Miután nagy sikerrel lezajlott a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok, sor került a XVII. Nyári Paralimpiai Játékokra is, melyet – az Olimpiához hasonlóan – Párizsban rendeztek meg. Ennek apropóján 2024. szeptemberi online klubunkon Rátóti Krisztina az egészséges életmód és a sport fontosságáról beszélt, majd röviden értékelte a Paralimpiát.
Ezt követően következett a nagy bejelentés: Elérkezett az, amelyre régóta vártunk! Hogy mi is ez? Megtudhatják, ha meghallgatják szeptember 18-i online klubunkat, mely itt érhető el.
Sok szeretettel várunk mindenkit a továbbiakban is, és előre is köszönjük a megosztásokat!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szeptember 12-én közzétette a szja 1%-ban részesült civil szervezetek listáját.
Egyesületünk életének huszadik évében nagy örömhírt közölhetünk. Óriási büszkeséggel tölt el bennünket, hogy idén kaptuk az eddigi legmagasabb összeget: 1 199 139 Ft-tal támogatta a VGYKE-t 131 felajánló.
Ezt az összeget továbbra is a vak, aliglátó és gyengénlátó emberek megsegítésére fordítjuk. Tovább építjük a budapesti közösségeket, valamint új, speciális segédeszközöket fejlesztünk számukra.
Ezúton köszönjük, hogy idén is hozzájárult munkánk sikeréhez, a látássérültek életének megkönnyítéséhez!
Az erzsébetvárosi Lámpás klub első őszi klubnapját szeptember 18-án tartotta meg.
Ezúttal a kerület szociális szolgáltatásairól meséltem a tagoknak. Volt, aki már hallott arról, hogy idősek otthona, illetve házi segítségnyújtás szolgáltatás létezik a kerületben. Beszéltem a Fecske Szolgálat működéséről, amely elsősorban fogyatékossággal élő gyermekek felügyeletét vállalja, de felnőtteknek is nyújt a támogató szolgálathoz hasonló szolgáltatásokat. Ilyen a teljesség igénye nélkül az ügyintézés, vagy az orvoshoz kísérés. A mozgáscentrum szolgáltatásai és a szociális étkeztetés is szóba kerültek.
A klub második felében a nyári élményeinket osztottuk meg egymással.
Egy sokáig ismeretlen, civilizációmentes hely a Csendes-Óceánban. Közigazgatásilag Indonéziához tartozik, az első felfedezők már a középkorban jártak Pápua Új-Guineában, bár többeknek, főleg papoknak ez volt az utolsó útja.
Egy tévhit viszont eloszlatásra került az előadáson, melyet Szőllősi Mátyás újságíró világutazó osztott meg, a bennszülött törzsek ugyanis egy növényt rágcsáltak, melynek piros leve volt, és erről hitték azt az odautazók, hogy vér. Persze volt emberevés is, mint rituális szertartás, de csak az ellenséget és nagyon ritka esetben „fogyasztották” el. Egy furcsa betegség, a kuru terjedt el a bennszülöttek között, amikor felhagytak az emberevéssel, ez megszűnt a fore törzs tagjai között. Érdekesség, hogy több magyar utazó is járt a törzsek között, ők „túlélték” a kalandot, mivel nem akartak téríteni.
Előadónk egy békésebb törzsnél töltött pár napot, ők nem voltak emberevők, aránylag nagy létszámban élnek (70-80.000 fő.) Ők részben már civilizálódtak, nyugati ruhát hordanak, a közeli piacon adják el az általuk készített termékeket. A közeli nagyvárosban már MC’Donalds is van. Előadónk vett egy disznót a törzsnek, akik az ajándékot rituális tánccal és eredeti népdallal köszönték meg, mely lejátszásra is került. Ugyanakkor nem ritka még azon törzsbeliek száma, akik hagyományosan járnak, kevés ruhadarabot viselnek, kizárólag védelmi célból. Tapintható tárgyakat, nyakláncokat is hozott előadónk.
Egy különleges világ különleges életébe nyert betekintést, aki részt vett a két órás klubdélutánon.
Az erzsébetvárosi Lámpás klub tagjai szeptemberi programjuk alkalmából a 2004-ben alakult Tutta Forza Zenekar koncertjén jártak.
Az együttes tagjai sokféle hangszeren játszanak. Hallhattunk klasszikus zenei műveket, amelyekben a trombita vagy a fuvola játszott jelentős szerepet, más művekben a csellisták mutatták be virtuozitásukat. Saját szerzeményt is előadtak, ebben a cselló, a dob, valamint a fuvola is szerephez jutott.
Sokoldalú, kellemes zenei csemegével fűszerezett programban lehetett részünk.
Amikor meghallom, hogy a program élménybeszámoló, már tudom, nem lesz unalmas időtöltés. Pontosan ezt tapasztaltuk a szeptemberi klubon is, amikor Láziné Mosonyi Ágnes vendégünket hallgattuk az Olaszországban megélt tapasztalatairól. Mesélt Toscanában élő emberek mindennapi életéről, a nagy távolságokról, ami miatt az autó a közlekedési eszköz. Hallottunk az olasz mentalitásról, az étkezési szokásaikról, történelmükről és még sokáig sorolhatnám, de leírva nem tudom visszaadni a lelkes, folyamatos élménydönpinget, amit érdeklődve hallgattunk.
Az élménybeszámoló közben gyönyörű tájakat, kívülről és belülről látható házakat, kastélyokat, tornyokat vetített nekünk Ági.
Rengeteg információt kaptunk ezen a délutánon. Az előadás némi humorral szórakoztatta az érdeklődőket.
Még visszavárjuk Ágit, mivel szerinte közel sem tudhattunk meg mindent az idő rövidsége miatt. Köszönjük ezt a fantasztikus délutánt!
Podcast sorozatunk legújabb részében igazán fülelhetünk, ugyanis Lakatos Melitta többek között a Blindshell készülék hangjait (értesítési és csengőhangok, ébresztő dallamok) mutatja be, de megismerkedhetünk egyéb menüpontokkal, különböző beállításokkal is. Info kisOKOS 23. rész
A Vakok Egyesületének gyógymasszőrei a VI. kerület Terézváros Önkormányzat támogatásának keretében 2024. szeptember 16-án megkezdik a “Látássérültek az egészség megőrzéséért” nevű projekt megvalósítását a Terézvárosi Gondozó Szolgálat 1068 Benczúr utca 35.C épületében. A programsorozat 18 alkalomból áll hétfő, szerda és pénteki napokon. A szolgáltatást kizárólag VI. kerületi lakosok vehetik igénybe.
Kihasználva a szeptember eleji kellemes meleget, tagjainkkal 2024. szeptember 9-én ellátogattunk a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy- és Strandfürdőbe.
A vendégek számos szolgáltatást vehetnek igénybe: gyermekmedence, élménymedence, szabadtéri medencék élményelemekkel, szaunák, masszázs, gyógyvizes medencék és természetesen gyógyászati kezelések.
Igazán jól esett belecsobbanni a kellemesen meleg vízbe, néhányan még a szaunázást is kipróbálták. A fürdőzés után jól esett egy kis harapnivaló a büfében.
Tagjaink nagyon élvezték a vízi programot, így elhatároztuk, hogy immár hagyományt teremtve minden év szeptemberében el fogunk látogatni ide.
Az eseményről készült néhány fotó itt tekinthető meg.
Klubnapunk vendége Acsay Péter volt, aki a Magyarországon Trianon előtt együtt élő népek kapcsolatáról beszélt nekünk interaktív előadás keretében. A teljesség igénye nélkül hallhattunk például arról, hogy a politikai személyek között volt ellentét, maguk az együtt élő népek egyszerű tagjai békében éltek egymással.
A program második felében bemutatkoztak az új jelenlévők, beszéltünk a közeljövő programjainak részleteiről, és kötetlenül beszélgettünk egymással.