Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Új esélyek felkutatása felé

2018. július 4.
A képen a találkozó résztvevői láthatóak amint egy teremben ülve az előadásokat hallgatják

Az Egyesületünk már a kezdetektől fogva részt vesz ezen a kerületi rendezvényen, ahol általában egy civileket érintő téma köré épülnek fel a beszélgetések. Ezeken a beszélgetéseken először mindig azok szólalnak meg, akiket a civilek partnerként keresnek meg és elmondják azt, hogy az ő szemükben miként is néz ki a civilekkel való együttműködés. Éppen ezért nagyon értékes tudásanyag válik elérhetővé, mivel segítséget adnak ahhoz, hogy a másik fél szemével láthassuk önmagunkat. Májusban a nagy cégek, mint a civilek támogatója volt a téma, amely egy nagyon izgalmas témakörnek ígérkezett.

Az első céges megszólaló Gulyás Marianna volt, aki a Decathlon társadalmi felelősségvállalásért felelős vezetője. Ismertette a cégük támogatási rendszerét, amely rengeteg olyan elemet tartalmaz, amire nem is gondoltunk. Az egyik ilyen, hogy a támogatások ügyében minden évben ősszel döntenek, egy összes dolgozót magában foglaló gyűlésen. Az ismertetett projektek közül egyszerű szavazással választanak a megjelentek. Vagyis a támogatások ügyében a szavazáson megjelenő dolgozók többségét kell megnyernie egy civil szervezetnek.

A Dechatlon előadása látható a képen amint a civilekkel való együttműködésüket mutatják be az újbudai civileknek szervezett programon

Ha egy civil szervezet szeretne új partnerként bekerülni a cég támogatási rendszerébe, akkor hosszabb távú programsorozattal érdemes pályáznia, nem pedig egy-egy rendezvénnyel. A cég 12 hónapra tervez előre és az a civil szervezet tud ehhez jól alkalmazkodni, amelyik rálát a soron következő 12-18 hónapjára. Ha egy civil szervezet működése ennek megfelel és tisztában van a saját szükségleteivel, akkor a helyi áruháznál kell kezdeményeznie a kapcsolat felvételét.

A vállalat pénzzel, eszközökkel vagy tudásalapú önkéntességgel támogatja a megvalósuló projekteket. Ezekben közös az, hogy általában a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok sportolási lehetőségéhez kapcsolódnak. Hét civil szervezetet is felhozott példaként, hogy átlássuk meddig terjedhet a támogatásuk, mit tartalmazhat és milyen módon valósulnak meg ezek a közös projektek.

Ha már egy civil szervezet bekerül a támogatási rendszerükbe, akkor azt várják el, hogy legyen egyetlen ember, aki az egész partnerség alatt jól informált, a projektre teljes rálátással rendelkező kapcsolattartóként elérhető a számukra. Általában minden megvalósuló projektbe több civil szervezet is bevonásra kerül, így a hasonló területeken aktív civilekkel való együttműködésre való nyitottság és képesség nagyon lényeges.

A képen a találkozó résztvevői láthatóak amint egy teremben ülve az előadásokat hallgatják

A második megszólaló Czibere Zsolt volt, aki a BP támogatási politikájáról beszélt. Ismertette a BP magyarországi tevékenységét és ezekből levezette azt, hogy ők miben állnak szívesen a civilek rendelkezésére. Őt hallgatva már nem lepődtünk meg azon, hogy a támogatás ügyében náluk is a dolgozók döntenek. Alapvetően mindenki előtt nyitottak, de vannak kiemelten támogatott területek, melyben szívesen vállalnak támogatói szerepet. Például ilyen a gyerekeket érintő ügyek, a fogyatékos embereket érintő programok és azok a tervek, melyek a kirekesztett csoportok befogadását mélyítik.

A magyarországi civileknek rendszeresen problémát okoz, hogy a cég belső kommunikációra használt nyelve az angol, így a civilek részéről ez egy elvárt képesség, mellyel sokan nem rendelkeznek. Mivel a dolgozóik többsége nem magyar anyanyelvű, ezért ez nem valami kötözködés, hanem a döntéseket hozó dolgozók elérésének az egyetlen útja.

Amikor már megvalósul a partnerség, akkor a cég pénzt és önkéntest ad át. Az alapötleteket mindig a civilektől várják, soha nem ők állnak elő javaslatokkal. Egy-egy területen belül, mindig a partnerként bevont civileknek a véleménye számít. Végezetül ő is példákat hozott fel sikeres együttműködésekre, mely példák megmutatták a döntéshozatal és a partneri együttműködés minden érdekes részletét.

Az előadások után közös beszélgetéseken dolgoztuk fel a hallottakat és alkalom nyílt arra is, hogy megismertessük a folyamatban lévő programjainkat.

A kerületben végzett munkánk egyik kulcseleme, hogy kirekesztett, elszigetelt embereknek nyújt alkalmat sportolni, kirándulni, megismerni a szűkebb és tágabb környezetüket. Éppen ezért nagyon hálásak vagyunk a szervezőknek ezért az alkalomért, mert nagyon sok értékes ötletet, javaslatot kaptunk ahhoz, hogy a munkánkhoz újabb forrásokat tudjunk bevonni.

Neumann Károly
közösségi civilszervező