Szalóczy Pál is közreműködött a józsefvárosi fehér bot napon, klubmegnyitón
| By Helmes Renáta | 0 Comments
A Karácsony Sándor Közalapítvány jóvoltából megszervezhettük Józsefvárosban az első, személyes találkozáson alapuló klubnapot, mely egyben Fehérbot napi ünnepség is volt. Ennek az eseménynek a Kesztyűgyár Közösségi Ház adott otthont. Nagy szerencsénk volt, mert éppen a napján, október 15-én tarthattuk meg ezt a programot.
Elsőként Sütőné Schneider Emese, a támogató közalapítvány képviseletében köszöntötte a jelenlévőket. Őt követte a Kesztyűgyár Közösségi Ház egyik legfőbb munkatársa, Dombai Borbála, majd Fodor Ágnes osztotta meg velünk gondolatait, beszélt részletesebben is a Fehérbot napról, s kívánt jó munkát a Lámpás klub vezetőinek. Ezt megerősítendő egy lámpást is meggyújtott közösen Szigeti Ildikóval és Horváthné Dunaveczki Leonával, mely egy jelképes mozzanata minden újonnan induló klubnak.
Ezután a szervezők egy kézzel készített ajándékot adtak át mindenkinek, elsőként elnökünknek. Ez egy ketté hajtott, keményebb papírból készült képeslap volt. Belső oldalán Braille írással és síkírással is az esemény idézete és megnevezése olvasható.
„Abból élünk, amit kapunk, de az éltet minket, amit adunk”. (Winston Churchill)
A VGYKE Józsefvárosi Lámpás Klubjának megnyitója
2024. október 15.
Külső oldalán egy kivágott lámpást láthattak a látó emberek, tapinthattak a vak emberek.
Az ajándék átadása közben Kósa Rudolf zenész, énekes és Horváthné Dunaveczki Leona énekeltek egy duettet. Ez vezette be egyúttal a program kulturális blokkját. Bumberák Maja, a népművészet ifjú mestere, mesemondó mesélt nekünk egy vak ember bölcsességéről, előtte megmasszíroztuk meselátó szemeinket, mesehalló füleinket, s énekelt is nekünk citerával kísérve.
Őt Helle Maximilian és Császár Péter közös produkciója követte. Egy vidám és szórakoztató dalcsokrot kaphattunk tőlük.
Utánuk következett Szalóczy Pál, aki két látássérült sorstárs írását is előadta, felolvasva azokat, majd hozta egyik kedvenc versét és énekelt is nekünk.
Utolsó programpontként pedig Kósa Rudolf zenélt, mely alatt már elkezdtük kínálni a szendvicseket, süteményeket, ásványvizet, voltak, akik közben egy kis kört alkotva táncoltak is. Kávét, teát is kérhetett az, aki szeretett volna. A kávéházi hangulatot Helle Maximilian folyamatos zongorajátéka adta a beszélgetésekhez.
Az egész eseményről készült videófelvétel is, ott minden részlet kiderül, aminek leírására most itt nem volt lehetőség. Figyeljék YouTube-csatornánkat!
Köszönjük még egyszer a Karácsony Sándor Közalapítványnak a pályázati támogatást, kollégáinknak az előkészületeknél és a lebonyolításnál is a segítségét, önkénteseinknek is a jókedvvel végzett munkát!
Horváthné Dunaveczki Leona, Szigeti Ildikó
VIII. kerületi közösségi civilszervezők
#aliglátó #Fehérbotnap #gyengénlátó #Józsefváros #látássérült #vak #VGYKE