Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Futár felmérés I.

2017. augusztus 26.

Nagy László vagyok, A VGYKE munkatársai közül rám hárult az a nemes feladat, hogy a BKK Zrt. által üzemeltetett FUTÁR-kijelzők, valamint a hangos gyalogosátkelők felmérését elvégezzem. Mit is jelent ez a gyakorlatban?

Elsősorban közlekedési viszonylatok vonatkozásában az adott járat vonalán, illetve annak közvetlen környezetében fellelhető beszélő FUTÁR-kijelzők és hangos gyalogos átkelők működését tesztelem. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a főbb útvonalaktól távolabb eső eszközök tesztelése nem történik meg, de úgy vélem, praktikussági okokból hasznosabb, ha először azon útvonalakat járom végig, melyek nagyobb utasforgalma alapján több látássérült ember vesz igénybe.

A teszt lényege, hogy megbizonyosodjak arról, hogy a FUTÁR-kijelzők, illetve a hangos gyalogátkelők látássérültként valóban használhatóak-e, tehát a mellékelt távirányító segítségével az adott kijelzőnél konkrét beszéd alapú információt, a beszélő gyalogátkelők esetében pedig a biztonságos átkeléshez elengedhetetlenül fontos hangjelzést kapok-e.

A teszthez két távirányítót is használok, egy régebbi két gombos teljes egészében műanyag burkolatú változatot, illetve egy modernebb kialakítású, négy gombos, részben fémházas modellt.

Kép forrása: www.bkk.hu

Kép forrása: www.bkk.hu

Szigorúan a saját tapasztalataimra támaszkodva szeretném megjegyezni, hogy az eddigi tesztek során a FUTÁR-kijelzők jelentős része nem, vagy csak többszöri próbálkozásra voltak hajlandóak működni a régebbi két gombos távirányító használata esetén. Hangos gyalogátkelők esetén ezt a jelenséget mindezidáig nem tapasztaltam.

Főleg majd azokról a FUTÁR-kijelzőkről és hangos gyalogátkelőkről fogok írni, melyek a tesztelés időpontjában nem működtek. Szerencsére elmondhatom, hogy jelen tapasztalataim alapján ezek az eszközök vannak kisebbségben.

Mivel látássérültek esetében nem praktikus a “több szem többet lát” közmondásra hivatkozni, én maradnék egy módosított változatnál, miszerint “több fül többet hall”. Ezért kérnék minden kedves látássérültet, aki mindennapi közlekedése során aktívan használja a FUTÁR-kijelzőket, illetve és a beszélő gyalogátkelőket, hogy tapasztalataival, észrevételeivel segítse munkánkat. Azon is érdemes lenne elgondolkodnunk, hogy adott esetben hol lenne érdemes ezt a hálózatot továbbfejleszteni, hova telepítsen a BKK további kijelzőket, illetve hangos közlekedési lámpákat.

Minden építő jellegű észrevételt, javaslatot, véleményt várok a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre.

Most pedig következzen az első konkrét felmérés eredménye!

Esetünkben ez a 3-as villamos vonalának felmérését jelenti, amely a Mexikó út és a Gubacsi út/Határ út között közlekedik.

A hármas villamos vonala mind kijelzőkkel mind hangos gyalogátkelőkkel jól ellátottnak mondható. Az Erzsébet királyné úti megállónál tapasztaltam, hogy a régebbi két gombos távirányítóval a jelző lámpa nem működött, a vonalon máshol ez nem fordult elő. A Bosnyák téren a templom előtti sarkon felállított táblák véleményem szerint nagyon halkan beszéltek, ez persze szubjektív, de ez a kereszteződés igen forgalmas, így a zaj is jelentős. A vonal további részén telepített FUTÁR-kijelzők és hangos közlekedési lámpák tapasztalatom szerint megfelelően működtek.

Nagy László