jelenik meg. Alapvetően négyzetes alakúak. Egységes felületüket néhol kis négyzetes ablakok, a síkból derékszögben kiálló lábak törik meg. Az alapot tömör fából készült formák adják, melyre vásznat húzott a művész és arra festette fel az élénk, tiszta színeket. A fekete-fehér-szürke kombináción túl gyönyörködhetünk a ragyogó égszínkékekben és a vibráló, rikító narancsokban is, kiegészülve a hidegebb pasztell sárgákkal. A formák négyzetességét, szabályosságát a színeket elválasztó fekete vonalak osztják fel mezőkre. A szabályos formák és a tiszta színek azonban egyáltalán nem merevek, a nézőben inkább nyugalmat és békét teremtenek. Átlátható, tiszta formák megnyugtatják szemünket. Ezek a vonalak játékra is hívják a szemlélőt, ugyanis a tárgyak sima, kétdimenziós felületét néhol háromdimenzióssá varázsolják. Lépcsőzetes kiemelkedéseket alkotó, hamis perspektivikus vonalak mozgatják a felületet.

A könyvek és az objektek kombinációja a huszadik századi művészettörténet fontos irányzatait és forradalmi alkotásait idézhetik fel bennünk. A geometrikus formák a minimal art, a konstruktivizmus alkotóira voltak jellemzők, a formai leegyszerűsödés végpontjaként Kazimir Malevics szovjet szuprematista festő Fehér alapon fekete négyzetét juthatja eszünkbe. Képzeld csak el, hogy 1913-ban milyen botrányt okozott Malevics ridegnek és csupasznak tűnő festménye! Abban a korban, amikor a szecesszió és a posztimpresszionizmus erőteljesen figuratív és főként dekoratív alkotásai voltak a keresettek. Igazi, mélyen filozófikus forradalom volt ez! Az absztrakció, gondolat diadala, amely megmutatja, hogy az elvont és geometrikus formák is lehetne otthonosak, szépek, megnyugtatóak. Horváth Lóczi Judit objektjeit elnézve ez nem lehet kétséges. Az installáció kicsit olyan érzetet keltett bennem, mintha egy művészeti kutatólaborban lennék, ahol megvan az elméleti tudás a szakirodalmak segítségével, de a gondolatok kézzelfogható eredményei is a műalkotások segítségével. A polcokon felsorakozó gyűjtemény kiegészül nagyméretű dunsztos üvegekbe zár élénk rózsaszín színű korallokkal is, ami eszünkbe juttatja, hogy az elméleti kérdéseknek mindig kapcsolatban kell lenniük a való világgal és bármennyire is elvont formákat alkalmazunk, annak szépségében visszaköszön a természet harmóniája.

Horváth Lóczi Judit Becses idő című jelenleg a Felfedezők című kiállításon szerepel szeptember 23-ig az Ybl Budai Kreatív Házban (Ybl Miklós tér 9., nyitva tartás: minden nap 9.00-19.00).

Somogyi-Rohonczy Zsófia