Category: Hírek

Narráció 26

   |   By  |  0 Comments

Gábriel arkangyal szobra

Milleniumi Emlékmű
Schickedanz Albert, Zala György

Az 1896-os milleniumi ünnepségek óriási változást hoztak Budapest életében. Ha a Földalatti vasúttal, azaz az egyes metróval utazunk vagy éppen a Szabadság hídon sétálunk át, jusson eszünkbe: mind a Honfoglalás ezredik évfordulóját ünneplő eseménysorozat tiszteletére épült meg. Az 1896. május 2. és október 31. között zajló ünneplésnek persze még számtalan épület köszönheti létét, de mégis a Hősök terén álló Milleniumi Emlékmű az, ami több, mint száz éve őrzi az emlékét a nagyszabású eseményeknek. Még akkor is, ha különböző problémák és nehézségek miatt csak tíz évvel később, 1906-ban vehette át a főváros a szoborcsoportot. Az emlékmű építészeti elemeit Schickedanz Albert tervezte, a szobrok megtervezésével pedig a kor sikeres művészét, Zala Györgyöt kérték fel.

Ezen a héten a Gábriel arkangyal által koronázott, a Hét vezér által díszített központi elemet vesszük szemügyre (1. kép). Kezdjük a tetején, az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat is nyert. Az arkangyal 480 centiméter magas bronz szobra egy 36 méter magas, korinthoszi oszlopfővel díszített kőoszlop tetején kapott helyet. Az arkangyal mellét kidüllesztve, félelmetes méretű szárnyát kitárva áll az oszlop tetején. Erős, hatalmat sugárzó szárnyak ezek, a szobrász tökéletesen dolgozta ki az utolsó tollat is rajta. A vállig érő hajú fiatal férfi képében megjelenő angyal fejét felszegve, érzelmektől mentes, szenvtelen arccal tekint le az alatta felvonulókra. Erős, izmos karjaiban a Szent Koronát és a kettős keresztet tartja az ég felé. Míg a bronzból készült szobor már patinásodni kezdett, jellegzetes kékeszöld színt véve fel, addig a korona és a kettős kereszt aranyozott felülete szinte szikrázik a napsütésben. Testét földig érő bő köntös fedi, amelyet az alakkal szembe fújó szél lágyan redőz, a szellőnek köszönhetően az öltözék kettős hasítékánál az arkangyal lábai is láthatóvá válnak. Ettől a megoldástól könnyeddé válik az irtózatos méretű figura. A legenda szerint éppen így látta álmában Szent István, az államalapító is Gábriel arkangyalt.

Gábriel arkangyal szobra

Az angyalt tartó kőoszlop lábazatán kaptak helyet a honfoglaló hét vezérnek elképzelt alakjai. A mára már patinásodó bronz szobrok férfialakjai lovaikon ülve, harci öltözetet magukra öltve, elszántan tekintenek ránk. Bal oldalon hátulról előre haladva a kezében zászlót tartó Töhötöm, Ond és Kond látható (2. kép), míg jobb oldalon szintén hátulról előre Tas, Huba, Előd jelenik meg, élükön Árpád magyar nagyfejedelem ül lován (3. kép). Ruházatukat megfigyelve azonban nem a honfoglaláskori viselet darabjait ismerhetjük fel, némelyikükön mintha 17. századi süvegeket fedeznénk fel, sőt mi több, az is ellent mond az iskolában tanultaknak, hogy némelyikükön még súlyos láncinget és nadrágot is felfedezhetünk. Ez aligha lehetett a szélsebesen lovagló magyarok öltözködésének darabja! Néhol viszont nomád, szinte sámánisztikus elemekkel ruházta fel az alakokat a szobrász. Huba lovának fejét óriási szarvas agancsok védik, de ugyanígy egy agancs látható Előd fején is. Valószínűleg a fegyvereket elnézve is találnánk ilyen korhűségre fittyet hányó megoldásokat, akárcsak a Huba kezében látható lándzsára gondolunk. No, de nem is a korhűség miatt olyan lenyűgöző a hét vezérnek a szobra! Inkább méltóságteljes testtartásukról, félelmet nem ismerő tekintetükről. Ennek egyik legjobb példája maga Árpád. Jobb kezében tartott buzogányának fejét combjára támasztva kihívóan, egy hadvezér elszántságával tekint maga elé. Érdemes még egy kis figyelmet szentelni a vezérek paripáinak. A pompás állatokat éppolyan részletgazdagon mintázta meg Zala, mint a vezérek arcát, ruházatának és fegyvereinek díszítését. A lovak mindegyike mintha más lélekállapotban lenne. Egyikük fejét leszegi, lába merev, míg a másik érdeklődve tekint társai felé, megint másik tartásából izgatott várakozás, a haladás vágya sugárzik.

Töhötöm, Ond és Kond alakja

Tas, Huba, Előd és Árpád alakja

Összességében elmondható, hogy mindegyik alak a hősiességet árasztja magából, beállításuk kissé mesterkélt és színpadias, ez viszont egy percig sem zavarhat minket, hiszen Zala György szoborcsoportja tökéletesen eléri célját több, mint száz év távlatából is: a honfoglaló ősök iránti tisztelet kifejezése.

Jövő héten az emlékmű királyszobraival ismerkedünk, de addig is érdemes megismerni magának a térnek a történetét is, ehhez ezt a videót ajánlom: A Hősök tere – YouTube.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Narráció 25

   |   By  |  0 Comments

Bogdány Jakab: Gyümölcscsendélet papagájjal és fehér kakaduval

Bogdány Jakab: Gyümölcscsendélet papagájjal és fehér kakaduval
18. század

Bogdány Jakab festménye, a Szépművészeti Múzeum Régi Magyar Gyűjteményének egy igazán hangos és érzékletes darabja. A szinte már idilli képen íncsiklandó gyümölcsök között repkedő egzotikus és Magyarországon őshonos madarakat láthatunk. Az iménti egyszerű leírás azonban nem adja vissza a festmény érzékszervekre ható elemeit.

Már maga, a jelenetnek helyszínéül szolgáló tér is érdekes. A csendéletet egy kastély parkjában rendezték be, a háttérben árkádíves épület részlete látszik, az előtérben a kakadu egy világosbarna faragott kőpárkányzaton csücsül. A párkányzat darabja ekkor talán egy épületet díszített, ma kissé megtöredezve, eldobva hever a kertben. A madarak és gyümölcsök csoportja mögött láthatók a kert fái, a kék égen szürkés fellegek gyülekeznek.

A gyümölcsök segítenek meghatározni azt is, hogy milyen évszakban készült a kép: barack, füge, körte és szőlő ismerhető fel a festményen, így leginkább késő nyári, őszi időt képzelhetünk el, amikor a nyári nap sugarainak melege még felvidít, de érzékelhető már az ősz és a tél közeledte. Az édes gyümölcsökből rakott halom a nyári bőség utolsó ízeit idézi fel a nézőben. Lenyűgöző, ahogy a művész megfestette a hibátlan gyümölcsöket, ahogy a szőlőszemek és az almák felületén megcsillan a fény, szinte érezzük ujjaink között a gyümölcs héjának viaszosságát.

A kép zajosságát maguk a madarak adják, akiket a festő úgy ábrázolt, mintha valami heves vitát folytatnának és hangos rikácsolással képviselné minden madár a maga igazát. A kép bal oldalán kissé meggörnyedve látható a madársereglet legnagyobb testű tagja, egy vörös arapapagáj. Nagy horgas csőre fehér és fekete színekben játszik, színpompás vörös tollazatába szárnyán sárga és kék tollak vegyülnek. Óriási és félelmetes fekete karmaival a túlérés miatt szétrepedt gömb alakú tökön trónol. Vele szemben helyezkednek el a többiek. Az épületpárkányzaton ücsörgő fehér tollazatú kakadu, fején sárga bóbita ágaskodik, jelezve hangos felháborodását. Felette szintén nagytestű papagáj látható, tollazata fűzöld, de tarkóján sárga, feje búbján kék és szárnyain vöröses színű tollazat tűnik fel. Tőlük balra látható egy sárga és zöld alapszínű, kisebb testű papagáj. A sárga tollazatú madár mereven szembe fordul a vörös arapapagájjal, testtartásából talán harcias ellenszegülés olvashatunk ki. Mellette látható kisebb zöld papagáj sárga társa felé fordul testével, de fejével a vörös arapapagájra fordul. Már a madarak elhelyezkedéséből, tartásukból is jól kivehető, hogy itt bizony komoly vitáról van szó, ahol a hangadó a fehér kakadu, de néha belekotnyeleskedik a kis sárga madár is. A vitában ellenfelük a vörös ara. Szinte halljuk azt a fülsiketítő lármát, amit a madarak csapnak a vita során! Az egzotikus madarak körül felbolydulnak a kert őslakói is, egy széncinke köröz izgatottan a papagájok felett.

Néhány gondolat a művészről:

Bogdány Jakab Eperjesen (ma Szlovákia) született, majd Hollandiában folytatta művészeti tanulmányait, ahol elsajátította a csendéletfestészet tudományát. Végül Angliában telepedett le és kedvelt, keresett művésszé vált a főúri körökben. Munkáinak jelentős része ma is Angliában található eredeti helyükön, a szobák faburkolataiban beépítve. Bogdány specialitása a madaras csendéletek lettek, a jellemzően egzotikus madarakat megörökítő képein élethűen ábrázolja a főurak madárházaiban hosszasan tanulmányozott élőlényeket. A csendéletek jellemzően megrendelőjük gazdagságának bizonyítékai voltak, hiszen a festés során folyamatosan friss gyümölcsöket, ételeket kellett biztosítani a művész számára, sőt ezeken a képeken sokszor megjelentek egzotikus tájakról származó tárgyak, állatok is.

A narráció illusztrációjaként szolgáló festmény reprodukció a budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdona.

Somogyi-Rohonczy Zsófia