Kolozsvári Tamás Kálvoltára Garambszentbenedekről

Kedves Olvasó! 

Ezúttal egy klasszikus festményt hoztam neked, egy olyan témával és ábrázolással, amely megkerülhetetlen a művészet történetében. Az esztergomi Keresztény Múzeum rendkívül gazdag anyagában található a Kolozsvári Tamásként ismert művész Kálvária-oltára Garambszentbenedekről.

A szárnyasoltár középképén Krisztus keresztre feszítését ábrázolja. Ennek az oltártípusnak mozgatható szárnyai voltak, melyek leginkább egy ablak vagy szekrény szárnyaira emlékeztetnek. Az oltár szárnyai az év jelentős részében zárva voltak, csak fontosabb ünnepekkor láthatták a hívők a középképet. Ennek az oltárnak nyolc táblaképe maradt fenn, mozgatható szárnyainak belső oldalát a Passió/Szenvedéstörténet négy jelenete, hétköznapi oldalát –tehát amit a hívek a legtöbbször láthattak- négy szent életéből vett csodák epizódjai díszítették.

A szárnyasoltár a 1427-ben készült, tehát a gótika festészeti és emberábrázolási stílusát követi. A középkor folyamán az olvasás csak kevesek kiváltsága volt, hihetetlen fegyver. Az átlagember nem is tudott olvasni vagy írni, az egyház viszont szerette volna minél szélesebb körben hirdetni a Biblia történeteit, így a művészetet hívta segítségül, a falképek és oltárképek közvetítették a Szentírás üzenetét.

A táblakép formája alul négyzetes, ám a tetején íves csúcsban végződik, a templomok gótikus ablakainak formáját idézi. A történet dúsan aranyozott háttér előtt bontakozik ki, a semleges háttér még nem tartalmaz utalást a történet helyére, a természet elemeit (fák, virágok) nem festette meg a művész. Az arany fény, mint a szent, égi szféra fénye ragyogja be a képet. Elképzelhetjük, hogy a 15. században, a kép keletkezésekor a gyertyákkal megvilágított templomban milyen különleges, földöntúli érzetet válthatott ki az arany háttér ragyogása a hívekben.

A kompozíció közepén a megfeszített Krisztus látható. Ábrázolása a szokásoknak megfelelő: a hosszú hajú, szakállas Jézust meggyötörten, töviskoszorúval a fején, ágyékkötővel jelenítette meg a festő. Testalkata vékony, nyúlánk. A kép bal és jobb oldalán katonák sorakoznak. Kezükben fegyverek, zászlók és címerek. A fejüket fedő sisakok a hátsó sorokban állókat teljesen elfedik, arcuk nem is látszik. Testüket a kép keletkezésének idejére jellemző vért és sisak fedi, ezzel is közelebb hozza a festő a kor nézőjéhez a történéseket. A katonák egyforma tömegéből pár alak kitűnik. A bal oldalon szakállas, elszánt tekintetű figura lándzsájával megsebesíti Jézus testét, alatta megjelenik egy másik figura is, aki torz és gonosz arcával egy lándzsán ecetbe mártott szivacsot tart a Megváltó szája elé, ezzel fokozva szenvedését. Előtte, a nézőhöz legközelebb rajzolódik ki a fájdalomtól összecsukló Száz Mária alakja, őt két oldalról támogatja Mária Magdolna és Evangelista Szent János. Az ő szent mivoltukat a fejük köré festett glória (aranyozott korong) jelképezi. Ruházatuk bő lepel, melynek redőzése érzékelteti az anyag lágy esését. Mária ruhája kék, mely rá jellemző szín, így a hívek, már ebből is felismerhették alakját. A nők fejét kendő fedi. Az alakok mozdulatai természetesek, de az arckifejezésük és vonásaik bár átadják az érzelmeiket, de inkább sablonosak, nincsenek egyéni jellemzőkkel ellátva. A bal oldali tömeget a sarokban egy méretében kisebb figura zárja le. Ruházata alapján előkelő, szájából egy stilizált papírszalagon, amit mondatszalagnak hívunk, szöveg folyik ki.

A középkorban bevett szokás volt, hogy a kép megrendelőjét (donátor) is ráfestették a képre, de méretével jelölték, hogy nem a szentekkel egyenrangú. Mindezekből sejthető, hogy itt is a kép megrendelőjének ábrázolásával van dolgunk. A kép jobb oldalán látható tömegből egy lovon ülő figura tűnik ki, a centurio szerepében, kezével a megfeszített Krisztusra mutat. Feje mellett mondatszalag látható latin felirattal. „Vere filius dei erat ista” (Valóban Isten fia volt ő) szól a felirat. Finoman kidolgozott páncélzata, vörös köpenye és fejfedője befolyásos szereplőre utal. Arca egyéni vonásokkal van felruházva, szakálla is könnyebbé teszi beazonosítását. A kutatók véleménye szerint ő Luxemburgi Zsigmond, a kép keletkezési idejében uralkodó király.

A garamszentbenedeki oltár megmaradt elemei felbecsülhetetlen kincsek. Kimagasló művészi értékével az internacionális gótika fontos alkotása. A stílusra jellemző vonása a figurák lágy mozdulatai, kecsessége és az eszményi, idealizált szépség megjelenítésére való törekvésében.

Fotó: Mudrák Attila © Keresztény Múzeum, Esztergom

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Frida Kahlo: A törött oszlop

Kedves Olvasó!

Ezúttal egy frissen nyíló kiállítást ajánlok neked. A Magyar Nemzeti Galériában 2018. július 7-én nyílik kiállítása a világhírű mexikói festőművésznőnek, Frida Kahlonak. A tárlaton szereplő 35 műalkotás közül, melyek egyenesen a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedoból érkeztek hozzánk, egy a művésznőre nagyon is jellemző festményt hoztam el neked.

Frida Kahlo valamennyi festménye életét, fájdalmait és boldogságát dolgozza fel. Tragédiákban nem volt hiány az életében. Egy fiatalkori buszbaleset következtében több hónapra ágyba került, ekkor kezdett el festeni. A baleset nem múlt el nyomtalanul, egész életében hordozta következményeit. Ez a fájdalom, testének sérülése mutatkozik meg A törött oszlop című képen.

A kisméretű festmény 39.8 x 30.5 cm, középpontjában maga a festőnő áll. Az aláírás mellett olvasható negyvennégyes szám arról árulkodik, hogy már érett nőként, 1944-ben, az akkor harminchét éves művész festette az önarcképet. Fridát felismerjük lágyan omló fekete hajáról és a védjegyévé vált, markáns összenőtt szemöldökéről. Fájdalommal teli szemével mereven tekint vissza a nézőre, szinte rabul ejti figyelmünket. Szeméből könnycseppek gurulnak végig arcán. A nő felsőteste meztelen, csak egy fehér pántokból álló, merevnek tűnő fűző tartja össze a sérült testet. A fűző alatt a nő teste feltárulkozik. Akárcsak a kiszáradt földben, egy repedés húzódik végig rajta függőlegesen. A repedésben egy darabokra tört görög kő oszlop látható, mely az asszony gerincoszlopa helyén helyezkedik el, a szerv sérülését szimbolizálja. A nő ágyékát finoman redőzött fehér lepel fedi. Az egész testet kisebb-nagyobb szegek borítják, melyek a testi és a lelki fájdalmat szimbolizálják, a baleset egyik következményeként ugyanis Frida Kahlonak sosem lehetet gyermeke.

A kép fájdalmas hangulatát tovább fokozza a háttér is. A fátyolosan kék ég alatt furcsa zöld terület látható, amelyet mintha kráterek osztanának fel. Az első pillantásra termékeny területen se fák, se virágok se állatok. Ezzel a kettősséggel tükrözi leginkább a festőnő sérült és meddő testét.

Pár szó a művészről: Frida Kahlo apai nagyszülei még Magyarországról költöztek Németországba, ahonnan a festő fényképész édesapja Mexikóvárosba költözött. Itt elvett egy spanyol-mesztic, tehát indián gyökerekkel rendelkező nőt. Az ősi mexikói kultúrához való vonzalmat a festőnő ruháiban, ékszereiben és tárgyaiban a művész élete végéig megtartotta.

A tragédiák korán beléptek Frida életébe. Hat évesen járványos gyermekbénulásban deformálódott el a lába, majd a kamaszkorában történt buszbalesetben súlyosan megsérült a gerince. Hónapokig gipszfűzőben feküdt, unaloműzőként kezdett el festeni. Baldachinos ágyának tetejére szerelt tükör segítségével festette első önarcképeit. Autodidakta festő volt, tehát saját magát képezve alakította ki jellegzetes stílusát. Balesete utána belevetette magát a mexikóvárosi kulturális életbe. Itt ismerte meg a nála több mint húsz évvel idősebb Diego Riverát, a mexikói művészet akkori ikonikus alakját. Szerelmük és későbbi házasságuk nem volt zökkenőmentes, szakítások és szeretők tarkították mindkét fél részéről. Nem hiába mondták rájuk, hogy a galamb és az elefánt szerelméről van szó. A finom és törékeny Frida szinte eltörpült a testes és harsány Diego mellett. Frida Kahlo művészete is ezt a finomságot, intimitást képviseli. A szimbólumokkal, utalásokkal, apró tárgyakkal megfestett képei azonban lélekig hatoló, őszinte vallomások.

A kiállítást a Frida Kahlo élete utolsó tíz évében vezetett naplója alapján összeállított hang- és képinstalláció zárja. Megtekinthető 2018. július 7. és november 4. között.

Kurátor: Lantos Adriána

Photo credit: Erik Meza/Javier Otaola © Banco de Mexico, Diego Rivera Frida Kahlo Museums Trust, Mexico, D.F. by SIAE 2018

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Stitched Panorama