Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Állatok bűvkörében Erzsébetvárosban

2018. június 16.
Az erzsébetvárosi klub tagjai az állatsimogatóban ismerkednek néhány háziállattal

Az Állatkertben egy csütörtökön verőfényes napsütésben gyülekezett népes kis csapatunk a megbeszélt találkozási helyen.

Vezetőnk Dombi Rita zoopedagógus volt, aki a varázshegyen keresztül elkalauzolt bennünket egy bemutató terembe, ahol különféle állatokat tapogathattunk meg.

Elsőként egy ló, majd egy zsiráf patájával ismerkedtünk meg. Megdöbbentő volt, hogy milyen nagy patája van a zsiráfnak. Később találkozhattunk egy hegyi kecske szarvával és koponyájával, majd egy kígyó bőrével is, amit kicsit félelmetes volt megérinteni. Érdekesség, hogy a kígyók nemét csak a velük foglalkozó szakemberek képesek megállapítani. Valamint az is elgondolkodtató, hogy egyes kígyó fajok tojással szaporodnak, másik fajtájuk pedig elevenszülő.

A program egy másik pontján megismerkedhettünk Artúrral, egy gyíkkal, akinek nagyon érdekes tapintása volt, ő volt az egyetlen élő állat azok közül, melyet a zoopedagógus mutatott nekünk. A gyík figyelt is néhányunkra, amikor beszéltünk.

Az erzsébetvárosi klub tagjai az állatsimogatóban ismerkednek néhány háziállattal

A zoopedagógiai program végeztével ellátogattunk a kecskék és bárányok birodalmába az állatsimogatóba, ahol aki szerette volna, megsimogathatta a jószágokat, akik nagyon barátságosak voltak. Út közben meglestük az elefántokat, köztük a legutóbb született kiselefántot, Arunt is.

Szép, tartalmas délutánt töltöttünk egymás és az állatok társaságában.

Jánosi VeronikaKőváriné Orsolya
közösségi civilszervezők