A Duna TelevízióEsély című műsorának szeptember 7-i adásában Fodor Ágnes elnök a Láthatár Segédeszköz Boltról beszélt. Kiemelte, hogy ez az egyesület egyik legnagyobb szolgáltatási egysége.
Balázs Gábor, a bolt vezetője bemutatott néhány terméket, melyek közül nem egy saját gyártású.
Az összeállítás az adás legelején látható, ide kattintva.
Felhívjuk látássérült érdeklődőink figyelmét, hogy a Lejátszás gomb kizárólag a Tab billentyűvel érhető el, a lap tetejéhez közel.
A Láthatár bolt, az ügyfélszolgálat és fagyizás a rákosligeti Katolikus körben
2024. július 1.
Ez alkalommal a klub rendhagyó módon vette kezdetét, ugyanis tagjainkat megleptük egy kis fagylalttal, amit nagy élvezettel fogyasztottak a nyári nagy melegben.
Ezt követően vendégünknek, Németh Róbertnek adtuk át a terepet, aki a boltot és az ügyfélszolgálatot képviselte egyszerre. Bemutatta a bolt kínálatát, majd az ügyfélszolgálat munkáját ismertette röviden. Tagjaink befizethették a tagdíjakat, hallhattak a tisztújításról, és felköszöntöttük a névnaposainkat is.
Az erzsébetvárosi Lámpás klub soron következő klubnapját november közepén tartotta a KlauDió Civil Központban.
Ezúttal a VGYKE Láthatár boltjának munkatársát látták vendégül. Németh Róbert a segédeszköz bolttal kapcsolatos fontos tudnivalókat osztotta meg a résztvevőkkel, vásárolni is volt lehetőség. Később a 2024. évi tagdíjat is be lehetett fizetni.
Klubnapunk második fele jó hangulatú beszélgetéssel telt.
Klubnapunk vendégei egyesületünk ügyfélszolgálatának és Láthatár Segédeszköz Boltjának munkatársai voltak. Új tagokat is köszönthettünk köreinkben. Németh Róbert a bolttal kapcsolatos fontos tudnivalókat osztotta meg a résztvevőkkel, vásárolni is volt lehetőség. Kormányos Ágnesnél a 2024. évi tagdíjakat lehetett befizetni, valamint beszélt a segédeszköz pályázatról, amelyet November 15-ig volt lehetőség beadni.
Klubnapunk második fele jó hangulatú beszélgetéssel és verseléssel telt.
Ezen a napon Németh Róbert, a Láthatár Segédeszköz Bolt munkatársa mutatta be az érdeklődő tagoknak a segédeszköz bolt legújabb kínálatát, vásárlásra is lehetőség volt.
Majd a továbbiakban Bartáné Kiss Ildikó egy különleges magyar felfedezésről, a Soft Laeserről tartott előadást, mely segítséget jelenthet a krónikus betegek otthon ápolásában és cukorbetegeknél a sebek gyógyításában. Sajnos nagyon sokan cukorbetegség miatt vesztik el a látásukat, és ezek az eszközök segítséget nyújthatnak a gyógyulásban, regenerációban.
Vendégünk volt Németh Róbert, a Láthatár bolt munkatársa, aki ízelítőt adott az újonnan kapható termékekből. Mutatott nekünk bluetooth-os vezetéket, fülhallgatót és nagyítókat, magyarul beszélő vérnyomásmérőt és háztartási eszközöket.
A Láthatár Segédeszköz Bolt megnyitásával legfőbb cél a látássérült emberek mindennapi tevékenységének megkönnyítése volt.
Jelenleg közel 600 féle terméket forgalmazunk, melyek a speciális igényeket szemelőt tartva kerültek kiválasztásra. Kínálatunk fő gerincét a segédeszközök, úgymint beszélő eszközök, tapintható eszközök, nagyítók, fehérbotok alkotják, emellet játékok, fejlesztő játékok, konyhai és háztartási eszközök is megvásárolhatók. Vásárlóink igényeit és a legújabb trendeket figyelembe véve igyekszünk boltunk kínálatát folyamatosan bővíteni.
Személyes vásárlás esetén kellemes, nyugodt környezetben biztosítjuk az eszközök kipróbálását, azok megismeréséhez, kezeléséhez segítséget nyújtunk.
Online vásárlásra is van lehetőség webáruházunkban, itt részletes leírást, készletinformációt találhatnak termékeinkről. Vásárlás esetén a csomagot szerződött futár partnerünk házhoz is szállítja.
Péter a Távszem alkalmazás változásait ismertette.
Erre a napra egy új érdeklődő is érkezett a klubba, és boldog volt, hogy sorstársi közösségre bukkant.
Az élő FB-os bejelentkezés az alábbi hivatkozásra kattintva érhető el.
2023. május 13-án részt vettünk Pesterzsébeten a Csili Művelődési Központ szervezésében megrendezésre került Egészség és Sportnapon.
Az Érdeklődők megismerkedhettek a Braille írással, lehetőségük nyílt a szimulációs szemüvegek kipróbálására – ezzel egy kis betekintést nyerve a látássérült emberek mindennapi életébe. Igény szerint hallhattak a vakvezető kutyás és fehérbotos közlekedésről, kérés esetén megengedett volt a kutyus simogatása a gyerekek legnagyobb örömére.
A gyerekek szemtakaró használata mellett kipróbálhattak speciális játékokat, ahol a tapintás és a szaglás játszott főszerepet.
A programra többek között kitelepült a Láthatár segédeszköz bolt is, így az Érdeklődőknek lehetőségük nyílt a termékek kipróbálására és megvásárlására is.