Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Futárfelmérés XVIII.

2018. március 18.
A képen egy 75-ös troli szemből látható

Személy szerint én igen ritkán veszem igénybe ezeket a trolibusz járatokat, ezért is volt érdekes most egy oda-vissza körre igénybe venni, és felmérni a vonalak mentén kihelyezett kijelző táblák, illetve hangos gyalogosátkelők működését.

Azok számára, akik hozzám hasonlóan szintén nem használják napi rendszerességgel ezeket a járatokat leírom, hogy a 75-ös troli a Puskás Ferenc Stadion – Jászai Mari tér között közlekedik 20 megállót érintve.

A képen egy 75-ös troli szemből látható

A kép forrása: zizz.hu

A 76-os számú trolibuszjárat szintén a Jászai Mari térről indul, de a Keleti pályaudvarig közlekedik.

A 77-es számú járat pedig a Puskás Ferenc Stadion és a Kála utca megállók között biztosít összeköttetést.

A felmérés szempontjából elmondható, hogy a már korábban más vonatkozások tekintetében felmért kijelzők illetve hangos közlekedési lámpák továbbra is jól működtek. Ezek olyan kijelzők illetve lámpák voltak, melyek a főbb közlekedési csomópontokban helyezkednek el, így azokat már egy korábbi felmérés során megvizsgáltam.

Pozitív fejleményként számolhatok be arról, hogy ezeken a helyeken már megtörtént a jelzőlámpák illetve a futárkijelzők hangerejének megemelése, amely elsősorban a forgalmasabb időszakokban jelent nagy segítséget a látássérüléssel közlekedők biztonságos közlekedése szempontjából.

A fent leírt trolibusz vonalak “félreesőbb” részein kihelyezett kijelzők, illetve közlekedési lámpák esetében sem találtam működésképtelen berendezést, a hangerővel kapcsolatban azonban itt még mutatkoznak hiányosságok.

Ez az észrevétel természetesen erősen szubjektív, hiszen én érthető okokból csak a saját fülemre tudok hagyatkozni, ezért is kérnék minden látássérült aktívan közlekedőt, hogy véleményét, észrevételét legyen kedves megosztani velünk a futarfelmeres@gmail.com e-mail címen. Bármilyen hibabejelentést, fejlesztési ötletet, egyéb javaslatot szívesen veszünk!

Tapasztalatom szerint a BKK illetékesei rendkívül pozitívan állnak hozzá a rendszerrel kapcsolatos fejlesztésekhez, így fontos lenne tudnunk, hogy adott esetben hol lenne érdemes például új futárkijelzőkkel, vagy beszélő/hangos közlekedési lámpával kiegészíteni a már meglévő hálózatot.

Várom észrevételeiket!

Nagy László