Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Csoko-csoko-csokoládé…

2017. december 13.
A látogatók éppen egy filmet néznek a múzeumban

Az épület nemesi vadászkúriának épült 1902-ben, a gróf Wágner család birtokaként. A terület csak a harmincas években kapta az Árpádföld elnevezést. A II. Világháborút követően különböző közintézmények költöztek a kúriába: volt itt iskola, rendőrség, mozi, művelődési ház egyaránt. Az önkormányzat végül 1998-ban értékesítette. Ekkor talált rá Farkas Elemér, új telephelyet keresve cégének. A vállalkozó, aki több mint húsz éve foglalkozik csokoládéval, egyből beleszeretett a kastélyba, és rövidesen restaurálta. 2008-ban végül megnyitotta kapuit a múzeum, feltárult a kakaófát ábrázoló kapu, és egy valóban egyedülálló kiállítással gazdagodott Budapest. Az egykori poros épület, ragyogó palotává vált, korabeli bútorokkal, gyönyörű kerttel és számtalan csokoládétörténeti emlékkel.

A túra az épület főbejáratánál, a csokoládé szökőkútnál kezdődött. Felszúrtunk pálcikára egy marcipán golyót, amit aztán a csokoládé szökőkútból bugyogó csokoládéba mártva fogyasztottunk el.

A látogatók a lovagterem terített asztalát nézik

A Rákóczi Lovagteremben megnéztük a Rákóczi festményeket, a csodálatos freskókat, az illatos teákat, a látogatók által hozott régi bon-bonos dobozokat, és kóstolónak egy finom bon-bont kaptunk.

A Csokoládék terén áthaladva elkészíthettük saját csokoládénkat is. Süteményből készült tálkába csorgattunk csokoládét, azt különböző fűszerekkel (színes cukorral, rózsaborssal, mákkal, gyömbérrel, kókusszal, chilivel, mogyoróval, rózsaszirommal) díszítettük, és szilárdulás után a túra végén hazavittük.

Tovább haladva százéves csokoládékészítő és boltos eszközöket, régi nagy csokoládé gyárosok termékeit csomagolásait tekinthettük meg. Itt minden tárgynak meg van a maga története.

Látogatást tettünk a Rákóczi Pincébe, ahol különleges butéliák, üvegek sokaságában gyönyörködhettünk, és a híres Rákóczi pálinkakóstolóra is sor került.

 

A látogatók éppen egy filmet néznek a múzeumban

A filmvetítőben forró csokoládét kortyolgatva egy filmen keresztül ismerhettük meg a csokoládé izgalmas történetét. Közben többféle csokoládé, macskanyelv, kókuszgolyó és kakaóbab kóstolók színesítették a programot.

Befejezésképpen megnéztük az első Stühmer Csokoládébolt berendezését, és vásárolhattunk a Csokoládé Múzeum mintaboltjában, Európa legkedveltebb csokoládéiból.

Tíz emberből kilenc szereti a csokoládét. A tizedik hazudik.
(John G. Tullius)

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők