Felkerestük az egyik legmeglepőbb kiállítást
Ritkán megyünk olyan helyre, ahol nagy meglepetések érnek minket, mivel mindig igyekszünk a lehető legtöbb információt összegyűjtve dönteni a programjainkról. A Múmiakiállítás azonban kifogott rajtunk és annyi meglepetést okozott számunkra, amennyire nagyon nem voltunk felkészülve.
Az első meglepetés az volt, hogy a múmiákat alapvetően az ókori Egyiptomhoz kötöttük, viszont ez egy tévedés volt. A világ számos helyén, még Magyarországon is találtak múmiákat, így a kiállítás jóval szélesebb körből adott át információkat, mintsem egy nagyon régen létező birodalom néhány leletéből. A kiállítás hivatalos címe is utalt erre, hiszen nem egyiptomi múmiáknak nevezték el a szervezők a gyűjteményt, hanem A világ múmiái-nak.
A másik meglepetés az volt, hogy a kiállítás alapvetően nem is a múmiákról szólt, hanem a kegyelet történetéről. Mindezt ismeretterjesztő jelleggel valósították meg, gondosan ügyelve arra, hogy ne lépjék át azokat a határokat, amely a legtöbb emberben már a befogadást akadályozná meg és rémületet, ijedtséget vagy félelmet keltene. Ugyanakkor ha az ember valamiféle ókori egyiptomi csillogásra számít és belecsöppen egy ilyen tárlatba, valahogy mégis éri egy kellemetlen meglepetés.
A kiállítóteret ismertük korábbról, így tudtuk, hogy mindannyian kapunk majd egy telefonhoz hasonlító eszközt, mely egy fülhallgató segítségével minden egyes helyen elmondja mindazt, amit tudatni szeretne velünk a kiállítás megálmodója. Ez az audioguide most nagyon fontos volt, mert segített értelmezni a körülöttünk lévő kiállítási anyagot és a kissé sokkoló hatást is mérsékelni tudta.
A kiállítás első részében a temetkezési szokások történetéről kaptunk információkat. Ezek az információk alapvetően képek és szövegek voltak. Ezt követte a második részben található rövid mozizás, ami egy kisfilm segítségével vezette fel a soron következő helyeken kiállított gyűjteményt. Ez a rendszer egyébként a kiállítóhely sajátossága, nem kifejezetten ennek a témának szólt.
A kiállítás harmadik része szokásosan a látványosabb gyűjtemény megismeréséről szólt ezen alkalommal is. Mivel nem szeretném sokkolni az olvasókat, ezért megkímélek mindenkit attól, hogy bármi olyat írjak le, ami képes lenne akár egy kicsikét is ijedelmet vagy borzongást okozni. Ugyanakkor a csoportunk legtöbb tagja ezen a ponton néha elég nehéz pillanatokat élt meg. Ez nem a bemutatott kiállítási anyag miatt alakult ki bennünk, hanem azok miatt az élmények miatt, melyeket a látottakhoz társítottunk.
Azt is el kell ismerni, hogy a kiállítás jó értelemben is meglepett minket. Nagyon-nagy mértékben kibővítette a “múmia” szóval kapcsolatos ismereteinket, mivel a gyűjtemény meghaladta az ókori Egyiptomot és az emberi világot is, átlépve az állatok közé, onnan is hozva érdekes példákat.
Magának a kiállításnak a sikere akkora, hogy nem zár be decemberben az eredeti tervek szerint, hanem pár hónapig még Budapesten marad. Nagyon nehéz szívvel írom azt, hogy mindenkinek ajánlom. Mindenesetre nagyon jó szívvel ajánlom azoknak, akik szeretnék megismerni a kegyelet történetét és szeretnék a múmiák világát az ókori Egyiptomon kívül is alaposabban megismerni.
Köszönetet mondunk a XIII. kerületi Önkormányzat anyagi támogatásáért, mely lehetővé tette a kiállítás felkeresését!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező