Kacziány Aladár: Szimfónia

Kedves Olvasó,

múlt héten a Műcsarnok épületét írtam le neked, ezen a héten az épületben látható Rejtett történetek című kiállításon látható egyik festményt szeretném bemutatni neked.

Kacziány Aladár Szimfónia című festménye 1918-ban készült. A századforduló stílusjegyeit és emberábrázolását tükrözi, az alakok és a természeti táj éppen ezért anatómiailag és botanikailag is tökéletesen vannak megfestve, az emberek és növények élethűek. A kép lírai hangulata mellett fontos jellemzője, hogy az alakok finomak, elegánsak és törékenyek. Mintha egy álomvilágban járnánk. A kép színvilágát a sárga, a barna, a zöld uralja. A háttérben szomorú füzek ágai borulnak az alattuk elterülő tó víztükrére. A háttérben kivehető a tó sötét vízfelszíne, amit mintha éjszaka látnánk, ugyanis a tó kékje inkább feketének tűnik. A vízfelszínre boruló ágak melankolikus, borongós hangulatot árasztanak. A tó partját virágok borítják. A kép merengő hangulatát erősíti a kép bal szélén látható fehér kő oszlop. Stílusa az antik oszlopokat idézi, a közel embermagasságú oszlop tetején kőből faragott, kisgyermeket idéző kuporgó angyalka szobra látható. Az oszlopnak dőlve látható a jelenet egyik szereplője, egy 13-14 évesnek tűnő fiatal fiú. Ruhát nem visel, ezért megfigyelhető nyúlánk teste, hosszú és szálkás izomzatú végtagjai. Kissé görnyedt hátát az oszlopnak veti, lábai maga előtt kinyújtva. Ölében íves formájú, kisméretű fehér hárfa. A fiú maga elé meredve játszik hangszerén, figyelmét teljes mértékben a zenének szenteli. Észre sem veszi az előtte álló két fiatal nőt. A kép jobb szélén, nekünk háttal álló két női alak szintén meztelen. Testükből, formáik kerekdedségéből arra következtethetünk, hogy a fiúnál idősebb, de nem idős asszonyokról van szó. Az egyik nő hosszú barna haja csípőjéig ér, kétfelé választva valószínűleg eltakarja melleit. A másik nő bal kezével védelmezőn átkarolja nő társát. Ennek az alaknak már elegáns, az antik időket idéző kontyban, arany színű pántokkal van felfogva a haja. Egyik nő arcát se látjuk, de fejük tartásából, mozdulataikból az sugárzik, hogy teljesen elbűvölte őket a fiú zenéje. A kép sárgás, zöldes színei a három alakon is visszatérnek. Bőrük szinte természetellenesen zöldes színű, mintha egy bronz szobor patinásodó felszínét néznénk. Ez a szokatlan bőrszín is hozzájárul ahhoz, hogy az alakok meztelensége ellenére egy cseppnyi erotikát sem érzünk a képben. Az alakok ruhátlansága inkább az Édenkertben Ádám és Éva Bűnbeesése előtti ártatlanságot idézi. Amikor testüket a maga szépségében és természetességével, vágytól mentesen tudta az első emberpár csodálni. Ennek az ártatlanságnak rejtett szimbóluma a fiú háta mögött látható oszlop lábánál feltűnő fehér liliomok is. A liliom a virágszimbolikában a tisztaság, a szüzesség, a szerénység jelképe a római kortól kezdve, sőt a húsvéti liliom hagyományosan Szűz Mária jelképe. A festmény nem véletlenül kapott helyet a kiállításon, ugyanis a test ápolása, csodálata, a természettel való szoros kapcsolat kialakítása fontos részét képezte a kiállítás témáját idéző életreform mozgalmaknak is. Ezen időszakban, a mozgalmak keretén belül jött divatba a napfürdőzés, a természetben végzett testmozgás, a szabad tánc és a nudizmus is. Az embernek a természet harmóniájához, békéjéhez való visszavágyódását szimbolizálja a festmény.

Pár gondolat a művészről:

Művészeti tanulmányait a budapesti Iparművészeti Főiskolán és a római Angol Művészakadémián végezte. 1933-46 között a budapesti Iparművészeti Iskola tanára volt. 1912-től állított ki folyamatosan a Műcsarnokban. Az 1924-ben alakult Spirituális Művészek Szövetségének tagja. A társulat Nemzeti Szalonban, majd Új Szalonban rendezett bemutatóin rendszeresen szerepeltek munkái. Alkotásai megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában és a pécsi Modern Képtárban is.

A Rejtett történetek I az életreform mozgalmak és a művészetek című kiállítás 2019. január 20-ig tekinthető meg a Műcsarnokban. (1146 Budapest, Dózsa György út 37., Hősök tere, nyitva tartás: kedd-vasárnap 10.00-17.45,csütörtök 12.00-19.45,hétfőn zárva)

Somogyi-Rohonczy Zsófia

A kép adatai: Kacziány Aladár: Szimfónia 1918.

Szépművészeti Múzeum -Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2018

Jasper Johns: Céltábla

Kedves Olvasó,

előző héten Bécsben a mumokban (Museum Moderner Kunst Stiftunk Ludwig Wien) jártam, ahol nagyon megörültem, hogy élőben láthatom az egyik kedvenc amerikai művészem egyik munkáját. Így ebben a mai narrációban ezt az alkotást szeretném bemutatni neked. Ez pedig Jasper Johns 1967 és 1969 között készült Target, azaz Céltábla című munkája.

Maga a műalkotás első pillantásra végtelenül egyszerűnek tűnik. A négyzet formájú, méregzöld alapon egy narancssárga és meleg, kissé pirosas lila sávokból kialakított céltábla látható. A legkülső sáv a pirosas narancs, ezt követi egy lila, ismét egy narancs, még egy lila és végül a narancs központ. Mértanilag pontosan megszerkesztett forma, tiszta és árnyalatoktól mentes színek alkotják a képet. Közelebb lépve izgalmas részleteket fedezhetünk fel Azt is gondolhatnánk, hogy erre aztán kár volt a festéket pazarolni, illetve hogy semmilyen hatással nem lehet a nézőre ez a kép. Ha viszont szembe állsz ezzel a céltáblával, szó szerint hipnotizálni fog! Az egyszerű formák és színek rám legalábbis nyugtató hatással voltak, az egymásba süppedő körök pedig szinte meditatív állapotba tudják hozni a nézőjüket. A precíznek tűnő, kimért és távolságtartó kép azonban közelről megnézve igazi kis érdekességeket rejt. Közelebb lépve felfedezhetjük azt is, hogy a kép alapját egyszerű fekete-fehér újságok alkotják. A felhordott festék nem fedi el teljes mértékben az újságfecniket, néhol még a betűk is kivehetők. Az újságok használata egy céltáblában különleges plusz üzenetet hordoz. Ismerős lehet az a kifejezés, hogy a sajtó céltáblájára tűzte. A pop art művészek, akiknek előfutárának tekintik sokszor Johnst is, előszeretettel használták a magazinok és újságok fotóit, ezzel a tömegkultúra hatására hívva fel a figyelmet. A Céltábla tehát a 20. század média utalta világának kritikája is.

Pár gondolat a művészről:

Jasper Johns a „dél” szülöttje, Georgiaban látta meg a napvilágot 1930-ban. Ifjúságát Dél-Carolinában töltötte, majd New Yorkba ment, ahol barátságot kötött Robert Rauschenberggel, John Cage-el, Merce Cuninghammel. Ezek a művészek mindannyian a 20. századi amerikai művészet ikonikus alakjaivá váltak. 1954-ben az amerikai zászlót választotta festményeinek témájává, majd a későbbiekben feltűntek művein egyéb kétdimenziós tárgyak is. A zászlók mellett festett céltáblákat, számsorozatokat, betűket. Mindezeket hihetetlen precizitással alkotta meg. No, de miért is fest valaki hétköznapi tárgyakat? Célja az volt, hogy képei ne az ábrázolt tárgy reprodukciói és valósághű képmásai legyenek, hanem maguk a tárgyak jelenjenek meg a képein. Johns alkotásaival a korszakban jellemző absztrakt expresszionizmus szélsőséges érzelmei ellenpontját jelentette. Az érzelmek kifejezésének háttérbe szorítása, a hétköznapi tárgyaknak a művek témájaként való felvállalása már a pop art-t előlegezi meg. Talán emlékszel, az első narrációm is egy hétköznapi tárgyakat felhasználó pop art munka volt, Oldenburg Női fehérneműs pultja.

A mű 2019. február 3-ig látható a mumok 55 Dates című kiállításán. Museum moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien, MuseumsQuartier, Museumsplatz 1. Nyitva tartás: Hétfő 14.00-19.00, keddtől vasárnapig 10.00-19.00, csütörtök: 10.00-21.00

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Schickedanz Albert: Műcsarnok

Kedves Olvasó,

ismét menjünk kicsit ki a városba! Sőt, azonnal induljunk el Budapest egyik legreprezentatívabb terére, a Hősök terére. Ott áll immár 122 éve a Schickedanz Albert által tervezett Műcsarnok. Ez egy igazán klasszikus és építészetileg tanulságos épület, méltó dísze a térnek. Órákat lehetne részleteiben beszélni az épületről, én most a fontosabb elemeit emelem ki. A Műcsarnok elegáns tömbje különleges hangulatot áraszt. Letisztult összhatást kelt, nyugalmat és magabiztosságot sugároz. Az egyszerű elemekből építkező épülettömb aprólékosan kidolgozott díszítéseket kapott. Az emberben egy szentély vagy templom hatását kelti.

Ez talán annak is betudható, hogy az épület bazilikális alaprajzú, ezzel legtöbbször a templomok esetében találkozhatunk, bár eredetileg az ókori római vásárcsarnokoknál volt használatos. A bazilikális alaprajz gyakorlatilag azt jelenti, hogy három hajóban, tehát három teremsoron haladhat a látogató az épület végében elhelyezkedő apszisba, azaz félkör alakú térbe. Templomok esetében itt találhatjuk a főoltárt. A három hajó közül a középső magasabb, míg a két szélső hajó alacsonyabb, így engedhetik be a mellékhajók tetejében nyitott ablakok a fényt a középső térbe is. Ezt a magasabb középső hajót, a főhajót, zárja le az utca felé a Műcsarnok esetében a klasszikus szépségű homlokzat. A márvány lépcsősoron fellépkedve a hat lenyűgöző oszloppal díszített portikuszba (oszlopcsarnokba) jutunk fel. Az oszlopokat korintoszi oszlopfők koronázzák. Ez a klasszikus görög oszlopfő gyakorlatilag akantuszlevelek, indák és csiga formájú díszek alkotta dekoratív csokorként írható le. Az akantuszlevelek kissé szúrósnak tűnő, lapos és cakkos szélű levelek, a medveköröm nevű növényről mintázták. Ez a növény hazánkba is megtalálható, élőben valószínűleg gaznak, kórónak vélnénk, kőbe vésve azonban igazán elegáns hatást kelt a levél kecses hajlása, összetett formája. Az oszlopfejezeteken néhol növényekkel teli vázákat, rémisztő faunfejeket láthatunk. A faunok szintén az ókori görög és római művészetből átörökített alakok. A faunok (az ókori rómaiaknál szatírok) félig kecske, félig emberi lények, akiknek torzonborz szakálla és disznó füle van, homlokán apró szarvak láthatók.

Az épület leglátványosabb dísze, mégis az egész építményt betetőző, az oszlopok tetejére támaszkodó háromszög alakú elem, amit timpanonnak hívnak. Ebben a háromszögben kapott helyet Haranghy Jenő Szent István a művészetek pártolója című mozaikja. A távolról színpompás festménynek tűnő jelenet valójában apró négyzet alakú üveglapokból áll össze. A jelenet közepén Szent István alakja áll velünk szemben, karjait körülbelül 45 fokos szögben széttárja. Mozdulata kissé az áldásosztásra emlékeztet. Fején a jól ismert Szent Korona látható, testét sárgás-narancssárga bő ruha fedi, erre félköralakú, ragyogóan vörös köpenyt terítettek, amelynek szegélyét aprólékos hímzés fedi. Jobbján apácák és fiatal nők láthatók, kezükben a Koronázási palástot tartják. Szent Istvántól balra a király előtt fiatal férfi térdel, kezében épület tervrajza, alakja mögött épület makettje látható. A makett mögött fehér hajú, hosszú szakállú idős férfi, mellette koronát viselő fiatal fiú, valószínűleg Szent Imre (Szent István fia). A timpanon háromszög formájából adódóan a művészeknek úgy kell megtervezni a figurák mozdulatait és elhelyezkedését, hogy azok a lehető legtermészetesebben alkalmazkodjanak a rendelkezésükre álló egyre kisebb helyhez. Éppen ezért a Szent István mellszobrát faragó szobrásznak már térdre kell ereszkedni és kissé görnyedve kell munkához látnia, míg a háromszög sarkában már egész kis helyen kell elférnie a figurának, így a talán a táblakép festészetet szimbolizáló szakálas, bajszos rövid görög tógát viselő férfi már hátát görnyesztve, lábát felhúzva kuporog. A jobb oldali sarokban meztelen felsőstestű, vélhetőleg falképet festő szakállas alak látható. Az egész kép hátterét aranyszínű mozaik kockák alkotják, ezzel szinte beragyogják a jelenetet.

A timpanon alatt felirat olvasható: A MAGYAR MŰVÉSZETÉRT MDCCCXCVI. Utóbbi az építés évét jelzi római számokkal, tehát a feliratban az 1896-os évszám olvasható. Az épület falait vöröses barna klinkertégla burkolat borítja, amin hosszában körülbelül egy méter széles virágos, indás kerámiafríz szalagként fut körbe, az ablakok közötti felületeket szintén ilyen kerámia, pontosabban az időjárásnak jobban ellenálló pirogránit növényi díszítéseket találunk, amelyek a Zsolnay gyár munkásait dicsérik.

Néhány gondolat az építészről:

1846-ban született a galíciai Bialaban, építészeti tanulmányait a németországi Karlsruheben végezte, majd Bécsben és később Budapesten szerzett szakmai tapasztalatot. 1884-1901-ig, nyugdíjazásáig a Magyar Királyi Iparművészeti Tanoda építészeti rajz- és alaktantanára volt. Tulajdonképpen szinte az egész Hősök tere Schickedanz Albert építészeti munkásságának emlékhelye lehetne, ugyanis a Műcsarnok 1894-es megbízása után, 1895-ben megbízást kap a Millenniumi emlékmű megtervezésére Zala György szobrászművésszel közösen, később 1898-ban, bár második helyezést ér el, végül mégis ő tervezheti meg a tér szemközti oldalán álló Szépművészeti Múzeumot is.

A narráció alapjául a fortepan.hu oldalon található 1943-as fekete-fehér fotó szolgált. Képszám: 26648

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Mag Krisztina Szilvia: Mistake

Kedves Olvasó,

jöjjön mára egy igazi fotóművészeti érdekesség: a fotogram. Mag Krisztina Szilvia fiatal fotóművész sok-sok izgalmas kísérlete közül nehéz volt csak egyet kiválasztani, de végül a Mistake címre hallgató, három darabból álló munkára esett a választásom. Mi az, amit látunk? A három fotogram hasonló képi világot tükröz. Vöröses, narancsos, sárgás színei a bal oldali képen egészen a lilába nyúlnak. A háttér alapja közelről valamilyen emberi vagy állati bőr hatását kelti. A felületen mintha valamiféle hüllő lehúzott bőrének finom mintázatát, erezetét látnánk. Ez előtt a bőrhatású háttér előtt rendszertelenül elhelyezve fehér színű kör alakú foltok láthatók. Némelyiknek sárga, másokban lila pont található a középpontjában. Egészen olyan hatást keltenek, mint valamiféle sejtmagok. Az egész kép olyan érzetet kelt, mintha egy mikroszkóp alatt vizsgálnánk egy különleges vírust vagy most fedeznénk fel egy újfajta mikroszkopikus méretű élőlényt.

A fotogram mint műfaj végtelenül izgalmas, de művészi szintű használata magabiztos technikai tudást igényel. Gyakorlatilag egy fényképezőgép nélküli fotografálási eljárásról szól. A művelet során a teljesen lesötétített helységben a fényérzékeny anyagot viszünk fel a fotópapírra, majd a különböző tárgyakat helyezünk a papírra. Ezután megfelelő időtartamig megvilágítjuk a berendezett kompozíciót. Ehhez a művelethez egy egyszerű lámpa is elegendő. Ezután a fotós gyakorlatból már ismert módon előhívjuk, fixáljuk a képet. Ahol fedték a tárgyak a fényérzékeny anyagot, ott nem exponálódik, tehát fehéren marad a papír. A végeredmény kiszámíthatatlan, ugyanis nem tudhatjuk előre, hogy mennyire fedi majd a tárgy a papírt, tehát mennyire lesz pontos és éles a tárgy körvonala. Izgalmas eredményt érhetünk el azzal is, ha transzparens, a fényt részben átengedő anyagot használunk, vagy üveggel kísérletezünk, ami megtöri az exponálásnál használt fényt. A technikát már az 1920-as években használták a fotográfusok, akkor még természetesen fekete-fehér filmen alkalmazva.

A fentiekben leírt kép egy nagyon különleges fotogram, ugyanis a művész üveggolyókat használt a képhez, ezeknek a fénytörése hozta létre a sejtmagszerű látványt. A furcsa, bőrszerű hátteret úgy is létre lehet hozni, hogy üveglapra hengerrel viszünk fel festéket, a henger pedig a sűrű festéket ilyen hólyagosan teríti szét a hátulról megvilágított üveglapon. A fotogram maga nagyon sok bizonytalansági faktorral készül. Alapvetően a tervezéskor és az exponáláskor nem tudhatjuk, hogy pontosan milyen képet kapunk majd. Az üveggolyók használatakor sem tudjuk, hogy a fényt, hogy fogják törni a golyók a fényt. Még bizonytalanabbak lehetünk a végeredményben, ha a fotogram elkészítéséhez lejárt szavatosságú színes filmet használunk (ahogy tette ezt a művész is ebben az esetben), ugyanis a lejárt filmnél teljes mértékben kiszámíthatatlan eredményt kapunk. Nem lehet megismételni egy kép készítését sem, tehát egyszeri és megismételhetetlen eredményről van szó. Soha többet nem jöhet létre még egyszer ugyanez a kép. A kép címe Mistake, ami angolul hibát jelent. Ez a cím nagyon szépen leírja a munkamódszert és a művészi magatartást, amivel Mag Krisztina Szilvia dolgozik. A fotogram műfajában ugyanis rengeteg hibalehetőség rejlik, sokszor viszont pont ezek a hibák, véletlenek okozzák a legizgalmasabb végeredményt.

Néhány szó a művészről: Mag Krisztina Szilvia 2009-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen médiaművészként, diplomamunkájában is a fotogram technikáját használta fel. 2010 és 2015 között a Fiatal Fotóművészek Stúdiója tagja volt. Jelenleg a Budapesti Komplex SZC Kézművesipari Szakgimnázium oktat fotográfiát, illetve a Ludwig Múzeumban tart integrált foglalkozásokat megértéi nehézséggel élő gyerekek számára. 2018 óta az ARTÉR Művészeti Egyesület tagja Budafokon.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Weegee: Gyerekek a tűzlépcsőn

Kedves Olvasó,

bevallom, hogy gyengéim azok a fotósok, akik meg merik örökíteni a világ sötétebb oldalát is. Rajongok azokért a fotográfusokért, akik szinte láthatatlanná tudnak válni, ezért a lehető legintimebb és legközelibb felvételeket tudják készíteni az emberekről, így minden színlelés nélkül, az emberek valódi arcát láthatjuk viszont a felvételeken. WEEGEE 1941-ben készített Gyerekek a tűzlépcsőn című felvétele épp ilyen.

A jelenetet felülről készítette a fotós, innen nézünk mi is le a tűzlépcsőn szorosan egymáshoz bújó, alvó gyerekekre. Első pillantásra csak öt kisgyereket veszünk észre. Először is a három kislányt és egy kisfiút, akik szorosan egymáshoz bújva, rongyos ruháikba, néhol meztelen felsőtesttel próbálják kipihenni a nap fáradalmait. A kép jobb szélén hátán fekvő fekete hajú kisfiú szeme csukva, keze az arcán nyugszik, talán álmában vakarja meg magát. Neki háttal, oldalán fekvő sötét rövid hajú kislány apró mintás nyári ruhájában alszik, talán négy-öt éves lehet. Fejét a mellett fekvő nagyobb kamaszlány vállán nyugtatja. A nagylány sem lehet több 11-12 évesnél, de a többiekhez képest már egész felnőttes. Vállig érő haját csattok fogják hátra. Felsőteste meztelen, karjával igyekszik eltakarni apró melleit. Másik kezében kölyök cirmos cicát tart. Felhúzott lábait sötét szoknya takarja. A kamaszlány hátához simulva, hátával az ablakpárkányhoz feszülve látunk még egy alakot, arcát az előtte fekvő lány válla félig eltakarja. A négy alvó gyereket egy ötödik figyeli a tűzlépcső melletti ablak mélyedéséből. Az olajos, fekete hajú inget viselő fiú kezében zseblámpa látható, talán egy csíny részeként a lámpa fényével akarja felébreszteni alvó társait. A fényképet alaposabban megvizsgálva további gyerekeket vehetünk részre. Néhol egy-egy láb, máshol egy kéz árulkodik a további szereplőkről. A fent leírt négy alvó gyerekkel ellentétes irányban újabb négy gyerek lábacskáit fedezhetjük fel, lábaik szinte összeérnek az előbb leírt négy kisgyerek lábaival. Az ablakból zseblámpával figyelő fiúnak is akad társa, legalábbis kezeit láthatjuk az ablakpárkányon. Az egész kép hangulatát a szegénység és a piszok uralja. A gyerekek ruházata és az alvó alakok felett kötélen száradó ruhák mind-mind a pénz hiányáról árulkodnak. Maga a tény is, hogy a gyerekek felnőtt felügyelete nélkül, az éjszakában a tűzlépcsőn egymáshoz bújva alszanak, azt sugallja, hogy szüleik éjt nappallá téve dolgoznak a betevőért, az anyák valószínűleg nem tudnak otthon maradni gyerekeikre vigyázni. A fekete-fehér felvétel drámai hatását erősíti, hogy WEEGEE vakuval készítette. Minderre az éles kontúrokból, egyes ruhadarabok vakító fehérségéből, a tűzlépcsőnek a téglafalra vetülő határozott árnyékából következtethetünk.

Pár gondolat a művészről:

Arthur Fellig vagy ahogy mindenki ismerte, WEEGEE 1899-ben született a ma Ukrajna területén található Lembergeben, csak 1910-ben költözik az egész család az Államokba, New Yorkba. 18-19 évesen már különböző fényképész stúdiókban és hírújságoknál dolgozott, 36 évesen szabadúszó karrierbe kezdett. 39 évesen ő az egyetlen fotós, akinek engedélye van olyan hordozható rövidhullámú rádiót használatára, amellyel a rendőrségi adást is fogni tudta, így sokszor előbb ért ki a bűnügyi helyszínekre, mint a rendőrség. Felvételein a Lower East Side és a Harlem jellegzetes figurái mellett hírességek és politikusok is megjelennek. Fotói olyan fontos újságok és magazinok oldalain jelentek meg mint a The Harald Tribune, a Sun vagy a Daily Mirror.

A WEEGEE – a híres, 1935-1960 2019. január 20-ig látogatható a Mai Manó Házban (1065, Budapest, Nagymező utca 20.)

Somogyi-Rohonczy Zsófia

A fotó adatai: Weegee, Gyerekek a tűzlépcsőn, 1941. május 23. © Courtesy Institute for Cultural Exchange, Germany 2018