Novemberi klubnapunkon Pesti Viktória és Dóra András vezettek be minket az illóolajok világába.
Megtudhattuk, hogy a különböző illóolajok milyen jótékony hatást gyakorolnak szervezetünkre, illetve volt lehetőségük helyben kipróbálni számos illóolaj rövidtávú hatását.
A tagoknak olyannyira tetszett az előadás, hogy jövőre visszavárjuk klubvendégeinket, akik méginkább elmélyítenek az adott témában.
Vendégeinkkel a klubnap végén Rátóti Krisztina készített interjút “Vendégségben klubjainkon” videósorozatunk 5. részének keretében, mely itt hallható.
Két nagyszerű színész, Inotay Ákos és Szabó Simon, majd a később bekapcsolódó rendező, Tollár Mónika fergeteges vidám estét szereztek a nézőknek. E képzelet színházi est keretében beszélget a két színész a moderátorral, valamint a nézőkkel. A Janikovszky Éva írásai alapján életre keltett halhatatlan férfialakok segítségével gondolkodnak közösen a 40-45 év feletti lét végpontjaiból: mindennapi mélységeiről és magasságairól.
Őszintén és együttérzéssel vallanak arról, milyen válaszok, megoldások születtek bennük az élet különféle helyzeteire a negyedik X-en túl…
Mindezt nem csak őszintén tették, de humorral is. Ismét nagyon jól éreztük magunkat.
A XIX. kerületi Lámpás Klub 14 fővel megtartotta első személyes jelenléttel megvalósított klubnapját a Kispesti Kaszinóban november 7-én.
A klubnap témájaként egy ismerkedő, bemutatkozó délutánt terveztünk. Ruzsa Viktor szervező társam és jómagam köszöntöttük a megjelenteket, majd néhány közérdekű információt osztottunk meg a résztvevőkkel.
Ezt követően egy kb. két-három perces időtartamot meghatározva mindenki bemutatkozott, elmondta azt, amit fontosnak tartott megosztani a tagokkal.
Ezután megvendégelésre került sor, közben pedig kötetlenül beszélgethettek, ismerkedhettek egymással a jelenlévők.
Az eseményről Viktor online bejelentkezést is készített, amely itt tekinthető meg.
Ezen a hűvös őszi napon a IX. kerületi Lámpás Klub tagjai a „Valahol Európában” c. musicalt tekintették meg a Magyar Színházban (volt Pesti Magyar Színház).
A vészterhes, háború utáni időben szülő nélkül maradt gyerekcsapatok, állami gondozott fiatalok járják az országot, éhesek, rongyosak.
Végső menedékük egy vár, ahol a valamikori zongoraművész felkarolja a gyermekeket, akik rendbe hozzák a várat. A gyerekeket el akarják fogni, Kuksi, a legkisebb gyermek egy eltévedt puskagolyótól életét veszti, ez a tragédia, de mégis megnyitja a szabadság felé vezető utat. Simon, a zongoraművész a gyermekeknek ajándékozza a várat.
Október 30-án megtartottuk soron következő klubnapunkat, melyen a főszerep a gyümölcsöké és az azokból készülő pálinkáé volt.
Először megnéztünk egy rövid filmet arról, hogyan készül a pálinkafőzés alapjául szolgáló cefre. Azt is megtudhattuk, hogy milyen gyümölcsökből és hogyan készül a pálinka. Beszélgettünk arról, hogy ki vagy kinek ismerőse, rokona foglalkozik jóféle házipálinka készítésével és mindezt hogyan teszi. Egy kvízjátékkal leteszteltük ki milyen főzőmester lehetne, nagyrészt tökéletes válaszok születtek, így megállapítottuk, hogy a pálinkáról, mint hungarikumról igen sokat tudunk.
Elhangzottak még a pálinka népies elnevezései is, valamint mókás szólások is vele kapcsolatban. Egyik klubtag hozott néhány stampedlis poharat vicces feliratokkal, amiken jót derültünk.
Klubtagjaink jóvoltából finom házi sajtos rudak is kerültek az asztalra, melyek igen jó szolgálatot tettek a kóstoló során. Ugyanis többféle házi főzésű nedűt is megízlelhettek a jelenlévők, természetesen igen-igen mértékkel. A hangulatot fokoztuk egy kis zenével is, természetesen a pálinkáról. Aki nem ivott, az jóízűen fogyasztotta az asztalon felhalmozott gyümölcsöket: almát, körtét, szilvát, szőlőt.
A délután – az együttlétnek és a pálinkának is köszönhetően – nagyon jó hangulatban telt.
Jövő hónapban esedékes programjainkat is megbeszéltük, majd vidám hangulatban hagytuk el a termet.
Az októberi online klubon Lenkainé Vajda Viktóriával beszélgetünk a fehérbot ünnepéről. Viki látássérültként maga is szervezett ünnepséget, nagyon jelentős ünnepnek tartja e napot. Mesél a fehérbot eredetéről, bevezetéséről és az ünnepnap jelentőségéről napjainkban.
Októberi klubprogramunk gyanánt „utazást tettünk” az ókori Egyiptomba.
A tárlatvezető hölgy felkészültségének köszönhetően nemcsak elmélyültünk az ókori Egyiptomhoz köthető hiedelmekbe, teremtéstörténetbe, temetkezéssel kapcsolatos szokásokba, hanem ezekhez kapcsolódó tárgyak másolatát is a kezünkbe vehettük.
A tárlatvezetés nagyon érdekes és informatív volt.
A helyszínen felvétel készült, mely ide kattintva tekinthető meg.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) október 26-án, szombaton tartotta meg 2024-es tisztújító közgyűlését az MVGYOSZ rendezvénytermében.
Fodor Ágnes, egyesületünk elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd a tagok nyílt szavazás keretében megválasztották a jegyzőkönyvvezetőt, a két hitelesítőt, valamint a levezető elnököt.
Ezt követően Dr. Hegedűs Lajos vette át a szót a közgyűlés levezető elnökeként.
A leköszönő elnökség tagjai értékelték az elmúlt öt évet, kiemelve, hogy mit tartottak fontosnak. Mivel egyesületünk idén 20 éves, elsőként a közelgő születésnapról hallottak a jelenlévők az elnök asszonytól. Szóba került a folyamatos fejlődés a VGYKE szolgáltatásai terén, megemlítették az „AC-DC Találd meg a helyed!” projekt sikerét, továbbá megemlékeztek az elhunyt munkatársakról is.
Az egyesület leköszönő elnökségének tagjai: Fodor Ágnes (elnök), Mészáros Ágnes (alelnök), Dr. Kiss János Ferenc, Leány Ferenc és Kollárszky Boglárka (elnökségi tagok), valamint Helmes Renáta (póttag.)
A közgyűlés a jelöltek bemutatkozásával folytatódott. Ezt követte a tagság titkos szavazása. A szavazatokat az öt tagból álló választási bizottság összesítette.
Az eredmény alapján Fodor Ágnes 2025-től megkezdi ötödik, Mészáros Ágnes pedig harmadik ciklusát.
A következő öt év elnökségének tagjai:
Elnök: Fodor Ágnes
Alelnök: Mészáros Ágnes
Elnökségi tagok: Balázs Gábor, Vass Ádám Patrik és Loboda Márk
Elnökségi póttagok: Dr. Kiss János Ferenc és Paróczai Gergely
Ezúton köszönjük az MVGYOSZ munkatársainak segítségét, és hogy eseményünknek a megújult székház rendezvényterme adhatott otthont!
Köszönjük a tagoknak, hogy részvételükkel és szavazatukkal hozzájárultak az elnökség megválasztásához!
Straub Péter régész előadásában erre a kérdésre is adott választ.
Az előadásra különleges tárgyakat hoztak a Nemzeti Múzeum munkatársai, másolatokat, melyek tapintható formában a hallgatóság számára is érzékelhetővé tették a kor tárgyait, edényeket, gyönyörűen kidolgozott övcsatot, ékszereket. A múzeum munkatársai erre a különleges alkalomra a feltárt sírokban talált csontvázakat, tárgyakat tapintható formában is elkészítették.
A több mint egyórás előadás élmény volt mindenki számára, egy különleges rég letűnt világban kalandozva.
A Karácsony Sándor Közalapítvány jóvoltából megszervezhettük Józsefvárosban az első, személyes találkozáson alapuló klubnapot, mely egyben Fehérbot napi ünnepség is volt. Ennek az eseménynek a Kesztyűgyár Közösségi Ház adott otthont. Nagy szerencsénk volt, mert éppen a napján, október 15-én tarthattuk meg ezt a programot.
Elsőként Sütőné Schneider Emese, a támogató közalapítvány képviseletében köszöntötte a jelenlévőket. Őt követte a Kesztyűgyár Közösségi Ház egyik legfőbb munkatársa, Dombai Borbála, majd Fodor Ágnes osztotta meg velünk gondolatait, beszélt részletesebben is a Fehérbot napról, s kívánt jó munkát a Lámpás klub vezetőinek. Ezt megerősítendő egy lámpást is meggyújtott közösen Szigeti Ildikóval és Horváthné Dunaveczki Leonával, mely egy jelképes mozzanata minden újonnan induló klubnak.
Ezután a szervezők egy kézzel készített ajándékot adtak át mindenkinek, elsőként elnökünknek. Ez egy ketté hajtott, keményebb papírból készült képeslap volt. Belső oldalán Braille írással és síkírással is az esemény idézete és megnevezése olvasható.
„Abból élünk, amit kapunk, de az éltet minket, amit adunk”. (Winston Churchill)
A VGYKE Józsefvárosi Lámpás Klubjának megnyitója
2024. október 15.
Külső oldalán egy kivágott lámpást láthattak a látó emberek, tapinthattak a vak emberek.
Az ajándék átadása közben Kósa Rudolf zenész, énekes és Horváthné Dunaveczki Leona énekeltek egy duettet. Ez vezette be egyúttal a program kulturális blokkját. Bumberák Maja, a népművészet ifjú mestere, mesemondó mesélt nekünk egy vak ember bölcsességéről, előtte megmasszíroztuk meselátó szemeinket, mesehalló füleinket, s énekelt is nekünk citerával kísérve.
Őt Helle Maximilian és Császár Péter közös produkciója követte. Egy vidám és szórakoztató dalcsokrot kaphattunk tőlük.
Utánuk következett Szalóczy Pál, aki két látássérült sorstárs írását is előadta, felolvasva azokat, majd hozta egyik kedvenc versét és énekelt is nekünk.
Utolsó programpontként pedig Kósa Rudolf zenélt, mely alatt már elkezdtük kínálni a szendvicseket, süteményeket, ásványvizet, voltak, akik közben egy kis kört alkotva táncoltak is. Kávét, teát is kérhetett az, aki szeretett volna. A kávéházi hangulatot Helle Maximilian folyamatos zongorajátéka adta a beszélgetésekhez.
Az egész eseményről készült videófelvétel is, ott minden részlet kiderül, aminek leírására most itt nem volt lehetőség. Figyeljék YouTube-csatornánkat!
Köszönjük még egyszer a Karácsony Sándor Közalapítványnak a pályázati támogatást, kollégáinknak az előkészületeknél és a lebonyolításnál is a segítségét, önkénteseinknek is a jókedvvel végzett munkát!
Születésnapi klubnapunk alkalmával ellátogatott hozzánk Fodor Ágnes, egyesületünk elnök asszonya, valamint Lakatos Melitta informatika oktató.
A program elején Fodor Ágnes köszöntötte a résztvevőket, majd meghallgattuk az október havi verset klubtagunk előadásában. Ezután Melitta játszott nekünk fuvoláján, így megismerhettük zenész oldalát is.
A klub második fele ünnepléssel és kötetlen beszélgetéssel telt. Kellemes délutánt töltöttünk egymás társaságában.
A Pesterzsébeti Lámpás Klub megalakulása óta immár második alkalommal tartottuk meg Pesterzsébeten a Fehérbot napi Ünnepségünket.
A rendezvényt Egyesületünk elnök asszonya, Fodor Ágnes nyitotta köszöntőjével, majd az alpolgármester, Havasi Zoltán intézett néhány gondolatot a tagokhoz, vendégekhez.
A Vakok Iskolájának alsó tagozatos diákjai, illetve kedves kerületi tagunk, Kovács Marcell emelték az ünnepség fényét fellépésükkel.
A rendezvény végén egy kis megvendégeléssel kedveskedtünk a jelenlévőknek.
A helyszínen felvétel készült, mely itt tekinthető meg.