2025. január 3-án tartotta a Ferencvárosi Lámpás Klub az évnyitó klubnapját.
Az új év tiszteletére egy kis gyerekpezsgővel koccintottunk a tagokkal és a meghívott vendégünkkel, aki ezen a napon Kárpule Ferenc zeneművész, zenetanár volt.
Beszélgettünk életpályájáról, sikereiről, arról, hogy a „Csillag születik” c. műsorban szép eredményt ért el. Jelenleg zenetanárként általános iskolásokat oktat a zene alapjaira.
A klubnapon hegedűjén egy opera feldolgozást, és Vivaldi:4 évszak c. művéből a nyári vihart adta elő.
A Ferencvárosi Művelődési Központ még téli álomban volt, mi voltunk csak az épületben, de a hegedűszó hallatán biztos felébredt.
A program a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg, egy jó hangulatú napot töltött együtt a kis csapat.
2024 utolsó klubnapján egy igazán élményekkel teli programon vettünk részt kedves tagjainkkal, a Fővárosi NagycirkuszKarácsonyi csodashow előadását tekintettük meg.
Aki ezt a fergeteges előadást a manézsra álmodta, a show rendezője, Vincze TündeHortobágyi Károly-díjas artistaművész, a Magyar Légtornász Egyesület alapító elnöke.
Mindenekelőtt porondbejárásban vettünk részt, ahol látássérült tagjaink megtapogathatták néhány fellépő kellékeit, ruháit, a kutyás produkcióban szereplő kutyust is megsimogathatták. A porond közepén lógó körhinta is az egyik műsor része volt, Erre nem ülhettek fel, viszont a részletekben gazdag lovakat és hintákat is „megnézhették” a kezükkel. A körhinta körül hintaként funkcionáló cukorbotra viszont felülhettek.
Miután mindent megtapogattak, megnéztek, kedves narrátorunk minden fontos tudnivalót elmondott az előadásról.
Az előadás hegedűszóval indult, a porond fölött hó szállingózott. Minden fellépő előtt két műsorvezető konferálta fel a következő produkciót, Köllő Babett és Csiszár István. Néhány előadás alatt Gábor Anita hangját is hallhattuk, mialatt énekelt.
A varázslatos előadás fellépői között volt hasbeszélő, aki Rogerrel, a tréfás cirkuszi majom segítségével gondoskodik a nevetésről, jókedvről és felejthetetlen szórakozásról. Eötvös Christofer az illúziók világába repített minket. Szlavkovszki Zsolt akrobatikus előadása nyűgözte le a nézőket egy felejthetetlen élménnyel. A The Annas tagjai: Kocsaslijszki Panna és Györe Nóra lengő rúd számban és hajlógás produkciójukkal okoztak meglepetést nekünk. A Jining Acrobatic Troupe társulat a Távol-Keletről érkezett. Két műsorszámot is bemutattak: pálca- és egykerekű bicikli egyensúlyozást. Előadásuk szintén elvarázsolta kis csapatunkat. Az ünnepek idején szinte mindig az a kérdés, hogy milyen ruhát vegyünk fel? Eötvös Krisztina és Richter Szebasztián gyorsöltöző számukban megmutatják, hogyan is kell ezt profin csinálni. Az olasz Jennifer Saabel két lenyűgöző számmal érkezett: az egyik műsorszámba gyönyörű és elbűvölő husky és szamojéd kutyáival lépett fel. A másik előadása pedig egy édességekkel teli cukorkaboltba invitálta a kedves nézőket, ahol egy lábzsonglőrmutatvány során kapkodhatunk a levegőben röpködő finomságok után. Kínai rapszámokkal tarkított előadás alatt a Kung Fu Boys akrobatikus fejegyensúlyozó produkcióját láthattuk. Molnár Gréta is a levegőbe emelkedett: légtornaszámával fantasztikus fellépését nézhettük meg.
Köszönetet szeretnék mondani a Fővárosi Nagycirkusz kedves munkatársainak, hogy ennyire segítőkészen és odaadóan támogatták látássérült tagjainkat.
Az Újpesti Lámpás Klub decemberi programján a Szépművészeti Múzeumba látogattunk el.
Marina Eszter tárlatvezetőnkkel már találkoztunk, így tudtuk, hogy profi vezetésre számíthatunk. Nem csalódtunk.
Egy-egy festménynél beszélt Munkácsy életének szakaszairól, a mű látható tartalmáról, a festő kifejezési módjáról. Kifejtette, hogy miért az adott témát választotta a művész, vagy milyen stílusban, milyen anyagokkal dolgozott. Marina Eszter mesélt arról is, hogy mekkora a festmény, ami előtt állunk, és mekkora az eredeti. Még arról is hallhattunk, milyen alakok, hol és hogyan helyezkednek el a vásznon, vagy mit emelt ki Munkácsy a színekkel, háttérrel, és mit akart kifejezni.
A kiállításon látható olyan óriási egész oldalfalat beborító műalkotás, melynek eredetije kétszer akkora.
Az interaktív előadásában tárlatvezetőnk az általa kiválasztott festményeknél illatokat szagoltatott velünk, a szalonképeknél anyagokat adott a kezünkbe, utalva a régi szalonok díványainak, függönyeinek, ruháknak anyagaira, melyek előttünk voltak a vásznon. Igazán profi módon vezetett át minket Munkácsy életén a festményein keresztül. Szinte minden apró részletet láttunk az elbeszélés alapján.
Köszönet Marina Eszternek a csodálatos „Munkácsy élményért”, megspékelve a festményekbe és a festő életébe repített tárlatvezetésért! Köszönjük még a múzeum vezetőségének az ingyenes belépést, tárlatvezetést is!
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) fennállásának 20. évfordulóját ünnepeltük egy szívhez szóló és emlékezetes rendezvény keretében az MVGYOSZHermina úti székházában. VIP vendégeinket, támogatóinkat a felújított Sipeki Villában fogadta Fodor Ágnes elnök asszony és Mészáros Ágnes alelnök, ahol egy kis állófogadás keretében emlékezett meg a VGYKE megalakulásáról. A kiemelt vendégeinket a VGYKE logójával díszitett tortával és pezsgővel kínáltuk meg.
Az esemény méltó módon tükrözte az elmúlt két évtized közösségi összefogását, kitartását és eredményeit. A műsor elején kivetítőn az egyesület megalakulásának kezdetétől, a 20 év alatt folytatott tevékenységeiről, elért eredményeiről mutattak be képeket, amelyeket Gazdik Kati színész, audionarrátor tette láthatóvá a vak, aliglátó tagjaink számára. A narrált videó itt tekinthető meg.
Az ünnepséget Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár videó üzenetének meghallgatásával kezdtük, majd dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke köszöntőjével emlékezett meg a VGYKE és a többi tagegyesület megalakulásáról, ezután Fodor Ágnes elnök asszony köszöntője következett.
Eközben körünkbe érkezett a Mikulás is. Lappföldről egészen a székházig repült rénszarvasaival, ebben az időjárás is segítette, mert igaz, hogy volt eső, havaseső is, de mire hozzánk ért, már szépen esett a hó. Nagy zsákjából mindenkinek jutott szaloncukor, sőt a vakvezető kutyával érkező tagjaink kutyusainak néhány jutalom falat is.
A délután különleges hangulatát két kivételes énekes, Agárdi Szilvia és László Attila műsora koronázta meg. Tagjaink közül néhányan táncra is perdültek a gyorsabb ritmusú dalaikra.
Tagjainkat és kísérőiket szendviccsel, süteménnyel, ásványvízzel és egy pohár pezsgővel kínáltuk.
Az esemény jó hangulatban telt, vendégeink elégedetten és élményekkel gazdagon távoztak.
Lapföldön, a Mikulásnál jártunk. És ez most nem csak egy hangzatos, figyelemfelkeltő cím. Kollárszky Bogi, a Csepeli Lámpás Klub vezetője a családjával valóban ellátogatott Finnországba, ahonnan izgalmas videófelvételeket készített az online klub számára.
Ki ne ismerné a jóságos, piros ruhás, fehér szakállú Mikulást? És ki ne találkozna vele szívesen személyesen?
Finnországban,Lapföldön a Mikulásfaluban,Rovaniemi mellett az álom valósággá válhat. Bárki személyesen betérhet a Mikulás otthonába és leülhet pár percre beszélgetni vele.
Az első videófelvétel egyenesen a Mikulás házához kalauzol el minket. Megtudhatjuk, milyen is a Mikulásfalu, hol található az északi-sarkkör és milyen maga a Mikulás háza belülről. Bogi mesél nekünk a manókról és az ajándékgyárról, sőt, még a Mikulással folytatott beszélgetésükbe is beavat bennünket.
A videó végén egy családi szánkózás szem- és fültanúi is lehetünk.
A második lapföldi bejelentkezésben a rovaniemi Articum Múzeumot ismerhetjük meg. A sokrétű múzeum bemutatja nekünk Lapföld élővilágát, jellegzetes növényeit és állatait, és a természeti jelenségekbe is izgalmas, interaktív formában betekintést nyerhetünk, mint például hogy mikor vannak a fehér éjszakák. Több kiállítást is megnézhetünk virtuálisan az online klub során, így nem csak az élővilágról, hanem a történelemről, a lappok kultúrájáról és életmódjáról is sok érdekes információt tudhatunk meg.
A videósorozat harmadik részében a Mikulás rénszarvasaival ismerkedhetünk meg. Megtudhatjuk, hogy Rovaniemi életében milyen fontos ez az állat, milyen sok rénszarvasos szoborral találkozhatunk a városban, sőt, még arra is fény derül, hogy Rovaniemi főutcái felülnézetből egy rénszarvast formálnak. Nem csoda, ha már ott jártunk, nem hagyhattuk ki, hogy kipróbáljunk egy valódi rénszarvas-szánozást.
Az utolsó videóban a Mikulásfaluban található Snow Man’s Worldbe látogattunk el, azaz a Hóember Világába. Ez a varázslatos hely egy jéghotel kialakítását idézi. Elsőként egy gyerekeknek kialakított jégjátszótérrel indul, izgalmas jégcsúszdákkal. Majd a jégfolyosókon végighaladva számos jégszobor mellett haladhatunk el. Eljuthatunk egy jégétterembe és egy jégdiszkóba is, ahol a székektől, az asztalokon keresztül a pult is jégből készült.
Ebben a különleges világban korcsolyapálya, fánkos csúszkapálya és hólabirintus teszi teljessé az élményt.
Köszönjük a nagy érdeklődést és a megtekintéseket!
Bízunk benne, hogy ezzel a néhány kis videóval még varázslatosabbá tehettük az adventi időszakot, az ünnepi készülődést.
Kérdés, javaslat esetén keressétek Kollárszky Boglárkát az alábbi elérhetőségek egyikén vagy a videó alatt hozzászólásban!
Idei utolsó klubnapunkon szomorú szívvel emlékeztünk meg azokról a tagjainkról, akik idén hagytak itt bennünket.
Kuti Dalma előadó versekkel örvendeztetett meg bennünket az advent alkalmából. Három költeményt hallhattunk a kerületünkben élő és alkotó Albert Ferenctől, és elhangzott még Ady EndreKarácsony című verse is.
Másik meghívott vendégünk Czifra Erika volt, akinek a segítségével karácsonyi gyertyatartó mécseseket készíthettünk.
Klubunkon részt vett kolléganőnk, Rátóti Krisztina is, aki vendégünkkel, Czifra Erikával készített interjút.
November 15-én megtartottuk utolsó őszi online klubnapunkat Csepelen.
A klubnap vendége ezúttal egy hat éves kislány, Lovász Abigél volt. Ezúttal nem beszélgetéssel, hanem egy verscsokorral búcsúztattuk az őszt. Többek között elhangzott Móra FerencA cinege cipője című klasszikusa, de ezen kívül más mozgásos versikéket is bemutatott nekünk Abigél.
Ha lemaradtál, de szívesen meghallgatnád Abigélt, a videó még megnézhető!
Köszönjük a nagy érdeklődést és a megtekintéseket!
Kérdés, javaslat esetén keressétek Kollárszky Boglárkát az alábbi elérhetőségek egyikén vagy a videó alatt hozzászólásban!