Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Fodor Ágnes VGYKE elnök szakmai díjat kapott

2018. július 3.
A képen Fodor Ágnes látható, kezében a kitüntetés és az érem

Fodor Ágnes, 14 éve – megalakulás óta – szakmai vezetője és irányítója a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének. A Szociális Munkáért kapott díj megbecsülése annak a kemény, harcos és kitartó munkának, melyet nap, mint nap megvív a látássérült emberek érdekében.

A képen a Fodor Ágnest kitüntető oklevél szövege látható

A VGYKE feladata: tudatosítsa mindenkiben, a látássérültek minél teljesebb társadalmi beilleszkedése nemcsak az érintett embereknek, hanem a társadalmi többségnek is az érdeke. Az egész társadalom gyarapodik, ha a fogyatékossággal élők egyre inkább esélyt kapnak arra, hogy hasznosítsák képességeiket.

Fodor Ágnes hangsúlyozta: A közvélemény odafigyelésére van szükség. Csak ilyen módon válhatnak a látássérültek és más fogyatékossággal élők a társadalom valóban egyenrangú tagjaivá. Így kaphatják meg az esélyt, hogy munkához jussanak, tanulhassanak, kiteljesülő életet élhessenek, így nyerhetik el a társadalom megbecsülését.

A képen Fodor Ágnes látható, kezében a kitüntetés és az érem

A Szociális Munkáért Emlékérem átadására a Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete (MAGYE) Országos Szakmai Konferenciájának ünnepi ülésén 2018. június 28-án került sor.

VGYKE Sajtóiroda