Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A Városliget parkfeljlesztés tárgyában írt levél

2017. április 30.
A képen a Városliget egy része látható

Tisztelt Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete!

Fontos állomásához érkezett az a társadalmi egyeztetés-sorozat, amelynek célja, hogy a Liget Budapest Projekt részét képező tájépítészeti feladatok megvalósítása, a Városliget parkrészeinek megújítása során figyelembe vehessük a Liget-használók javaslatait.

Az egyeztetések során számos, a Liget használatában érintett, vagy azzal kapcsolatos szakértelemmel, feladattal, érdeklődéssel bíró érdekvédelmi, gazdasági és civil szervezet, intézmény, szakmai közösség fejtette ki véleményét és fogalmazta meg javaslatait. A társadalmi párbeszéd fórumain – köztük a prof. dr. Persányi Miklós miniszteri biztos által életre hívott Liget Park Fórumokon, az ezekhez kapcsolódó tematikus találkozókon, és a Garten Studio által lefolytatott egyeztetéseken – sokan éltek a lehetőséggel, így nagyszámú, összesen 558 észrevétel, javaslat, kívánság érkezett a Városliget parkjának fejlesztésével kapcsolatban.

A társadalmi párbeszédben való aktív részvételét, javaslatait ezúton is köszönjük; biztosak vagyunk benne, hogy a Városliget ezek által is jobb, kellemesebb, többeknek tetsző, többeket szolgáló hely lehet majd.

Az elmúlt hetekben a végleges tervek elkészítéséért felelős szakemberek minden egyes javaslatot – köztük az Önökét is – alaposan áttanulmányoztak, megfontoltak és megvizsgáltak, és minden esetben igyekeztek lehetőséget találni arra, hogyan lehetne azt beilleszteni a végleges tervekbe. Ez természetesen nem mindig sikerülhetett, tekintettel az egyes Liget-használó csoportok gyakran egymással ellentétes, vagy egymást kizáró ötleteire, elképzeléseire, és a terület fizikai korlátaira.

A munka a napokban zárult le, így eljött az ideje annak, hogy mindenkinek, aki az egyeztetések során megtisztelt bennünket a véleményével, érdemben választ adjunk arra, javaslatait bele tudjuk-e illeszteni a végleges tervekbe, és ha igen, milyen módon.

Az egyeztetést követően visszaküldött adatlapon adott javaslataikra a Városliget Zrt.-vel egyeztetett válaszunkat alább, közvetlenül a felvetéseket követően olvashatják:

1. Javaslat: „A körbekerített vakok kertjében kártyás beléptető rendszer kialakítása, semmiképp nem kulcs használatával.”

Válasz: A Városliget parkrehabilitációja révén olyan európai szintű parkot szeretnénk létrehozni, mely igyekszik minél több „okos”, SMART-megoldás alkalmazására. Ezek egyike a belépési jogosultságok rendszerének kidolgozása a hagyományos kulcsos bejutás mellett. Az üzemeltetési kérdések részletes kidolgozása azonban még tervezés alatt áll.

2. Javaslat: „Folyamatos nyitva tartású vakok kertje”

Válasz: Tekintettel arra, hogy ezen felvetés a park tájépítészeti tervezésén túlmutat, ezért a Városliget Zrt.-vel egyeztetetten a válaszok a következők: 2 / 2 A SMART beléptetési rendszerek alkalmasak lesznek a folyamatos nyitva tartás biztosítására. Jelenleg a Vakok kertjében személyzet látja el a kert őrzését és gondnoki feladatait, melynek jövőbeli fenntartása üzemeltetési kérdés, mindezek részletes kidolgozása azonban még folyamatban van.

3. Javaslat: „A Városliget többi területe a szolgáltatási egységek nyitva tartása alapján legyen elérhető a látássérültek számára is.”

Válasz: Minden olyan területhez, ahol szolgáltatást lehet igénybe venni, vezet majd legalább egy olyan útvonal, amely minden tekintetben megfelel az akadálymentesség követelményeinek. A szolgáltatások minden esetben mindenki számára elérhetőek lesznek.

4. Javaslat: „Támogatjuk a wifi elérhetőséget teljes lefedettséggel.”

Válasz: Jelenlegi tervek szerint az egész Liget területén biztosítunk elérhető wifi hálózatot.

5. Javaslat: „Tapintható makett felállítása a liget elrendezéséről.”

Válasz: A javaslatnak megfelelően kezdeményezzük 1 db mini makett elhelyezését a Vakok kertjének bejárata közelében, így biztosítva a felújított Városliget könnyebb megértését. Célunk ezzel a makettel az, hogy a Városliget teljes területe letapogatható legyen. Továbbá a nagyobb középületekről is szeretnének egy-egy makettet az épületek közelében elhelyezni, ezzel segítve az épületek és azok környezetének egyszerűbb értelmezhetőségét, a könnyebb orientációt.

A tervek elkészültét követően egy olyan nyilvános eseményt is szervezünk, amelyen áttekintő módon fogjuk bemutatni, hogy a sok-sok javaslat nyomán milyen végleges, reményeink szerint a lehető legtöbb csoport számára kedvező változásokat hozó tervek születtek a Városliget parkjának megújítására. Erre a nyilvános bemutatóra várhatóan 2017 júniusában kerül sor, amelyre a miniszteri biztos stábjától Önök is meghívást fognak kapni.

Bízunk abban, hogy a jövőben is figyelemmel kíséri a Városliget parkrészeinek fejlesztését. Az illetékes miniszteri biztos honlapján ( www.varosligetpark.hu ) továbbra is rendelkezésre fog állni minden fontos, a témához kapcsolódó információ.

Garten Studio Kft.

A képen a Liget egy része látható

A kép forrása: http://budapest.varosom.hu/