Élménybeszámolók Gödöllőtől
Augusztusi hónapban egy csapatépítő bográcsozást tartottunk a Civil Közösségi Ház arra kialakított udvarán. Tagjaink közül sokan ellátogattak az eseményre, hiszen itt alkalom nyílt a sorstársi közösség építésére, illetve új tagjainkat is bemutathattuk. Igazán jó hangulatban telt a nap, és a nagy sikerre való tekintettel a jövőben több alkalommal szervezünk majd szabadtéri programokat.
Szeptember második hétvégéjén pedig a Gödöllői Belvárosi Napok, Civil utca részlegén – hagyományainkhoz híven – a többi, helyi szinten működő civil szervezettel együtt képviseltük magunkat. Mentorunk, valamint önkéntesek segítették munkánkat. A rossz idő ellenére rengeteg ember kíváncsi volt az egyesület munkájára, segédeszközeinkre, melyek nagyban megkönnyítik a látássérültek életét, de az idősebb korosztály számára is praktikusak lehetnek. A gyerekek játékos, néha talán kissé vicces, vaksággal kapcsolatos tesztlapokat tölthettek ki, majd kézügyességüket is megmutathatták, gumiból készült karkötőt készíthettek.