Elsőként, a hölgyek megrökönyödésére megtudtuk, hogy ez a mesterség kizárólag a férfiakkal foglalkozott. Sértődés helyett azért izgatottan hallgattuk a meglepőbbnél meglepőbb történeteket egy mesés környezetben.

Gyönyörűen rendbe tartott ónémet reneszánsz vitrinekben, rengeteg csillogó villogó tárgy sorakozott üveg polcokon egymás mellett. Az üvegablakok alatt kicsi és nagyobb finoman díszített fiókok voltak fogantyúkkal, veretekkel. A törzsvendégeknek külön fiókja volt, amibe a számára használatos eszközöket tartották. Egy borbélynak kb. 80 borotvája volt, hogy mindenki számára a legmegfelelőbbet tudja kiválasztani, amit persze folyamatosan élezett a különleges, állítható borbélyszék fejtámlájára akasztott bőrszíjon.

Az 1900-as évek elejéig nem csak a tisztálkodás, hanem a társasági élet színtere is itt volt az üzletben. A törzsvendégek itt kibeszélték a falu életének dolgait, pletykáit. Így a hölgyek és valószínűleg a papok sem tehették be a lábukat ide. A borbélyok esetenként felcserként is szolgálták az emberiséget. Pontosabban a felcserek borbélyként is működtek. Fogat húztak, aminek a szerszámait borzongva volt szerencsénk kézbe venni, érvágást és köpölyözést is elvégezték.

A különböző eszközöket vehettük kézbe nagy örömünkre, mert szokatlan tárgyakat nézhettünk, tapogathattunk végig. A különböző borotvákon kívül figyelemre méltóak voltak a hajszárító eszközök. A legkisebb olyan volt, mint egy 7 cm nagyságú mai hajszárító kicsiben, csak nem árammal lehetett működtetni, hanem egy fogaskerék segítségével lehetett újjal nyomkodni és így mozgásba hozni. Láttuk a hajszárító búráknak az elődjét, ami úgy nézett ki, mintha egy óriás tenyér nehezedne a fejre, aminek az ujjaiból áramlott a levegő a haj felé.

Az első világháború idején lezárult a borbély szakma hagyományos formája, mert a borbélyok is a frontra mentek, ahonnan nagyon kevesen tértek haza. Nehezítette a helyzetüket, hogy Gillette föltalálta az önborotvát. Így a borotválkozás egy otthon is elvégezhető műveletté vált, viszont a hölgyek is elkezdenek frizurázni. Innentől kezdve kétféle vizsgát lehetett tenni hölgyfodrászatból és úri fodrászatból.

Szerencsénkre ez a korszak is különös és a mai szemmel megmosolyogni való tárgyakat hozott létre. Szembetűnő volt ebben a nem túl nagy helyiségben egy kicsi asztalon egy szép, igényesen kialakított, a régi asztali rádiókhoz hasonló tárgy, a funkciójára a felirata utalt „Dauerwellen”. Most már tudhattuk, hogy a dauerolással függ össze a berendezés, de magyarázat nélkül nem tudtuk volna kitalálni a működését. Sőt azt is megtudtuk, hogy amíg nem volt hőfokszabályozós a szerkezet, addig előfordult, hogy leégették a hozzá nem értők szegény hölgyek haját.

Voltak tárgyak, amik a láthatatlanságból kerültek elő, mintha varázsolta volna a vendéglátónk, olyan kicsi volt és olyan érthetetlen, hogy segítség nélkül nem is tudtuk volna kitalálni a feladatát. Egy darabig csöndben gondolkodtunk, majd kicsit viccesen elárulta tárlatvezetőnk, hogy intimborotvát tartunk a kezünkben. A fagyott csöndet gyorsan megtörve elárulta, hogy a hölgyek a táskájukban tartották, és a színházban, amikor nem látta senki a nem kívánt szőrszálakat távolították el vele az arcukról. Kisebb volt a dobozával együtt, mint egy villamosjegy.

Aztán csapongtunk az időben egészen az őskorig, hallottuk, hogy az ősember a víztükörbe tudta megnézni önmagát, hogy rájöttek, hogy a kagyló élével vághatnak le a szőrzetük hosszából. Kleopátráról kiderült, hogy nem csak a frizurája miatt vált stílusteremtővé, hanem a haja színével is föl akart tűnni. Akkoriban jellemzően szőkésbarna volt az általános hajszín és Ő hennával és indigóval feketére festette a haját.

A középkorban hajfonatok díszítették a hölgyeket, és mivel a tisztálkodás kezdetleges volt, a szorosan hordott tincsek között megtelepedett a hajtetű. Egy furulyához hasonló, de vékonyabb és kisebb kilyuggatott csövecskében tetűirtó mérget helyeztek el, amit becsúsztattak a hajba és ez a találmány eredményesen orvosolta a problémát.

Ahogy szép lassan közeledtünk az előadás végéhez, időben a jelenkorhoz, még mindig tartogatott újdonságot számunkra az előadó. Hallottunk Fracoi Marcellről aki a mesterséges hullámot (a hajsütővasat) találta föl, amit cukros vízzel rögzítettek. Kézbe vehettünk olyan strucctollat, amit hajdísznek használtak, megszagolhattunk egy eredeti borotvaszappant, megfoghattunk egy borotvapamacs-szappanozó porcelán tálacskát. Láthattunk és megfoghattunk egy parókakészítő felszerelést és kész parókát. Nagyon vicces volt, amikor a vitrinben fölfedeztünk egy igazi bajuszkötőt, amit még föl is próbálhattunk.

A mesedélután végén egy nagyon kedves gesztussal búcsúzott el tőlünk Kormos Zsuzsa a múzeum tulajdonosa, mindnyájan egy kis medált kaptunk, ami egy fésűt ábrázolt. Egy élményekkel teli, szívet melengető délutánnal lettünk gazdagabbak. Köszönjük szépen!

Kis Julia
közösségi civilszervező