Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Az Értékpont Magazin beszámolója

2014. szeptember 14.
Forrás: www.kmpsz.uz.ua

Forrás: www.kmpsz.uz.ua

A Benedek Elek EGYMI, Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola idén július 14-20 között, immáron második alkalommal tartotta meg sporttáborát Gergelyiugornyán, melyen 21 fő vett részt. A tábort tartalmas és változatos programok tették mindenki számára emlékezetessé.
Az egyik „legnépszerűbb” mindennapos program a kora reggeli, 7:30-as futás volt. Ezzel kezdődött a napunk. Reggeli 8:30-kor, ebéd 13:00, vacsora 18:00 órakor. A tábor programját úgy igyekeztünk megszervezni, hogy szinte minden napra jusson valami érdekesség.
Hétfő délután érkeztünk meg, s miután elfoglaltuk a szállásunkat, következhetett a tiszai fürdés, amit a hét minden napján megismételtünk. Kedden, az Új Túron eveztünk Kishantostól Sonkádig. Az evezést néhány borulás fűszerezte és tette egyben a túrát emlékezetesebbé. Szerdán kerékpártúra következett. Ez egy körülbelül 40 kilométeres túra volt, érintve néhány olyan környékbeli történelmi nevezetességet, mint a tardosi és csarodai templomok. Csütörtökön a szállásunkkal szomszédos vízi vidámparkban töltöttünk el egy egész napot. Itt a sok csúszdázást csak egy nagyon színvonalas oroszlánfóka show szakította meg. Pénteken következett a tiszai evezés. Tivadar helységnél szálltunk vízre és egészen Gergelyiugornyáig eveztünk le. Útközben egy nagy vihar miatt kényszerültünk 1 órát eltölteni egy fedett büfében, ahonnan biztonságban néztük végig a felhőszakadást. Szombaton pihenőnap volt különböző szabadon választható foglalkozásokkal, mint például fürdés a Tiszában, karate edzés, melyen az iskolánk karate szakkörében gyakorló gyerekek vettek részt, illetve a hagyományos magyar íjjal való ismerkedés és verseny, melynek fődíja egy pizza volt. Az estét egy diák születésnapi köszöntője és az azt követő szalonnasütés zárta.
Az előző évben is nagyon jól sikerült a táborunk, de idén már ismerve a helyszín adta lehetőségeket, sokkal jobban fel tudtunk ezekre készülni, így a programok is gördülékenyebben zajlottak. Ez talán abban nyilvánul meg a legkonkrétabban, hogy a gyerekek többsége már jelezte szándékát, hogy jövőre is szívesen csatlakozna.
A gyerekek nevében is szeretnénk megköszönni azt, hogy lehetőséget biztosítottak számunkra és már második alkalommal tölthettünk itt el néhány napot.
Szeretném megemlíteni még, hogy a tábor népszerűségéhez nagyban hozzájárul Váradi István programvezető személye és az általa vezetett evezős -és kerékpártúrák lebonyolítása. Továbbá a tavalyi évhez képest az étkezésünk mennyiségi és minőségi szempontból is csak pozitívan változott.

A témával kapcsolatban további érdekességeket, friss híreket az Értékpont Magazinunkban olvashat. Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon és mi naprakész információval látjuk el Önt az akadálymentesítés, esélyegyenlőség és a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása területén.

Földiné Huszti Judit
kuratóriumi elnök