Márciusi online klubunkon erzsébetvárosi híres tudósokról, zenészekről meséltem az érdeklődőknek. Megtudhatták például, hogy Presser Gábor tősgyökeres VII. kerületi lakos, vagy, hogy Korányi Frigyes is élete egy szakaszában itt élt.
Márciusi klubprogramunk alkalmával a Madame Tussauds panoptikumba látogattunk.
Miután beléptünk, Marilyn Monroe üdvözölte kis csapatunkat, majd Will Smith-szel lőhettünk közös fotót. A parkban a padon George Clooney foglalt helyet, és természetesen mellette volt hűséges malaca is. Columbo a maga természetességével most is egy bűntényen gondolkozott, mellette pedig Angelina Jolie álldogált. Ezután Erzsébet királynővel ülhettünk a trónon, vagy éppen Donald Trump amerikai elnökkel egyezhettünk meg a gazdasági helyzetről. Ferenc pápával imádkozhattunk, a magyar hírességek termében elsősorban Kossuth Lajossal találtuk szemben magunkat, majd Széchenyi Ferenccel.Sissy hintóján is utazhattunk Gödöllőre, de még Mátyás király kedvenc borát is megkóstolhattuk. Zongorázhattunk Liszt Ferenccel, vagy Petőfivel szavalhattuk el a Nemzeti dalt.
Lugosi Bélával a híres koporsójában is lőhettünk egy szelfit, vagy Houdinivel szabadulhattunk ki egy üvegkalitkából. A filmsztárok világába csöppenve épp Steven Spielberg forgatási helyszínén találtuk magunkat, ahol az E.T. egyik jelenetét láthattuk, de felpattanhattunk Tom Cruise mögé is és együtt száguldozhattunk vele kedvenc motorján. A Die Hard főszereplője, Bruce Willis is igazán fotogén alkatnak bizonyult, mert vele is sikerült pár képkockát lőnünk.
A divat világában extrémebbnél extrémebb ruhákat, napszemüvegeket, kalapokat próbálhattunk Harry Stiles segítségével. Freddie Mercury-val lehettünk egy színpadon, és közösen énekelhettük el vele a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt, mellette még Rihanna,Jennifer Lopez és Beyoncé lépett színpadra. Zámbó Jimmy-vel, a királlyal is válthattunk néhány szót.
Nem hagyhatjuk ki híres sportolóinkat sem: Hosszú Katinkát, akivel néhány távot leúszhattunk, vagy Puskás Öcsivel rúghattunk néhány gólt. Nem hagyható ki Lionel Messi, az argentin focikirály sem a csapatból.
Leonardo di Caprioval egy pohár pezsgő kíséretében gratulálhattunk a Titanic főszerepéért, Scarlett Johanssonnak a Hírességek Sétányán elhelyezett csillagáért, és Madonnának az Evita-ért.Ryan Gossling is pózolt nekünk egy fotó erejéig, és a Barbie-ban nyújtott alakításáról is beszélgethettünk vele.
Idén van Munkácsy Mihály halálának 125. évfordulója, tavaly pedig születésének 180. évfordulóját ünnepeltük. Ez alkalomból a Szépművészeti Múzeumban március végéig időszaki kiállítás keretében láthatja a nagyközönség az 1844. február 5-én Leib Mihály néven, Munkácson született realista festőművész legnagyobb alkotásait. A vajat köpülő nő, a Siralomház,Ásító inas vagy Golgota – csak néhány a sok híres és monumentális festmény közül, amelyet érdemes megismerni. Különösen kellemes egy kiállítás megtekintése, ha az ember ugyan maga nem látja, vagy csak keveset lát a kiállított remekművekből, viszont van egy olyan kísérője, aki sokmindent elmond a képek keletkezéséről is.
Így történt ez március 18-án, amikor az Óbudai Lámpás Klub programja keretében a Szépművészeti Múzeum időszaki kiállítására látogattunk el. Mivel a nagy érdeklődésre való tekintettel a Múzeum már nem tudott tárlatvezetést biztosítani részünkre, kedves kollégánk, barátunk, Szalainé Erdélyi Tünde ferencvárosi közösségi civilszervező felajánlotta, hogy elkísér minket a kiállításra, és mesél a képekről és Munkácsy életéről. Hatalmas élményben volt részünk, amelyet ezúton is köszönünk.
Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
III. ker. közösségi civilszervezők
Márciusi klubnapunkon közkívánatra ismét Finta Lajos atya látogatott el hozzánk.
Az atya ezúttal mesélt nekünk fotókkal illusztrálva a perui kultúráról, az akkori lakóhelyéről, milyen nehéz volt a civilizációtól elzártan élni áram, sokszor élelem, gyógyszerek nélkül.
Olyan érdekesnek bizonyultak a látottak – hallottak, hogy a jelenlévők a közel két órás előadás után további kérdéseket tettek fel az atyának a témát illetően.
A klubnap zárásaként egy kis süteménnyel kedveskedtünk a jelenlévőknek.
Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező
A nőnap meglepetéseként ezen a napon a Ferencvárosi Lámpás Klub a Nemzeti Színházba látogatott.
Egy vidám darab volt az est repertoárjában, mégpedig az Olasz szalmakalap című.
Mi történik, ha egy ló megéhezik, és megeszi a titokban légyotton levő asszony kalapját? Elárulom! botrány. Az egyetlen, ami megmentheti a hölgy becsületét, ha egy ugyanolyan kalapot sikerülne találni, de abból viszont csak egy van… És ki tudja, hol?
Milyen bonyodalmakat okoz, ha a csélcsap vőlegény a vagyonért hirtelen akar házasodni, a vidéki após miért cipel magával egy cserepes mirtuszt, a menyasszony miért ugrál folyton, és hogy kerülnek a darabba a Nemzeti Színház díszletépítői? Ezekre a furcsa kérdésekre kaphatott választ, aki megtekintette a jó humorú, vidám darabot.
Az első tavaszi hónap klubnapján sajnos meghívott vendégeink közbejött betegség miatt nem tudtak megjelenni, így módosult a klubnap.
Márciusban ünneplik az egész világon a nőket, és mi sem tettünk másképp. Klubunk férfitagjai a hölgyeket virággal köszöntötték fel, utána kötetlen beszélgetésre került sor, egy kis irodalmi barangolással. A világirodalomban ki, hogyan látta a női nemet, mit köszönhet a világ a nőknek. A nő mindig más szerepet tölt be, hol anya, hol feleség, hol dolgozó nő.
Még vicceskedtünk is, hogy vajon meddig bírnák férfiak a nők nélkül? Csak rövid ideig, volt a legtöbb válasz, hisz a nők tartják össze a családot, irányítanak, és nem utolsósorban szeretnek.
A jó hangulatú klubnapot a Ferencvárosi Önkormányzat támogatta.
Mindannyian így tudjuk, hogy a Nemzetközi Nőnap a XIX. század végi – főképp baloldali – munkásmozgalmakból, a női egyenjogúságért folytatott küzdelemből indult el.
De vajon gondolkodtunk-e már arról, hogy pl. a Bibliában hányféle női alak jelenik meg? Talán kevésbé. Éppen ezért a Kispesti Lámpás Klub március 6-án megtartott klubnapján különleges, érdekes előadásokat hallhattunk Rátóti Krisztina klubvezetőtől és egyik tagtársunktól, Erdődy Viktortól, aki kántorként a Református Vakmisszióban is aktív szerepet vállal.
Megtudhattuk, hogy a Biblia számos olyan női alakot mutat be, akiknek élete és tettei ma is példaértékűek lehetnek: Éva, az első nő, akit Isten teremtett, Sára,Ábrahám felesége, aki idős korában is több gyermeket szült. Ráhel és Lea,Jákob feleségei, akiknek története a családi kapcsolatok összetettségét mutatja be. A legfontosabb női alak szűz Mária,Jézus anyja, és még jónéhány női alak, akikről a Bibliában olvashatunk.
Kriszta és Viktor előadása nagyon megindító volt, a klub második részében indult kötetlen beszélgetéstémája is – többek között – a nőnap volt.
Köszönet Krisztának és Viktornak a színvonalas és kimerítő előadásokért!
További részleteket, képeket Facebook-oldalunkon láthatnak érdeklődő Olvasóink.
Márciusi klubnapunk vendége Sidlovszki Rita rendőr törzsőrmester volt az Újpesti Rendőrkapitányságtól, és ezzel egyidőben el is indult a 2025. évi közlekedésbiztonsági előadássorozat az Újpesti Lámpás Klubon. Mesélt az iskolai előadássorozatokról, melyeket a rendőrség munkatársai tartanak. Hallottunk arról is, hogy honnan hova jutottak a gyerekekkel, amit sikerként könyvelnek el. Újra szóba kerültek a telefonos csalások és azok áldozatai. Ezen az alkalmon is a csalásokról, a „pénzlopásokról” volt szó, hogy hogyan is tévesztik meg, verik át az idős embereket. Előadónk újra felhívta mindenki figyelmét, mire ügyeljünk, hogy ne legyünk áldozatok.
Nagyon jó hangulatban ünnepeltük a nőnapot, Pintér TerézPesa Anna Mária írásait olvasta fel, és még egy kis édességgel is kedveskedtünk a női tagoknak, mert mi, nők is megérdemlünk egy kis kényeztetést a szürke hétköznapok alatt.
Beköszöntött a meteorológiai tavasz, ezért a klubunkra meghívtuk Tukacs Ottó kertészmérnököt, a Rákoshegyi Kertbarátok Egyesületének elnökét, hogy ellásson minket néhány hasznos tanáccsal.
Előadónk egyebek közt elmondta, hogy most van itt a metszés ideje és most kell elvégezni a lemosó permetezést a kártevők elleni védekezés céljából. Tagjaink is feltehették kérdéseiket a vendégnek, amire ő a legjobb tudása szerint válaszolt.
A tagok ezt követően hallhattak Pétertől egy kis nőnapi köszöntőt is.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsa
közösségi civilszervezők
Februári klubnapunk a farsangi jókedv és mulatság jegyében tellt. Természetesen volt minden, ami egy farsangi bulihoz elengedhetetlen.
Volt színvonalas ének produkció, közösen megtanult csángó körtánc, amely bár tánclépések szempontjából első hallásra talán nem tűnhetett nehéznek, de a tempó folyamatos növekedésével azért a végére sikerült jól kimelegedni. Természetesen senki sem maradhatott étlen-szomjan, így a tánc után mindenki kedvére fogyaszthatott a megterített asztalról.
A klubot egy jó hangulatú kötetlen beszélgetéssel zártuk.
Nagyon köszönjük minden kedves résztvevőnek, hogy jelenlétével hozzájárult a jó hangulat megteremtéséhez.
A program Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg.
Horváthné Dunaveczki Leona és Nagy László
A VIII. kerület közösségi civilszervezői